Mit akarsz mondani? - A téma kifejtése egy forgatókönyvben

|

Forgatókönyvírással foglalkozó cikksorozatunkban ezúttal az egész történetünknek értelmet adó, mélyebb témák és üzenetek világába utazunk.

"Ezt én értem, de miről szól valójában?", dobhatja hozzánk a kérdést egy közeli barátunk vagy egy nagymenő producer is, miután pitcheltük számára a legújabb sztorinkat. Ekkor már nem arra kíváncsiak, hogy ki a főhős, hol játszódik a történet, mi a zsáner vagy mi épp az a nagy "ötlet", ami a koncepciónkat eredetivé teszi. Nem. Azt szeretnék tudni, hogy végső soron mi a történetünk témája. Vagy még szebben és precízebben megfogalmazva: mi az üzenete?

Legújabb, forgatókönyvírásra fókuszáló cikkünk ezúttal tehát a téma, a morális üzenet kérdéskörét járja körül - vagyis, hogy miért is akarunk elmesélni egy bizonyos történetet.

Hirdetés

Mi (és mi nem) a téma?

Mint ahogy azt már forgatókönyvírásból megszokhattuk, minden fogalomra jut számtalan különböző értelmezés - nem kivétel ez alól a téma sem. "Nulladik körben" nem árt tisztázni néhány alapfogalmat, ugyanis a "háborús", "romantikus", "horror" és társaik nem téma-, hanem zsánermegjelölések egy-egy történet esetén.

A téma gyakorlatilag az az érzelmi/spirituális/intellektuális üzenet, ami miatt el akarjuk mesélni ezt a történetet.  Ez ad a filmünknek mélyebb tartalmat. Ez irányít a háttérből mindent a cselekmény során. Ez az üzenet, ami később a film kapcsán velünk marad és visszagondolunk rá.

A legegyszerűbb mesékben is megtaláljuk őket, amiket szüleink olvasgatnak számunkra kisgyerekként. A teknős és a nyúl története például megtanít minket rá, hogy a túlzott magabiztosság a vesztünket okozhatja és hogy a kitartó igyekezet meghozza gyümölcsét.

Mit akarunk üzenni? - Három megközelítés

Sok helyen témaként csak egy-egy szót említenek, ami magas szinten valóban működik, viszont az előző pont alapján kitalálható, hogy nem feltétlenül célravezető. Önmagában az, hogy "bosszú", "megváltás", "hatalom", "szeretet", mint egyszavas témamegjelölések, nem feltétlen segítenek bennünket hozzá, hogy ne csak a szánk mozogjon, hanem beszéljünk is valamiről.

Fontos tehát, hogy ennél részletesebben, egy ütős tételmondatban megfogalmazzuk, mit is szeretnénk átadni a közönségnek a történetünk végére. Azért írok csak egyet, mert ha ennyiben nem megy, és csak kacifántosan, több mondatban sikerül, akkor ott valószínűleg gond van az üzenetünkkel és mi magunk sem határoztuk el, mit is akarunk mondani.

Amit még mindenképp meg kell említenünk: egy történetet százféleképp lehet értelmezni és az általunk interpretált üzenetet megfogalmazni. A következőkben bemutatunk néhány (egész pontosan három) megközelítést, amik segíthetnek bennünket megtalálni a mélyebb mondanivalónkat.

Az első a John Truby nevéhez köthető "morális üzenet", vagyis egy olyan életbölcsesség megfogalmazása, ami elárulja, hogy szerintünk hogyan is érdemes jó életet élniTruby a protagonista, az antagonista és egyéb karakterek morális cselekedetein és értékbéli különbségein keresztül igyekszik a témát a történet legvégére kibontani.

Néhány példa:

Az abszolút hatalom abszolút korrumpál. (Keresztapa)

Aki az álmainak él, az lemarad a valóságról. (Eredet)

Áldozathozatal nélkül nincs győzelem. (Bosszúállók: Végtelen Háború - igen, muszáj voltam egy Marvel filmet is példaként felhozni, pereljetek be!)

Szintén Truby-hoz köthető az az analógia, hogy ha egy forgatókönyv elemeit az emberi test felépítéséhez és működéséhez hasonlítunk, akkor a téma gyakorlatilag a filmünk agya. Robert McKee "vezérgondolatként" hivatkozik a témára, ami egy mondatban azt vizsgálja, hogy az élet milyen változáson (érték) és miért (ok) esik át a történet végére érve.

McKee azt tanácsolja, hogy állítsunk fel egy olyan érték-ok párost a téma megfogalmazásához, melynek kettősségén keresztül ezt szemléltetni tudjuk. Erre két példa a bűnügyi-detektív zsáner világából, két egészen más végkifejletű történet kapcsán:

Az igazság győz (érték), mert a detektív okosabb a bűnözőknél (ok). (Sherlock Holmes)

Az igazság elbukik (érték), mert a bűnöző lerántja a detektívet a saját szintjére [és a lelkünk mélyén mind bűnösek vagyunk] (ok). (Hetedik)

Végül, de nem utolsó sorban harmadikként Egri Lajos gondolatait említeném, akinek A drámaírás művészete c. művében leírt okosságokat a mai napig oktatják forgatókönyvíróknak is. Egri egy olyan megközelítést javasol, amiben szerepel - akár csak utalás szintjén is - az alábbi három elem: a főhős, a központi konfliktus és a történet vége.

