2019-ben járt le az a szerződés, amelynek értelmében a Netflix olyan Marveles karakterekkel készíthetett sorozatot, mint a Daredevil, a Luke Cage, az Iron Fist, a Jessica Jones, vagy a Megtorló. A hősök jogai azóta már visszaszálltak a Marvelhez, de a stúdió azóta sem nyúlt hozzájuk. Ez azonban hamarosan megváltozhat, hiszen az elmúlt hónapokban nem csak Daredevil és Wilson Fisk/Kingpin tűnt fel egy-egy MFU-s alkotásban, de a hónap végén ezen karakterek sorozatai lekerülnek a Netflixről, vagyis valami mozgásba lendülhetett a színfalak mögött.
Az Egyesült Királyságból származó oldal, a Small Screen új jelentései szerint ennek első állomása egy új Megtorló sorozat lehet, méghozzá azzal a Jon Bernthal főszereplésével, aki a Netflixen már megformálta a karaktert több évadon át. A lap úgy tudja, hogy az Egyesült Államokban a Hulu streamingszolgáltatóra jöhet a sorozat, míg a világ többi részén a Disney+ felnőtteket megcélzó STAR részlegében kap majd helyet. A jelentés szerint a Small Screen riporterei már kapcsolatba léptek a Disney-hez és a Marvelhez közel álló forrásokkal, hogy megerősítsék ezeket a pletykákat.
Ugyan hivatalos bejelentés még nem történt ez ügyben, de könnyen igaznak bizonyulhat az egész. Hiszen a Megtorló sokkal sötétebb, erőszakosabb és véresebb hős, mint a legtöbb Marvel karakter, így logikus, hogy a Hulura és a Disney+ STAR-ra kerüljön át, Bernthal pedig tökéletesen alakította Frank Castle-t, amióta először megjelent a Daredevil második évadában. Ti örülnétek egy új Megtorló sorozatnak?