Szépen lassan araszolunk 2025 felé, ami azt jelenti, hogy meg fognak sokszorozódni a mozikban az ünnepi filmek, valamint azt is, hogy a stúdiók elhasználják az utolsó puskaporukat. Szeptember még az átmeneti időszak szokott lenni (azért így is volt többek között egy Beetlejuice Beetlejuice, egy Szádra ne vedd!, egy A kegyelem fajtái vagy egy Megalopolis), de az október általában már rá szokott kapcsolni a felhozatalra, amelyről az alábbi gazdag listát böngészve is megbizonyosodhattok.
A szeptemberi hétfilmes válogatás után most tizennégyet emeltünk ki, ami jól mutatja, hogy milyen változatos kínálatra számíthatnak a mozibajárók, ugyanakkor megint fel szeretnénk hívni rá a figyelmet, hogy ez még mindig csak egy kivonata a teljes felhozatalnak. Az összes címről a 2024-es nagy filmes premiernaptárunkban olvashattok, amelyből hamarosan elkészül a 2025-ös változat is.
Október 3. Joker: Kétszemélyes téboly
A vígjátékokon edződött Todd Phillips rendező mindenkit meglepett, amikor 2019-ben előállt egy olyan érett Joker "eredetfilmmel", amelyet az is bátran fogyaszthatott, akinek lövése sem volt arról, mi fán terem a DC. Már csak azért is érdemes volt megnézni, mert Joaquin Phoenix remekelt benne. Akkor aligha gondolta volna bárki is, hogy Phillips 19-re lapot húz és előáll a folytatás ötletével, amely nemcsak amiatt érdekes, hogy tartalmaz zenei betéteket, hanem amiatt is, hogy mindezt egy olyan tehetséges énekesnő és színésznő bevonásával aknázzák ki, mint Lady Gaga, aki magát Harley Quinnt kelti életre. Az eddigi vélemények alapján a Joker: Kétszemélyes téboly megosztóbb lett, mint az elődje, szóval izgatottan várjuk, hogy nálunk hogyan fog lecsapódni a kész alkotás.
Október 3. Január 2.
Szilágyi Zsófia az Egy nappal összehozta az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmjét, ami bemutatta egy háziasszony egyetlen napját és ezt olyan intenzitással tette, az apró részleteket olyan módon nagyította fel, hogy következő filmjét, a Január 2. azonnal felkerült a radarunkra. Ismét egy minimalista kiindulópont, ismét egy az időre nagyban építő koncepció, ismét a szürke hétköznapok drámájának kidomborítása: a sztori szerint egy nő éppen külön költözik a férjétől, a barátnője segít neki. Őket követhetjük figyelemmel, amint hét körön keresztül átviszik a csomagokat az új helyre. De hogy a fordulók során mik történnek velük, az a moziban kiderül.
Október 3. Barátom, a pingvin
Jean Renóval nem sűrűn találkozunk a mozikban, éppen ezért felüdülés, amikor egy-egy filmje mégiscsak eljut a hazai vásznakra. Újdonsága, a David Schurmann által rendezett Barátom, a pingvin egy igazi családi filmnek ígérkezik, amit igaz történet ihletett: hősünk, Joao egy halász, aki egy nap egy olajszennyezéstől szenvedő pinginvre lel a tengerparton, és segít neki túlélni, majd a megerősödött kisállatot útnak engedi. A pingvin viszont vele marad, barátság alakul ki közöttük és a csoda akkor sem ér véget, amikor egy nap eltűnik, ugyanis a pingvin évről évre visszajár hozzá.
Október 10. Transformers Egy
"Élőszereplős" formában már többször is találkozhattunk az átalakulásra képes robotokkal a mozikban, ám animációs kiadásban leginkább sorozatban bukkantak fel az Autobotok és az Álcák. Miután a Transformers: A fenevadak kora nem teljesített olyan jól a pénztáraknál, ahogy várta a Paramount (200 millió dollárból 438 milliót szedett össze globálisan), most a vállalat megpróbálkozik egy animációs eredettörténettel becsábítani a rajongókat a mozikba, amely mögött az az Industrial Light & Magic áll, amely számos ikonikus franchise speciális effektusaiért felelt. A sztori a Cybertron bolygón játszódik, ahol Optimus fővezér és Megatron még az Orion Pax és D-16 nevet viselik, és bajtársak, azonban az animációs film során kiderül, hogy miért lettek esküdt ellenségek.
