Hirdetés

Danny Elfman szerzi az Igazság Ligája zenéjét

|

Ezzel az eredetileg kiszemelt Junkie XL-t váltja a zeneszerzői porondon.

Hirdetés

Wonder Woman sikere után csak még inkább felfokozott várakozás övezi az Igazság Ligáját, hiszen nem csak a DC hősök össznépi csapategyesítése lesz, amit önkéntelenül is összefognak mérni a Bosszúállókkal, hanem mert most fog eldőlni, hogy a "Csodacsajszi" különálló kalandja egyszeri eset volt, vagy a DC végre elindult a saját útján, amiért nem rándul görcsbe sem a kritikus, sem a rajongó gyomra. Ezért nagyon nem mindegy, hogy kit szerződtetnek milyen posztra. Most ez kifejezetten érvényes a zeneszerzőire.

Hirdetés

Mióta Hans Zimmer tavaly bejelentette, hogy távozik a franchise éléről, kérdéses volt, hogy ki látja el a vezér filmek zenei aláfestését. Úgy tűnt, hogy ez a feladat a hol Junke XL, hol Tom Hollkenborg néven futó egykori DJ-re hárult, akivel Zimmer a Batman Superman ellen zenéjét is jegyezte, most azonban mint kiderült, hogy az eddigi híresztelésekkel ellentétben energiáit lefoglalja az új Tomb Raider film, így a helyére a veterán Danny Elfman érkezett. Az a Danny Elfman, aki a képregényfilmek legnagyobb veteránjának számít, hiszen a nevét örökre beírta a szakmába Tim Burton két klasszikus Batman-mozijával (vagyis most újfent egy Batman kalandhoz komponálhat 25 év után), a Batman animációs sorozat mellett a 90-es évek Flash-sorozatának a főcíméért is ő felelt, a Dick Tracy-ért, a Darkmanért, a 2003-as Hulkért, a Hellboy 2-ért, valamint Sam Raimi első két Pókember-filmjéért.

Elfman szerződtetése nem lehet véletlen, ugyanis miután Zack Snyder családi tragédia miatt nem tudja befejezni a film utómunkálatait, azokat - néhány, már beeszközölt pótforgatással együtt - a forgatókönyvbe is besegítő Joss Whedon vezényli le. Whedon pedig már dolgozott Elfmannel együtt a Bosszúállók: Ultron korán (még egy képregény film), amikor Brian Tylernek kellett besegítenie és utóbbit egyébként is a producer, Kevin Feige preferálta. Mivel Whedon alapvetően a klasszikusabb hangszerelésű score-okat részesíti előnyben - elég Alan Silvestri első Bosszúállók zenéjére, vagy David Newman Serenityjére gondolni - ezért kicsit megdőlni látszik az az állítás, hogy ez ízig-vérig Snyder mozija marad, mindamellet felmerül annak a lehetősége is, hogy úgy gondolták, Junkie XL-nek túl nagy falat egy ekkora score megírása, ha már a Deadpoolhoz is egy se íze, se bűze score-t szállított. Mindenesetre kíváncsiak vagyunk, hogy Elfman visszatérése a DC hősök világába hogyan fog sikerülni. A film bemutatója továbbra is november 10.-e.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.