A remake-ek és rebootok korában igencsak könnyű elveszni a különálló, mégis összefüggő történetek kavalkádjában. A készítők előszeretettel szokták teljesen félvállról venni a koherens közeget, nem törődve a történetek összefüggéseivel, elemeivel és persze ide sorolhatjuk a kreatívabbnál kreatívabb címadásokat vagy azoknak hiányát (utóbbiak még inkább fel tudják kavarni az állóvizet). Mivel pár nap és végre tényleg mozikba kerül a legújabb Halloween-film, a Gyilkos Halloween, és több olyan komment, üzenet érkezett felőletek, hogy már kevésbé tudjátok átlátni ezt a 12 alkotásból álló franchise-t, úgy láttuk helyénvalónak, hogy összeszedjük az összes epizódot és a különálló idővonalak alapján rendszerbe soroljuk őket. Fontos megjegyezni, hogy nem elsősorban a filmek minőségéről beszélünk majd, azt már megtettük 2018-ban egy gigacikkben - az új mozi előtt érdemes azt is átnyálazni.
Az eredeti idővonal
Minden 1978-ban kezdődött az első filmmel, a Halloween: A rémület éjszakájával. Ekkor ismertük meg a megállíthatatlan és szuszogó gonoszt, Michael Myerst és az egyik leghíresebb sikolykirálynőt, Laurie Strode-ot (Jamie Lee Curtis alakításában). Az alkotás hatalmas sikere miatt három évvel később, 1981-ben érkezett is a folytatás - szimplán csak Halloween 2-re keresztelve. A történet ott folytatódott, ahol az előző rész abbamaradt, szervesen építve tovább a franchise alappilléreit és a gonosz misztikumát. De ezt követően válik csak kuszává és összefüggéstelenné a filmek történeti váza.
Ugyanis a Halloween 2-t nem a soron következő Halloween 3: Boszorkányos időszak követi, hanem az 1988-as negyedik rész, a Halloween 4 (A rémület visszatér vagy Michael Myers visszatér alcímekkel is megjelent). Ez a mozi viszi tovább az eredeti idővonalat - Laurie Strode nélkül ugyan -, amit az egy évvel későbbi Halloween 5 követett (Michael Myers bosszúja) és az 1995-ben debütált Halloween 6: Az átok beteljesül zárt le. (Ajánlásképpen érdemes a Halloween 2-t is megnézni, habár nem kell tőle csodákat várni, de a 4-5-6 epizódokat csak a tősgyökeres rajongóknak ajánljuk vagy éppen azoknak, akik nem tudnak mit kezdeni a rengeteg szabadidejükkel.)
Az antológia idővonal
A hangzatos, de kihagyott ziccernek is beállítható antológia idővonal mindössze egy filmet takar: az előbb említett Halloween 3: Boszorkányos időszakot. Nem hiába nem esik (annyi) szó erről az epizódról, mint az összes többiről, az ok pedig talán abban keresendő (amellett, hogy egy botrányosan rossz filmről beszélünk), hogy a Halloween 3-ban nincs benne Michael Myers. Az akár tudatosnak is mondható döntést azért hozták meg a fejesek és az öltönyösök, mert szerették volna már 1982-ben olyannyira kibővíteni a filmsorozatot, hogy más-más, de hasonszőrű alkotások is kapcsolódjanak ehhez az egészhez.
Ez a kibővítés értelemszerűen nem sikerült jól; a röhejes, arcpirítóan gagyi misztikus-boszorkányos varázslatok értelemszerűen nem fognak pótolni egy olyan gonosz-ikont, mint Michael Myers. A Boszorkányos időszak egy akkora tőrdöfés volt nem csupán a franchise, de a stúdió életében is (habár visszahozta a büdzsét, hiszen a címmel és a horror nem lehetett a moziba járókkal mellélőni, egyfajta ZS kategóriás katasztrófaturizmus lett), hogy ezt az antológia idővonalat be is rekesztette azon nyomban.