Október 10. Egy százalék indián
Kevés magyar rendező mondhatja el magáról, hogy egy trilógiát össze tudott hozni, de Hajdu Szabolcs mindenképpen felkerül a listára az Egy százalék indiánnal. A "párkapcsolati hármas" az Ernelláék Farkaséknál című filmmel kezdődött, majd az idén debütált Kálmán-nappal folytatódott, a záró darabban pedig egy tragikus haláleset után, hosszú idő után találkozik három régi barát, akik társadalmilag látványosan más utat jártak be. A rögtönzött halotti toron megpróbálnak felidézni valamit az egykori kötelékből, és elinte a társasághoz csatlakozó barátnők is igyekeznek elviselni a férfiak beszolásait, bölcselkedéseit, azonban a gyász és az egyre többet fogyasztott alkohol fokozatosan felszínre hozza a szőnyeg alá söpört konfliktusokat.
Október 10. A szer
Ezúttal nem David Cronenberg vagy fia, Brandon jelentkezik testhorrorral, hanem Croalie Fargeat, aki a visszajelzések alapján könnyen Cronenbergék nyomában érhet a műfajban, ugyanis újdonsága, A szer Demi Moore főszereplésével egyszerre hátborzongató és aktuális is. A kortárs szépségkultúrával összekapcsolódó történetben egy híres színésznőt követünk nyomon, akit az 50. születésnapján kirúgnak, a stúdió egy fiatalabb lányt akar a helyére. A nő a feketepiarcon szerez magának egy olyan szert, amellyel ideiglenesen létrehozza önmaga fiatalabb változatát (Margaret Qualley), csak jobb kiadásban, de hétnaponta cserélniük kell. Ám a fiatalabb én túl mohóvá válik...
Október 10. My Hero Academia: You're Next
A minden idők egyik legsikeresebb mangájából készült, szintén közkedvelt anime egy film formájában bővül, amelyben a Hősakadémia diákjai visszatérnek, hogy leszámoljanak a gonoszokkal, csakhogy jön valaki, akire nem számítottak, és aki ellen minden képességükre, erejükre szükségük lesz: Dark Might. Az InterCom folytatja azon kezdeményezését, hogy animéket küld a hazai mozikba, a következő alany pedig a My Hero Academia: You're Next lesz, amely Japánban csak nemrég, augusztus elején mutatkozott be, így a hazai rajongóknak nem kell sokat várniuk rá.
Október 17. Mosolyogj! 2.
2022 egyik horrormeglepetése volt a Mosolyogj, amelyet Parker Finn a műfaj olyan kultikus darabjaiból gyúrt össze, mint a Valami követ vagy A kör-franchise, de a meglehetősen groteszk alapkoncepció szerencsére kellően fel tudta rázni az innen-onnan összeollózott forgatókönyvet ahhoz, hogy hatásos horrorként jócskán ránk hozza a frászt a film. A második rész esetében Parker Finn visszatér a rendezői székbe, a történet középpontjában pedig ezúttal egy popsztár, Skye Riley (Naomi Scott) áll, aki az új világkörüli turnéjára készül, de egyre rémisztőbb eseményeket él át, emiatt arra kényszerül, hogy szembenézzen a sötét múltjával.
Október 24. Venom: Az utolsó menet
Ruben Fleischer 2018-as Venom adaptációjának voltak szórakoztató elemei, amik ellensúlyozni tudták a hibáit és a rajongók azon problémáját, hogy nem annyira véres, mint amennyire kellett volna, aztán a folytatás esetében Andy Serkis hiába vezette be a képregények egyik legbrutálisabb karakterét, Clatus Kasady (Woody Harrelson) Vérontóját, a végeredmény kínos lett - csodával határos módon így is sikeres lett anyagilag, így a vállalat rábólintott arra, hogy a Tom Hardy által megformált Eddie Brock és a hozzá kapcsolódó Venom szimbióta párosának kalandjai trilógiává bővüljenek. Ezúttal is Serkisnél van a gyeplő, aki ezúttal azt mutatja be, hogy a dinamikus duóra miképpen vadásznak a kormányerők, miközben Venom fajából is érkeznek páran a Földre, nem békés szándékkal. Nagyon félünk a végeredménytől.
