A nyakamat teszem rá, hogy nem csak én voltam az egyedüli rajongó, aki félve kezdett neki a vak igazságosztó harmadik évadának. Minden okunk megvolt arra, hogy kételkedjünk a folytatásban, hiszen valljuk be őszintén: Matt Murdock legutolsó megjelenése a képernyőn (The Defenders) hagyott némi kívánnivalót maga után. És ez a kívánnivaló meg is látszik az új szezon első pár epizódján, de ha azokon túltesszük magunkat, akkor megint annak lehetünk szem- és (a sorozathoz híven) fültanúi, hogy miért is a Daredevil a legjobb sorozat a Marvel/Netflix-vonalon.
Mielőtt teljesen belevetnénk magunkat a harmadik évad kivesézésébe, nem mehetünk le szó nélkül az előző kettő, illetve a már említett The Defenders mellett - egy kis felzárkózás sosem árt. Maga a Daredevil sorozat 2015-ben indult útjára, és egy csapásra közönségkedvenc lett - teljesen jogosan. A 2003-as igen csúfos baklövés után végre kaptunk egy rendes, szerethető, profi módon eljátszott Matt Murdockot Charlie Cox által. A siker és a csillogás miatt a készítők kissé vérszemet kaptak, és egy éven belül szállított is a következő évadot, ami nem lett mindenkinek a szíve csücske. Nem arról van szó a második etappal kapcsolatban, hogy bűnrossz lenne, hiszen például a két új karakterét (Elektrát és magát Frank Castle-t, a Megtorlót) igencsak alaposan és részletesen bemutatta, épp csak Daredevil maradt ki a sorból. Ő nem kapott kreditet ebben a szezonban, nem őróla szólt ez az egész, és pont emiatt kezdték negatív visszhanggal is illetni. És ezen a megítélésen a The Defenders sem segített, aminek azért mindene megvolt, hogy egy zseniális sorozat legyen (a Netflix összeeresztette a nagyágyúit, hogy egy kvázi kicsi Bosszúállókat hozzon létre) mégis nem kaptak rá elég pénzt, emiatt sokkal kevesebb epizódot csináltak, és az egészen az érződött, hogy maguk a készítők sem erőltették meg magukat a vége felé.
A hullámvölgyek után érezték az alkotók és a showrunnerök, hogy ha így folytatják tovább Murdock történetét, akkor bizony ők fogják meginni a levét. Éppen ezért DD második évadja után két és fél, míg a The Defenders után egy évet ki is hagytak a készítés és a sok kutatómunka miatt, aminek, büszkén mondhatjuk, meg is lett az eredménye. A harmadik évad most októberben debütált, és ha túllépünk az első részeken, hezitálás nélkül kijelenthetjük: a régi Matt visszatért, és jobban örülünk neki, mint gondoltuk.
Viszont miért is kántálom azt, hogy az új szezon eleje eléggé nyögvenyelősre sikeredett? Mindenféle és fajta spoiler nélkül annyit mondhatok, hogy a történet a The Defenders után veszi fel a fonalat, ahol is Daredevilt roppantmód helybenhagyták, és kétséges volt maga a túlélés is. De nem a Marvelről beszélnénk, ha nem mentetné meg valamilyen bagatell úton-módon az egyik legnépszerűbb képregényhősét - ami persze meg is történt. Pontosan emiatt Matt "felépülése" túlságosan is klisésre sikerült, hiszen elsütötték azt a mindenki által ismert közhelyet, ami már a könyökünkön jön ki, hogy egy nagy montázs alatt hősünk pikk-pakk kikupálódik, és már megy is vissza bűnt üldözni. Persze magától adódik a kérdés, hogy egy ennyire rossz évadzárás után, mégis hogyan lehetett volna rendesen folytatni úgy, hogy az ne váljon kliséssé. És tegyük hozzá, hogy ez nem egy nagy hiba, összetennénk a két kezünket, ha sok másik sorozatnál mindössze ennyi negatívumot tudnánk felsorolni (igen, itt rátok nézek, Iron Fist és Inhumans).
