Hirdetés

Premierdátumot kapott a Westworld harmadik évada

|

Nagyon közel az androidos kaland következő etapjának kezdete.

Hirdetés

Nem sok mindent tudunk a Jonathan Nolan és Lisa Joy által jegyzett Westworld következő etapjáról, mert bár kaptunk egy előzetest a Comic-Conon, csak úgy, mint az előző két évadot, ezt is hatalmas titok övezi. A mai napon azonban az HBO közzétett egy videót, melyből végre megtudtuk, hogy mikor is debütál a folytatás - a premier pedig sokkal közelebb van, mint azt gondoltuk volna.

Hirdetés

Az új szezon ugyanis már március 15-én kezdetét veszi, melynek központi témája az "Új világ" elnevezést kapta, és amelyhez Nolan elmondása szerint a legnagyobb inspirációt a Szárnyas fejvadász nyújtotta. Ennek értelmében az új etaphoz rengeteg helyre mentek a világban forgatni, hogy a számukra tökéletes jövőt tudják a képernyőre vinni:

A disztópia nagyon szépen is ki tud nézni a világban. Csak azért, mert belül rohad az egész, még kívülről ennek nem kell látszódnia. Épp ellenkezőleg, el kell fednie az egészet. A jövőkép egy olyan verzióját szeretnénk bemutatni, melyet láthattunk már korábban.

Az új évad egyébként az előzőektől eltérően csak nyolc részből fog állni, mely a megvalósításában is kicsit más lesz, mint azt megszokhattuk. A régi karakterek (Evan Rachel Wood, mint Dolores, Thandie Newton, mint Maeve, Ed Harris, mint a Fekete ruhás férfi, Jeffrey Wright, mint Bernard, Tessa Thompson, mint Charlotte, Luke Hemsworth, mint Stubbs, Simon Quarterman, mint Lee Sizemore és Rodrigo Santoro, mint Hector Escaton) mellett pedig új szereplőként fel fog tűnni többek között a Breaking Bad sztárja, Aaron Paul, Vincent Cassel, Lena Waithe vagy épp a Sons of Anarchyból (Kemény motorosok) ismert Tommy Flanagan is.

A Westworld 3. évada tehát március 15-én indul a magyar HBO-n és HBO GO-n egyaránt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.