Hirdetés

Trailer elemzések: The Suicide Squad - Az Öngyilkos Osztag

|

Két előzetest is kapott James Gunn rebootként is felfogható Öngyilkos Osztaga, mi pedig igyekeztünk összeszedni minden fontosabb információt és utalást belőlük.

Hirdetés

Beletelt ugyan néhány évbe, de a Warner végül csak megkapta, amit szeretett volna: James Gunn nevét látni a The Suicide Squad - Az Öngyilkos Osztag névre keresztelt reboot/remake rendezői székében, aki eddigi munkásságához hűen ezúttal sem volt rest a képregények legelborultabb figuráit összeszedni, egy minden bizonnyal öngyilkos küldetésre. Nézzük hát akkor, mi mindent tudtunk meg az eddig kiadott két előzetesből (az első trailer után jött egy korhatáros változat is új jelenetekkel), amelyek a látszattal ellentétben jóval többet mutatnak nekünk, mint elsőre hinnénk.

Hirdetés

Bohókás mentőakció

A korhatáros előzetes nem is cicomázik sokat, rögtön beledob minket az események sűrűjébe. Az első ránézésre kissé megviselt buszban utazó - és Will Smith Deadshotjának szerepét betöltő - Bloodsport (Idris Elba), Rick Flag (Joel Kinnaman), Peacemaker (John Cena), Polka-Dot Man (David Dastmalchian), King Shark (Sylvester Stallone), és az éppen csak kiszúrható Peter Capaldi által játszott Thinker épp a bajba került Harley Quinn (Margot Robbie) segítségére sietnek, miközben befigyel némi Gunntól megszokott adok-kapok a szedett vetett bandatagoktól egymás irányába. Hogy Harley pontosan, miképpen került fogságba, az szerencsére nem derül ki a látottakból, de ahogyan Rick Flag pólóján is olvashatjuk spanyolul: az akadályok valójában lehetőségek. 

Harley hálátlan hálája

Harley-t tehát elkapták, a csapat pedig annak rendje és módja szerint meg is tervezte az évszázad szöktetését. Csakhogy mielőtt belevághatnának az akcióba, a kissé megviseltnek tűnő Harley a frászt hozza Rick Flagre, majd némi újabb komédia kíséretében be is mutatkozik Idris Elba Bloodsportjának, akivel valószínűleg most találkozik életében először. Ez arra enged következtetni, hogy az ismét Viola Davis alakította Amanda Waller ezúttal két különböző Task Force X-es különítményt indított útnak, biztos, ami biztos. Ezt amúgy maga a trailer is megerősíti, mikor az egyik háttérben lévő monitoron láthatjuk, amint a csapat egyik fele Bumeráng Kapitánnyal, Harley Quinnel, Javelinnel, Savanttal, a Nathan Fillion-féle TDK-vel, Black Guarddal, Menyéttel, valamint Mongallal éppen arra vár egy helikopterben, hogy végre ledobják őket a földi pokolban, vagyis az egzotikus Corto Maltesen.  Mivel az ígéretek szerint az Öngyilkos Osztag tagjai ezúttal valóban hullani fognak, mint a legyek, így van egy olyan sejtésem, miszerint a Harley-féle banda több tagja is igen hamar otthagyja majd a fogát Corto Maltese gyönyörű tengerpartján. 

Ne szórakozz Michael Rookerrel

Rooker noha egy jó ideig tagadta, hogy bármiféle szerepet kapott volna Gunn filmjében, végső soron azért sejthető volt, miszerint a rendező kabala színésze csak nem marad távol (szerepelt a Slitherben, a Superben és A galaxis őrzői filmekben is). Yondu figurájához hasonlóan Rooker ezúttal is egy kifejezetten magának való, ám nem kevésbé halálos karaktert kelt majd életre Savant képében, aki egy magányos betoncellában tengeti mindennapjait. Na és miért van erre szükség? Mivel Savant amellett, hogy a világ talán legjobban képzett hackere, közelharci képességeit illetően sem éppen az a fajta alak, akivel szívesen összefutna az ember egy sötét sikátorban - és ehhez hozzávehetjük a célzási képességét is, amit egy falakon pattogó labda segítségével be is mutat. 