Ha a kötelező hidegzuhanyon túl vagyunk, akkor az első említésre méltó pozitívum a harmadik szezonnal kapcsolatban, hogy érezhetően sokkal finomabban, sokkal körültekintőbben nyúltak az alapanyaghoz a készítők - jelen esetben a képregényekhez. A villámgyors felépülést követően minden karaktert lassan bontanak ki, megadják a módját, hogy részletesebben mutassák be az indítékokat, a motivációkat és az ezekből fakadó következményeket is. Mattnél például előtérbe kerülnek olyan kérdések, hogy valóban néhány helyzetnél csak és kizárólag a gyilkosság az egyetlen kiút (és ezzel akkor igazat adna magának a Megtorlónak, akivel a második évadban akasztotta össze a bajszát), vagy hogy képes-e az ember valaha is megbocsátani magának egy ilyen után. Ezen felül az évad vége felé Matt gyerekkora is visszaköszön, ami igencsak üdítőnek hatott, és valóban fontos elemként szolgált a későbbiekben.
Csaknem minden akkori kritika lehozta, hogy a második szezon egyik sarkalatos hibája az volt, hogy nem rendelkezett egy igazi főellenséggel, csak úgy lézengtek a hősök össze-vissza (és nem, a Megtorló nem negatív karakter). Éppen ebből kiindulva a forgatókönyvírók visszahozták az első évad ikonikus főgonoszát, Wilson Fisket, hogy végre valójában bebizonyítsák, hogy miért is ő az alvilág vezére. A Vincent D'Onofrio által (zseniálisan) eljátszott karakter már anno sem volt egy olyan személy, akit egy tollvonással el lehetett volna intézni (többek között ezért is tűnt fel egy kis időre a második évadban is), viszont itt mutatja meg csak igazán a foga fehérjét. Hasonlításképpen én Joker mellé tenném az ő karakterét, pusztán abból kiindulva, hogy mindig van egy terve (ami rendszerint be is jön neki), mindig legalább három lépéssel a többiek előtt jár, és a piszkos dolgait szépen, csendben, mindenki háta mögött intézi nehogy lebukjon. Egyszerűen pazar és ambivalensen magával ragadó lett Fisk - de üröm az örömben, hogy ha ezt így folytatják, és a következő évadokban is csak őt hozzák majd újra és újra elő mint egy biztos pont, mint egy nézőmágnes, akkor azért eléggé lefelé fog görbülni sokunk szája.
Viszont Fisken (és szerelmén, Vannessán) kívül két újabb karaktert is beépítettek a sorozatba, amiknek tovább színesítik a már eleve színes összképet. A balansz tökéletes lett itt is, hiszen míg Ray Nadeem különleges ügynök a hősök, addig Ben Poindexter az antihősök oldalát gazdagítja. Ray tipikusan az a figura, aki elsőre teljesen ellenszenves lesz a nézők nagy részének: becsvágyó, önfejű, és szemellenzősen csak a törvény megingathatatlan erejében hisz (amit majd Fisk fog neki lerombolni). Pontosan emiatt az elején nem szurkolunk neki. Ő lenne az a szükséges "jó" karakter, akit nem tántoríthat el semmi sem az eszméjétől. Szerencsénkre az évad történései alaposan gondolkodóba ejtik, minek következtében hamar Daredevil mellé áll majd a harcban.
