Két évet kellett várnunk arra, hogy ismételten alámerülhessünk J.K. Rowling varázslatos birodalmába, ahol a legendás állatokon kívül ezúttal egy legendás sötét varázsló is beköszön majd, hogy baljóslatú terveit valóra váltva egyszer s mindenkorra rabszolgasorsba taszítsa a varázstalan embereket. Ha mindenkinek sikerült túlverekednie magát a rajongástól tocsogó bevezetőn, akkor azt hiszem itt az ideje, hogy rátérjünk arra az öt dologra amiért a Legendás Állatok: Grindelwald bűntettei lehet az idei év egyik legvarázslatosabb moziélménye.
Furkász vagy nem Furkász…Ez itt a kérdés
Rowling már a Harry Potter széria során is nem egyszer adott tanúbizonyságot arról, hogy a képzeletének semmi sem szab határt, ha olyan varázslények megalkotásáról van szó, amelyek még a legvadabb álmainkban sem kerülnének elő. Ennek hála a Legendás állatok első részében az írónő végleg szabadjára engedhette a fantáziáját, hogy a legkülönbözőbb formában és méretben álmodja meg a Harry Potter univerzumot benépesítő varázslényeket. Ezek közül az állatkák közül viszont csak az Orrontó furkásznak adatott meg az a kiváltság, hogy az első látásra ártatlannak tűnő kis lény végtelen cukiságának hála örökre belopja magát a nézők szívébe. Az imádnivaló külső azonban ne tévesszen meg minket, ugyanis az első látásra leginkább egy kacsacsőrű emlős és egy vakond keresztezéséből létrejött jószág egy javíthatatlan kleptomániás, akinek minden vágya, hogy magába gyömöszölje az összes aranyat, amit csak képes kiszagolni. Mondanom sem kell, hogy Rowling a rajongói visszajelzéseknek hála újfent felvonultatja majd a kis enyveskezűt, aki az anyai örömöknek hála már nem egyedül fog tevékenykedni a furkász-imádók legnagyobb örömére.
Lenne néhány kérdésünk, Dumbledore professzor…
Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore figurájánál talán kevés rejtélyesebb karakter van a Harry Potter univerzumban. Noha a hét könyv és nyolc blockbuster méretű mozifilm során rengeteg mindent megtudtunk minden idők egyik leghatalmasabb varázslójáról, azonban még így is sokakban merült fel joggal az az érzés, hogy valójában mégsem tudunk semmit a Roxfort boszorkány és varázslóképző szakiskola egykori igazgatójáról. Dumbledore mindig is egy valódi machinátor volt, aki, ha az érdekei éppen úgy kívánták, akár konkrét emberéleteket volt képes olyan irányba terelni, amelyek megfeleltek az éppen aktuális céljainak. Habár a Legendás állatok folytatásában Dumbledore figurája most sem kapja meg az őt megillető központi szerepet, ám befolyásának és kifürkészhetetlen észjárásának hála mégis biztosak lehetünk benne, hogy a Jude Law által életre keltett ifjabbik Albus így is választ ad majd néhány égető kérdésre az őt körüllengő megannyi legenda közül.
Zene füleinknek
Már a Harry Potter mozik során sem érhette az a vád az alkotókat, hogy ne fordítottak volna kellő figyelmet minden mozgókép egyik legfontosabb alkotóelemére, vagyis a zenei aláfestésre. Bár az évek során a rendezőkhöz hasonlóan a zeneszerzők is egymásnak adogatták a kilincset, John Williamstől kezdve Alexandre Desplat-n és Patrick Doyle-on át egészen James Newton Howardig bezárólag. Howard még a Legendás állatok első epizódja során lett részese a varázsvilágnak, így mint minden újonc, a zeneszerző kezdetben főként játékosabb dallamokkal igyekezett megfűszerezni a vásznon látottakat, hogy aztán a történet előrehaladtával egyre baljóslatúbb és ezzel egyidejűleg egyre nagyívűbb szerzeményekkel kápráztasson el minket. Persze nem tartott sokáig, hogy a zeneszerző maga is ráérezzen a varázsvilágban rejlő megannyi zenei lehetőségre, amelyeket nem is félt kamatoztatni az elődhöz képest meglehetősen sötétebb tónusú folytatás során, ahol jó szokásához híven megint képes volt olyan dallamokat szerezni, amik az egyik pillanatban még a boldogság ezer árnyalatában tündökölnek, hogy aztán a következőben jégszíveket összeroppantva ríkassák meg a gyanútlan közönséget.
A feltámadás köve - Johnny Depp, mint Gellert Grindelwald
A rajongók egy jelentős része szinte egy emberként hördült fel, mikor két éve kiderült, hogy valójában mégsem Colin Farrell, hanem az utóbbi években botrányt botrányra halmozó kissé megkopott fényű Johnny Depp kelti életre a varázsvilág egyik legrettegettebb alakját, Gellert Grindelwaldot. Ahogy telt múlt az idő, a közösség egy része megbékélt Depp gondolatával, viszont azt nem mondhatnánk, hogy ne lett volna még a bizalmat szavazókban - köztük bennem is - némi kétely azzal kapcsolatban, hogy vajon Depp tényleg képes-e ismét egy olyan alakítást letenni az asztalra, mint tette azt fénykorában. Szerencsére a Warner és Rowling maximális bizalmat szavazott neki, így az már az előzetesekből jól kivehető volt, hogy David Yates rendező kezei alatt még egy sebzett lelkű színész is képes újból olyan szenvedéllyel játszani, ahogyan tette azt egykoron egy bizonyos kalózkapitány esetében.
A bodzapálca, avagy David Yates a rendezői székben
David Yates neve mára szinte elválaszthatatlanul összeforrt J.K. Rowling varázsvilágával, hiszen a rendező a Főnix rendje óta felel a széria aktuális felvonásainak rendezéséért. Bár Yates-nek ugyan volt egy aprócska minőségbéli megingása a Félvér herceg kapcsán, de nagy szerencsénkre ez nem szegte kedvét, hiszen a végül két részben bemutatott a Halál ereklyéivel nemcsak kiköszörülte az ott elkövetett csorbát, de talán az egész széria legerősebb darabjait szállította le. Ennyi tapasztalattal a háta mögött nem is lehetett kérdés, hogy az ötrészesre tervezett Legendás állatok sorozat első epizódját biztosan ő dirigálja le, hogy aztán az újabb áttörő kritikai, na meg anyagi siker hatására végül a folytatás is az ő kezei között landoljon. Yates korábbi munkáit látva semmi kétségünk afelől, hogy a rendező a magával ragadó látvány mellett ismét nagy hangsúlyt fektet majd a karakterekre és a köztük felsejlő olykor nagyon varázslatos, mégis oly közeli emberi drámákra.
A Legendás állatok: Grindelwald bűntettei november 15-től nézhető a hazai mozikban.