Frankenstein szörnye akcióban

Biztosan felmerült bennetek a kérdés, hogy mégis ki az a fura ősz hajú fazon, aki az Öngyilkos Osztag semmiképp sem önkéntes jelentkezőinek koponyájába injektálja Waller aduászait, vagyis a távirányítással működő robbanószerkezeteket. Az úriember egyébként nem más, mint John Ostrander képregényíró, akinek többek közt a Suicide Squad megalkotását is köszönhetjük. Gunn egy tweetben elárulta, hogy ez az apró cameo jóval több, mint szimpla geg, hiszen számára nem is volt nyilvánvalóbb, hogy annak a fickónak kell bombát helyeznie az osztag buksijaiba, mint annak, aki anno kitalálta eme elcseszett alakokat.   

Gyönyörű tengerpart, polgárháborús hangulat

Corto Maltese neve a képregényeket behatóbban ismerők számára biztosan nem hangzik ismeretlenül. A fiktív Dél-Amerikai sziget mindig is amolyan Kuba pótlékként kapott szerepet már A Sötét Lovag visszatér óta, mely Gunn történetében ezúttal egy véres polgárháborúnak is helyet ad, ahol a Joaquín Cosío (fun fact: ő szolgáltatta Skorpió hangját a Pókember: Irány a Pókverzumban) alakította Mateo Suarez tábornok, a hadsereg parancsnokaként valószínűleg alaposan megnehezíti majd a hívatlan vendégek, hovatovább a helyi lázadókat vezető, Alice Braga (Sol Soria) dolgát.

Gondolkodom, tehát vagyok

Peter Capaldi Thinkerje habár látszólag ártalmatlannak tűnik, ez a jámbor külső senkit ne tévesszen meg. A telekinetikus képességekkel, na meg az emberfeletti intelligenciával megáldott szuperbűnöző jól láthatóan nincs elragadtatva az öngyi osztaggal való kényszerű szövetségtől. Amire feltehetőleg az kényszeríti rá, hogy a fején látható "The Thinking Cap" meghibásodott, így pedig hatalmának jelentős részétől megfosztva, nem sok alternatív lehetősége marad, ha valahogy élve szeretne kikecmeregni eme szorult helyzetből. A háttérben egyébként felbukkan egy egyelőre még ismeretlen szövetséges (?), akit Julio Cesar Ruiz formál meg. 

Az utolsó görbe este

Nem egy James Gunnról filmről beszélnénk, ha az akció, a humor, plusz altesti poénok mellett ne kapna fontos szerepet a karakterek belső lelkivilága, az egymáshoz való viszonyuk, valamint az olykor tragikus eredetük. Ugyan mindkét előzetesben csak egy-egy pillanatra, de láthatunk egy sokatmondó bevágást egy éjszakai szórakozóhelyről, ahol Polka-Dot Man mellett Daniela Melchiort, vagyis Ratcatcher II-öt is kiszúrhatjuk (ő egyébként a képregényekben férfi, de a film kedvéért megcserélték a nemét). Hogy a csapat ekkor még életben lévő többi tagja is felbukkan-e majd a remélhetőleg a Piszkos tizenkettő idevágó pillanatait megidéző jelenetsorban, azt nehéz megmondani, viszont kötve hiszem, hogy például King Shark kihagyná a táncparkett nyújtotta lehetőségeket.

Spielberg cápája ehhez képest smafu!

A Sylvester Stallone által megszólaltatott kissé együgyű, viszont már most közönségkedvenc státusznak örvendő King Shark is megkapta a maga nagy pillanatát, mikor a nem éppen a kockahasáról elhíresült kétéltű puszta kézzel tép ketté egy szerencsétlen katonát. A szóban forgó jelenet különlegessége, hogy a CGI King Shark mellett az áldozatot meglepő módon nem CGI, hanem némi mű vér és egy kifejezetten kezesbábú segítségével keltették életre. A kissé szokatlan praktikus effekt használata ugyan meglepő lehet a manapság többségében komputer animációra támaszkodó blockbusterek világában, ám mindig örömteli, ha egy rendező inkább utóbbit részesíti előnyben. 