A másik említett karakter Poindexter (röviden Dex), aki ezzel a névvel csak nagyon keveseknek mond valamit is. Viszont ha az ő történetét is szemügyre vesszük (árva gyerek, korai gyilkosság, tökéletes reflexek és professzionális célzási képesség), akkor már sokaknak beugrik Bullseye (magyarul Célpont) maga - aki még az egyik előzetesben is felbukkant. Itt azért meg kell jegyezni, hogy nagyban eltértek a képregények alaptörténetétől (hiszen ott például nincs neki háttérsztorija, és sokszor nem is Bennek hívják, hanem Lesternek). Ez az eltérés viszont csak a hasznára vált a szériának, hiszen ezzel sokkal "közelebb" érezzük magukhoz, sokkal emberibbé formálták őt. Ellenben meg kell említeni azt is, hogy ez a változtatás sokaknak furcsa lesz először (pl. nekem), mert az előzetes tudásunk alapján, Bullseye egy kiszámíthatatlan, teljesen őrült karakter, itt pedig hezitál, küszködik, próbál változtatni (persze erre majd rácáfol a vége, de az már spoiler lenne). Én csak remélni tudom, hogy a későbbiekben is fognak vele foglalkozni, és végül tényleg egy Colin Farrell-féle halál laza Bullseye lesz a jussunk.
Mégis magát a showt nem is az új karakterek, hanem a régiek lopják el, köztük toronymagasan maga Matt Murdock, akinek belső vívódásait, gyerekkori emlékeit ügyesen szőtték bele az epizódok pamlagába, de nem mehetünk el szó nélkül legjobb barátja, Foggy Nelson (Elden Henson) mellett sem. Neki igazán bejött az élet az utóbbi évadokat tekintve, nagymenő védőügyvédként tevékenykedik, és így próbál Fisk ellen harcolni. Ebbe a tusakodásba kapcsolódik be az egyetlen női főszereplő is, Karen (Deborah Ann Woll), aki habár kapott egy felettébb klisés, és teljesen felesleges visszaemlékezést a korábbi életére, minket igazán az újságírói viaskodása érdekel majd. Ő kerül szembe olyan kérdésekkel, hogy többet ér-e egy vezércikk publikálása, mint a barátja személyazonossága, vagy hogy megéri-e az igazságot kutatni, ha az számos emberéletet követel.
Ezeken kívül szerencsénkre megtartották azokat az elemeket is, melyek jól működtek az előző évadokban, mint például a harcokat. Azt gondolkodás nélkül mindannyian rávágjuk, hogy a Marvel/Netflix-sorozatok közül a Daredevilnek vannak a leglátványosabb, legprofibb módon megkoreografált harci szcénái. Ezekből a mostani szezonban is kapunk dögivel (pl. Daredevil vs. Bullseye vs. Fisk), sőt még egy alkalommal meg is döntik az előző rekordjukat: az első évad egyik legemlékezetesebb pillanatát, a közel ötperces, egysnittes verekedést a folyosón jócskán megdöntötte a majdnem 11 perces (szintén vágás nélküli) börtönös jelenet, ahol Matt próbál kijutni onnan egy lázadás közepette, miközben minden oldalról özönlenek rá a rosszarcúak. Nagyon euforikus, magával ragadó rész, ami az egyik legautentikusabb élményt nyújtja az új szezonnal kapcsolatban - már ha szabad élnem ilyen nagy szavakkal.
Borzasztóan féltem attól, hogy elrontják a Daredevil harmadik évadját, hogy egy újabb rókabőrt köszönthetünk majd személyében, de nem tévedhettem volna ennél nagyobbat. Az új szezon tanult az előzőek hibáiból, kijavította őket, és ezzel tudott csak igazán megújulni. A tizenhárom epizód csaknem mindegyike izgalmasra sikeredett (ha leszámítjuk az első pár részt), elérve azt, hogy valóban egyszerre, megállás nélkül daráljuk le az egészet. A Marvel/Netflix legújabb alkotása, ha nem is egyetlen szempillantás alatt, de puhára tudta főzni a közönségét, miközben a szakma megbecsülését is kivívta magának. Nagyon jó látni, hogy a sok negatív hír ellenére (pl. hogy mind az Iron Fist, mind pedig a Luke Cage kaszát kapott), azért csak-csak odateszik magukat, hogy egy látványos kiütéssel megint elvigyék a bajnoki címet. Soha rosszabb ne legyen!