A Laurie-idővonal
Az úgynevezett Laurie-idővonal, amely csak Jamie Lee Curtis karakterére és neki a sztorijára fókuszál, tovább folytatta az állóvizek felkavarását. Ennek a kezdete az első, 1978-as részhez tehető, amelyet sorban a második film követ. Viszont itt egy hatalmas ugrás történt, hiszen (értelemszerűen) se a Boszorkányos időszak, se a 4-5-6 mozik nem tartoznak ide. Az 1981-es második epizód után 1998-ba kell átugranunk, de ezt az ugrást már a film címében is érzékeltették az készítők: ez lett a Halloween H20: Húsz évvel később.
Az 1998-as film továbbviszi a Laurie Strode-szálát, de az eltelt idő miatt nyilvánvalóan már nem egy tinédzserről beszélhetünk, hanem egy felnőtt, de a démonjaival továbbra is küszködő nőről. Mindez egy kvázi közvetlen folytatást is megélt a 2002-es Halloween: Feltámadás képében - ami egy az egyben csak Laurie visszatérést lovagolta meg újfent, így elképesztő rossz szájízt hagyott maga után. Ez a rossz szájíz pedig elégnek is bizonyult, hogy a készítők itt be is szüntessék ezt az idővonalat (is).
A remake-idővonal
2002 után öt évvel, vagyis 2007-ben láthattuk újra a mozik vásznain egyik kedvenc gyilkos manusunkat - méghozzá egy remake keretein belül. Ekkor érte utol a Hollywoodban terjengő remake-láz a Halloween-franchise-t, a direktori székben pedig nem más foglalhatott helyet, mint maga Rob Zombie. Az énekes-dalszerző-rendező elmondása szerint a horror (azon belül A texasi láncfűrészes mészárlás és az eredeti Halloween) nagyon fontos iránymutatás volt karrierje szempontjából, így igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, hogy ne valljon kudarcot ennél a mozinál. Ez viszont csak részben sikerült neki.
Nem rossz film a Halloween-remake, de a jótól is távol esik - mert látva, hogy mennyi ambíció és potenciális lehetőség lett volna ebben a vérfrissítésben, és mennyi mindent kihagytak belőle, jogosan húzhatjuk a szánkat. (Valamint több rajongó kifogásolta Michael eredettörténetét és karakterének teljesen felesleges mélységeit és kinézetét.) De ha láttuk volna előre a két évvel későbbi Halloween II-t (amivel az első kapcsán már nem csupán remake-ről, hanem rebootról is beszélhetünk), akkor visszasírtuk volna ezt az egészet. Az álomjelenetekkel traktáló, összefüggéstelen és explicit jelenetekkel bíró második résszel vége is lett a remake-idővonalnak.
Az új idővonal
Mindezek után a modern horror disztribútorhoz, a Blumhouse-hoz kerültek a jogok, akik azonnal bele is kezdtek egy új történetszálba, de mégis kapcsolódni szerettek volna az eredeti történethez és karakterekhez. Így jött létre ez az újfajta idővonal, amit talán a legkönnyebb átlátni mind közül: a 2018-as Halloween az első, 1978-as alkotás közvetett folytatása és kész is. Minden más filmet, minden más idővonalat teljesen figyelmen kívül hagy és ez alapján építette fel a 40 éves kihagyást - amely elnézve a három évvel ezelőtti szimplán csak Halloweenra keresztelt filmet, sikerült is neki. A most október 21-én mozikba kerülő Gyilkos Halloween pedig ennek a 2018-as epizódnak lesz percre pontosan a folytatása, ami ott veszi fel a fonalat, ahol előzőleg abbamaradt (hasonlóan, mint anno az 1981-es Halloween 2-nél).
Reméljük, ezzel a kis összefoglalóval már tisztábban látjátok az idővonalakat és hogy mely filmeket érdemes bepótolnotok. Ha csak az új filmet szeretnétek élvezni, akkor elég az eredetit és a 2018-as darabot megnézni, és tökéletesen képben lesztek mindennel. Ezek mellé bepróbálhatjátok még a Halloween 2-t és a Halloween H20: Húsz évvel később filmeket is, amelyek habár hagynak némi kívánnivalót maguk után, míg így is rendre kiemelkednek a többi fércmű közül. Mindenkinek jó és bőr alá kúszó borzongást kívánunk!