Harley elszabadul!

Jó néhány sorral feljebb bár azt írtam, hogy Harley szökését szerencsére nem lövik le idő előtt a trailerekben, azonban ez nem teljesen fedi a valóságot. Az első korhatáros kedvcsináló esetében például szemügyre vehetjük, amint a Terminátor üzemmódba kapcsolt Harley játszi könnyedséggel és rendkívül stílusos módon gyilkolja le az őt fogva tartó katonákat. Hiszen ahogy a Harley hátán is látható tetováláson is olvashatjuk: ez a nő immáron senki tulajdonát nem képezi, utalva ezzel arra, amit a Ragadozó madarak filmben láthattunk, azaz Harley maga mögött hagyta Jokert.

Az ígéret szép szó

Nem nagyon fogok meglepődni, ha Idris Elba Bloodsportja és Daniela Melchiort Ratcatcher II-je a játékidő alatt közelebb kerülne egymáshoz, legalábbis a kettejük közt lezajló félreértelmezhetetlen kis flört arra enged következtetni, hogy Gunn most sem hagy minket valamiféle romantikus szál nélkül. Az már más kérdés, hogy vajon a bimbódzó románcnak lesz-e jövője, elvégre az Öngyilkos Osztag küldetéseire sok mindent lehet mondani, csak épp azt nem, hogy ne lennének kirobbanóan halálosak.

Starro vagyok, de hódítani akarok

"Nevem Patrik… Csillag Patrik!" És most képzeljétek el mindezt Taika Waititi hangján (más spekulációk szerint Waititi nem őt fogja szinkronizálni, hanem az eredeti Ratcatchert alakíthatja). Most, hogy ezen túl vagyunk, csak reménykedni tudunk benne, hogy Gunn fejében is megfordult eme párosítás, mivel aki egy óriási intergalaktikus óriás tengeri csillagot tesz meg a filmje főgonoszául, attól azért joggal várhatunk el ilyesmit. Nem? Akárhogy is lesz, Starrónál nem is kívánhattunk volna nagyszerűbb ellenfelet az öngyilkos hajlamú idiótáknak. Na de mi mégis olyan különleges egy gigantikus méretű tengeri csillagban, azon kívül, hogy a mérete fixen XXL-es? Nos annyi, hogy Starro volt Az Igazság Ligájának legelső képregényes ellenlábasa, aki telepatikus képességei mellett rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, mely a rengeteg humorbonbon mellett biza jókora fejfájást fog okozni antihőseinknek: mégpedig, hogy Starro amolyan "mini starrók" formájában képes alien módjára az emberek arcára tapadni, ezzel pedig kvázi egy olyan zombihadsereget létrehozni, aminek mindössze egyetlen célja van: szolgálni Starrót, bármi lesz is.

Az olvasás jó…értem?

Olvasni az egyik legcsodálatosabb dolog az életben. A frissen napvilágot látott második trailer tanúsága alapján ezzel King Shark is tisztában van. Abban első körben még nem lenne sok meglepetés, hogy egy humanoid cápa megpróbál olvasni, az viszont már inkább szemöldök ráncolásra adhat okot, miszerint mit választott magának olvasnivaló gyanánt: a William James által írt A vallási élmény változatait (The Varieties of Religious Expereience) a vallásfilozófia és a pszichológia úttörő művének tartják, így izgalmas lesz látni, vajon eme könyv milyen hatással lesz a későbbiekben az unalmában emberi koponyákat rágcsáló King Shark személyiségére. Azt említettük már, hogy amúgy fejjel lefelé tartja a könyvet?

Egyébként a karaktert eredetileg pörölycápaként szerette volna ábrázolni Gunn - ahogy a képregényekben is láttuk -, ám végül a nagy fehér cápa lett belőle, mivel a fejé két oldalán elhelyezkedő szemek nagyon furcsává tették volna az olyan forgatásokat, ahol a karakterek vele kommunikálnak. Valószínűleg az olvasással is így lett volna.

Felfedeztetek olyat, amit mi nem? Írjátok meg kommentben!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.