Egri a szóban forgó művében az alábbi példákat hozza:

Az igaz szerelem még a halállal is képes dacolni. (Rómeó és Júlia)

A főhős, illetve főhősök tehát egy szerelmespár, a központi konfliktus egy tiltott románcból adódik, a végkifejlet pedig, nos, már jól ismerjük a két fiatal tragikus sorsát.

Aki másnak vermet ás, maga esik bele. (Tartuffe)

A főhős Moliére klasszikus művében egy cselszövő ember (Tartuffe), aki a folyamatos áskálódás végén a saját bőrén tanulja meg ezt az örök érvényű leckét.

Mikor érdemes megfogalmazni, hogy mit is akarunk?

Ezekben a forgatókönyvírásra fókuszáló cikkekben szeretek minél több értelmezést egyszerre, elfogulatlanul bemutatni, hogy minél szélesebb spektrumon járjam körül ezt a szerteágazó mesterséget. Viszont a következő fontos kérdésben, talán először ebben a cikksorozatban, eléggé határozottan állást fogok foglalni. Kétféle megközelítéssel találkoztam az évek során azt a kérdést illetően, hogy mikor is fektessük le a témáját a történetünknek:

- az egyik iskola azt vallja, hogy a témád az egyik legfontosabb alapépítő eszközöd és még mielőtt belefognál a történet papírra vetésébe, mindenképp legyél vele tisztában,

- a másik szerint erre majd írás közben fogsz rájönni és a végére érve világosodsz meg, miről is akart szólni ez a pár száz oldal - elég majd az újraírások során figyelned rá.

Nem fogok szépíteni: a másodiknál károsabb tanácsot nem olvastam még a tanulmányaim és a kutatásaim alatt. Noha értem, miért született meg ez a gondolat: az első, általam is képviselt tanok velejáró, rossz következménye lehet, hogy túlságosan didaktikussá válik a történetünk és úgymond "túltoljuk" a mondanivaló adagolását. De ha tisztában vagyunk azokkal az eszközökkel, amik segítségével természetesen tudjuk átadni a központi üzenetünket, akkor nem fogunk ebbe a csapdába beleesni.

Véleményem szerint pont, hogy a másik megközelítés, vagyis a téma utólagos beleoltása a történetbe eredményezhet kioktató stílust és hangnemet. Ráadásul mind az írási, mind az újraírási folyamatot megnehezíti ez a fajta hozzáállás: utóbbit még bonyolultabbá és hosszadalmasabbá teszi, előbbit pedig, nos: azt az analógiát tudnám felhozni, mint mikor úti cél nélkül próbálunk vezetni.

Hogyan adjuk át a mondandónkat?

Hogyan érdemes akkor hatásosan közvetíteni az üzenetünket? A cikksorozat sokadik írásában gondolom nem lesz meglepő a válasz, de elsődlegesen: A karakterek szemén és cselekedetén át. Közülük is a protagonistán és az antagonistán keresztül leginkább. A főhős gyengesége, az ebből adódó erkölcstelen cselekedetei és döntései, a konfliktusai a többi karakterrel keresztül, az értékbéli különbözőségei az antagonistával, a végső megvilágosodása, legyen az pozitív vagy negatív - ez mind-mind a téma természetes kibontakozását segíti elő.

A főhős módszereit és döntéseit érdemes több oldalról is támadnunk:

- Az egyik, már említett és szinte magától adódó konfliktusforrás természetesen az antagonistánk, akivel a protagonistának nemcsak felületes, hanem értékbéli- és világnézeti különbözőségei is akadnak. Az ellenfél sokszor az érem másik oldala és ha szeretnénk a témánkat igazán mélyen körül járni, akkor érdemes az ő álláspontját is a., kellő részletességgel kifejtenünk és b., úgy bemutatnunk, hogy a főhőséhez hasonlóan érthető, ne pedig eltúlzott vagy leegyszerűsített legyen.

- A másik oldal pedig épp a főhősé, akinek a társai és szövetségesei is rávilágíthatnak a hibáira, a tettei súlyos következményeire vagy épp a fafejű, megszállott viselkedésére, amit az útja során nem hajlandó levetkőzni. Ők segítenek ráébreszteni a főhőst, hogy mit kell valójában tennie a céljai eléréséhez és a változáshoz - vagy épp a változás elkerüléséhez.

Tartja a mondás, hogy a "cselekmény mozgatórugója a karakter, nem pedig fordítva".  Ebből adódik az is, hogy nemcsak a karakterek, hanem maga a struktúra is segíti a téma kipattanását és a "Heuréka!" pillanatot a néző fejében.

Mit is jelent ez nagyjából, ha a klasszikus háromfelvonásos szerkezet szerint vizsgálódunk:

1. Az első felvonás során a főhősünk még abszolút nincs tisztában a leckével, amit meg kell tanulnia és amin változtatnia kell egy boldogabb, jobb élet érdekében.

2. A hosszas második felvonás során a főhőst olyan ingerek érik, amik kezdik ráébreszteni az üzenetre, amit meg kell tanulniuk (a midpointnak például van egy ilyen szerepe is). Viszont itt még ellenáll és a régi módi szerint próbálja az akaratát érvényesíteni, ez okozza a vesztét ennek a szerkezeti egységnek a végére.

3. Miután a második végén elbukik, a záró, harmadik felvonás az, amiben végre ráébred a főhős, min is kell változtatnia - hogy aztán az ellenfelükkel egy végső összetűzésben még utoljára próbára tegyük őket. Eme próbatétel során akár felemelkedik, akár elbukik: mind ő, mind a néző ráébrednek valami nagyobb igazságra és megtanulnak valami fontos dolgot az élettől:

A témánkat.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.