Hirdetés

A Suicide Squad rekordot dönthet az első hétvége után - Frissítve!

|

A Suicide Squad túlszárnyalhatja az előzetes várkozásokat.

Hirdetés

A Suicide Squadtól hangos most a filmes sajtó, a nézők és a kritikusok/újságírók közötti harc egyre jobban tombol, ahogy egyre többen jutnak el a mozikba és tudnak valós véleményt mondani a filmről. A helyzet pedig az, hogy vagy a marketing talált be nagyon, vagy tényleg nagyon sok ember várta a filmet, mert az első hétvége után lehet, hogy rekordot dönt a film.

Hirdetés

Még nincsenek pontos számok (majd valamikor a hét közepén lesznek csak), de nagyon úgy néz ki, hogy 147 milliót ért a skwad a hazájában és ehhez jön még hozzá a nemzetközi piac (64 millió). Ezzel minden idők legjobb augusztusi nyitányát hozta össze és letaszította a trónról A galaxis őrzőit (94,3 millió), csak a csütörtök esti vetítések 20,5 milliót hoztak, majd pénteken 65-tel folytatta magabiztos útját. (Egy kis érdekesség, hogy az IMAX-es vetítések mindössze 8,5 millióval szálltak be a közösbe, ami egyelőre kiábrándító.) Mindez persze elmarad a Batman vs Superman eredményétől (166 millió), bár tavasszal az inkább a csalódások közé tartozott és nem is érte el végül az 1 milliárdot (az amúgy majdnem 70 százalékot esett a második hétre).

Frissítés: Végül 135 millióval zárta a hétvégét a film Amerikában, de még így is 10 millióval túllépte a korai becsléseket. A nemzetközi piac még ehhez 133 milliót dobott hozzá. Mivel nem lesz kínai bemutató a végösszeg 700 millió körülre várható, a Suicide Squad 175 millióból készült.

Ezek a számok nagyon jól jelzik, hogy mennyien voltak azok, akik mindenáron látni akarták a filmet, ráadásul az elsők között, de a lényeg még hátra van. Mostantól azt lesz érdekes figyelni, hogy mekkorát esik a nézőszám a következő hétre (illetve a 3. és 4. hétre), átlagosan 50-60 százalék között szokott mozogni,  ha ennél nagyobb, akkor baj lesz. Amennyibben így lesz ne kizárólag a kritikusokat tessék hibáztatni, mert az átlag néző még mindig inkább a barátok és az ismerősök elmondása alapján ül be egy filmre, vagyis a csökkenésből elég jól lehet majd következtetni az általános elégedettségre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.