Hirdetés

Jake Gyllenhaal egy újabb kőkemény thrillert készít

|

A 2018-as A bűnös film rendezője a Snow Blind képregényt fogja vászonra adaptálni.

Hirdetés

Ha lenne igazság a Földön, akkor Jake Gyllenhaal még a billegős otthoni székét is Oscar-díjjal támasztaná ki. A sokoldalúan tehetséges színész rengeteg emlékezetes alkotásban játszott már csaknem az összes filmes műfajt érintve, de leginkább a pattanásig feszült thrillerek állnak hozzá közel. A következő két filmje is ezen a vonalon fog mozogni, és mindkettőhöz köze van a 2018-ban hatalmas nemzetközi sikert arató A bűnös rendezőjének, Gustav Möllernek is.

Hirdetés

Möller ominózus filmje alapján készül az amerikai remake, amiben Gyllenhaal fogja alakítani a főszerepet, és ha csak fele olyan jó lesz, mint a dán eredeti, akkor már összetehetjük a két kezünket. Ám a színész másik közelgő alkotása talán még nagyobb figyelmet kaphat, hiszen az egy nagy sikerű képregényen fog alapulni. Az Ollie Masters és Tyler Jenkins által készített Snow Blind (Hóvakság) egy igazán érdekes thriller-krimiként van számon tartva. A történet egy kisfiút mutat be, ahogy szépen lassan rádöbben, hogy az egész családja a tanúvédelmi program része.

Gyllenhaal többek között a producere és az egyik szereplője is a filmadaptációnak, a rendezője pedig maga Gustav Möller lett. A forgatókönyvet Patrick Ness, a Chaos Walking és a szívszorító Szólít a szörny írója fogja jegyezni. Az előzetes elmondások szerint pedig a Snow Blind Denis Villeneuve Fogságban és Sidney Lumet 1988-as Üresjárat filmjeit fogja ötvözni - ami leírva meglehetősen jó mixnek tűnik. A megjelenési dátumról még nem esett szó.

Ti olvastátok az eredeti képregényt?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.