Hirdetés

Feliratos második előzetesen a Doktor Strange

|

Hamarosan megérkezik a mozikba a Marvel Legfőbb Varázslója, aki már magyarul is lenyűgöz titeket az új kedvcsinálóban.

Hirdetés

A Marvel Studios tavalyi kihagyása után idén végre jelen volt a San Diego-i Comic-Conon, és nem akármilyen felhozatallal állt elő. Hivatalossá vált, hogy egy másik szál is helyet foglal majd a Thor: Ragnarokban, méghozzá a Planet Hulk, de meggyűlik majd továbbá a bajuk egy újabb, minden eddiginél veszélyesebb ellenséggel. Megtudtunk néhány konkrétumot a Fekete Párduc és a Pókember: Hazatérés mozik szereplőgárdájáról, sőt, utóbbi esetében a főellenségről is lehullott a lepel, illetve hogy miért pont őt választották. A galaxis őrzői 2 kapcsán információk tömkelegét kaptuk kézhez, valamint bejelentették a Marvel Kapitányt alakító színésznőt is. 

Hirdetés

A felsorolásból csak a Doktor Strange maradt ki, ahonnan egy varázslatos plakáttal és a második előzetessel gazdagodtunk, ami után garantáltan várni fogod a filmet, ha eddig nem tetted, ám ha igen, csak még jobban tűkön ülsz majd. Az első kedvcsináló visszafogottsága után itt már betekintést nyerhetünk a mágiába, az egymásba forduló épületekbe és a Strange kontra Kaecilius (Mads Mikkelsen) végső harcba, a legvégén pedig egy ütős kis vicc sem marad el. A lélegzetelállító előzetest már magyar feliratos változatban is megnézhetitek odafent.

A történet szerint a világhírű idegsebész, Dr. Stephen Strange élete tragikus fordulatot vesz egy szörnyű autóbaleset következtében. Miután a kezeit attól kezdve használni képtelen, a hagyományos gyógymódok nem használnak, valószínűtlen helyen talál segítséget - egy titokzatos himalájai enklávé, a Kamar-Taj az utolsó reménye. Strange hamarosan rádöbben, ez a hely nem pusztán a gyógyításé, hanem a hadviselésé is: láthatatlan, sötét erőket kell visszaverniük, melyek világunk elpusztítására törekszenek. A doktor rövidesen válaszút elé kerül: visszatér régi, vagyonnal és népszerűséggel járó életéhez, vagy hátat fordít múltjának és újonnan szerzett mágikus képességeit latba vetve a világ szolgálatába áll a valaha volt legerősebb mágusként.

A főszerepekben Benedict Cumberbatch (Stephen Strange), Chiwetel Ejiofor (Baron Mordo), Rachel McAdams (Christine Palmer), Mads Mikkelsen (Kaecilius), Michael Stuhlbarg (Nicodemus West), valamint Tilda Swinton (Ősi Egy). A mozifilm 2016. november 3-án debütál a hazai mozikban Scott Dirreckson rendezésében.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.