Október 24. A vad robot
Peter Brown könyve alapján, azonos címmel készített animációs filmet a DreamWorks, A vad robot pedig már a legelső kedvcsinálóval felkeltette a figyelmünket, ugyanis gyönyörű és érzelmes jelenetekkel, egyedi stílusban adott ízelítőt egy magányos robot, Roz megpróbáltatásairól, aki igyekszik "túlélni" a vadonban, az egyetlen esélye pedig az, ha alkalmazkodik a környezetéhez. Chris Sanders rendező korábban több közkedvelt címet is összehozott (mint a Lilo & Stitch-re és az Így neveld a sárkányodat), ezúttal pedig az 1999-es kultklasszikust, a Szuper havert (The Iron Giant) idézi meg egy bestseller alapján, csodás kivitelezésben, amire legszívesebben azonnal váltanánk a jegyet.
Október 24. The Apprentice - A Trump-sztori
Sebastian Stan formálja meg a fiatal Donald Trumpot a róla szóló The Apprentice - A Trump-sztori című filmben, mely a 77. Cannes-i Filmfesztiválon versenyzett. Ali Abbasi (Szent pók, The Last of Us) filmje Trump üzleti karrierjének korai szakaszában, a '70-es és '80-as években játszódik, amikor is a későbbi elnök még ingatlanügynökként áll kapcsolatban Roy Cohn ügyésszel, aki Joseph McCarthy szenátorral dolgozott együtt az ötvenes években a kommunisták ellen folytattát hadjárata idején. Cohn bőrébe Jeremy Strong (Utódlás) bújik, Trump feleségét Maria Bakalova (Borat utólagos mozifilm) játssza, apját pedig Martin Donovan (Tenet) alakítja. A The Apprentice időzítése nem véletlen, hiszen november 5-én kerül sor az Amerikai Egyesült Államok 60. elnökválasztására, az egyik oldalon Kamala Harrisszel, a másikon Donald Trumppal.
Október 31. Ma este gyilkolunk
A Tőrbe ejtve filmeket és Agatha Christie stílusát megidéző krimi-vígjáték készült Fazakas Péter (Árulók, Szabadság - Különjárat) rendezésében, amelynek hazánk veterán színművészei a főszereplői: a nyomozó képében Kern Andrást láthatjuk, rajta kívül pedig felbukkannak olyan színésznagyságok, mint Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Bálint András, Koltai Róbert, Pogány Judit, Bánsági Ildikó és Takács Kati. Szerepeltetésük nem véletlen, hiszen a történet egy színészotthonban játszódik, ahol gyilkosság történik. A forgatáson mi is részt vettünk és interjúztunk az alkotókkal.
Október 31. Konklávé
Talán elcsépeltnek hangozhat, de Ralph Fiennes filmjét akkor is megnéznénk, ha csak annyiból állna, hogy besétál, leül egy székre és felolvassa a telefonkönyvet - elvégre az egyik legtehetségesebb színészről beszélünk, akinek közel 62 évesen is elképesztő jelenléte van a vásznon. A Konklávé azonban sokkal izgalmasabb koncepciót ígér, mint a telefonkönyv: Edward Berger (Nyugaton a helyzet változatlan, Terror) filmjében egy bizonyos Lawrence bíborost bízzák meg azzal a feladattal, hogy levezényelje a pápaválasztási procedúrát, azonban egy összeesküvés kellős közepén találja magát és olyan titokra derít fényt, ami alapjaiban rengetheti meg az egyházat. Fiennes mellett olyan ismerős arcokat vonultat fel a szereplőgárda, mint Stanley Tucci, John Lithgow és Isabella Rosellini.
Október 31. És mi van Tomival?
Talán kevesen tudják, hogy Till Attila nemcsak műsorvezető, hanem rendező is: rövidfilmek mellett készített két nagyjátékfilmet is. 2008-ban jelent meg az első, a Pánik, amit 2015-ben a Tiszta szívvel követett, az És mi van Tomival? pedig a harmadik ilyen rendezése lesz, amely részben saját élményekből táplálkozik. A film két alkoholistára, a bábművész Sanyira (Thuróczy Szabolcs) és a liftszerelő Palira (Polgár Tamás) fókuszál, akik együtt keresik haverjukat, Tomit, aki már több anonim alkoholista gyűlést is kihagyott. Sanyi és Pali igyekeznek józanok maradni, ami cseppet sem könnyű egy olyan országban, ahol sport az ivászat, és mindkettejük élete azon múlik, hogy sikerül-e megállniuk, hogy visszaessenek. Tomi azonban mindhármuk közül a leggyengébb, így versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják őt Budapest utcáin. A Saul fiát is jegyző Laokoon Filmgroup gyártásában megvalósult film humorral vegyítve beszél fajsúlyos témákról, amire nagy szükség van.