Ugyan a címben spoileres kibeszélő szerepel, sokkalta pontosabb lenne a spoileres másodvélemény a filmről. A kolléga értékelését abszolút reálisnak tartom, ugyanakkor nekem valamivel jobban tetszett (értsd: megérkezett a Disney-től az utalás), részben épp a negatívabb, lehangolóbb vélemények miatt. Persze ettől még a film nem tagadhatja le felesleges mivoltát, hogy már a léte is a bizonyítékát adja, hogy Hollywood kényszeresen igyekszik mindent megmagyarázni, azt is amit nem kéne és hogy lényegében nem több egy iparos munkánál, aminél ez a franchise lényegesen többet érdemel. De a miértekre, erényekre és hibákra már tényleg SPOILEREK között térek ki.
Azzal, hogy alig félévvel később Az utolsó Jedik és szinte napra pontosan 35 évvel A Jedi visszatér bemutatóját követően mozikban a második spin-off-film, a Solo: Egy Star Wars-történet, már önmagában is kuriózum mindamellett a rengeteg viszontagság mellett, amelyen keresztül ment, hogy végül megszülethessen. 30 éve nyilvánvalóan üdvrivalgás követte volna, ha Harrison Forddal a főszerepben, akár már akkor Ron Howard vezényletével látjuk ezt a sztorit (leszámítva egy elemét), de azóta történt egy s más a filmvilágban és a franchise körül, no meg Fordot amúgy is piszkosul nehéz lett volna rávenni egy ilyen filmre már akkor is, hiszen köztudott, hogy bármelyik szerepét jobban szereti Han Solonál. A film megítélése viszont sok szempontból visszás, hiszen a forgatás vége előtt kirúgott Chris Miller és Phil Lord kettős (21 Jump Street, A LEGO-kaland) irányítása alatt egy sokkalta inkább vígjátékszerűbb, improvizációkra épülő film született volna, ami sem a Lucasfilm elnökének, Kathleen Kennedynek, sem a veterán forgatókönyvírónak, Lawrence Kasdannek nem tetszett és a címszerepben Alden Echrenreich is szenvedett. Az kétségtelen, ha az ő koncepciójuk érvényesül, egy sokkalta egyedibb, emlékezetesebb film született volna, ezzel együtt megosztóbb is, ami mellett Az utolsó Jedik körül máig tartó vita is eltörpült volna. Ron Howard fedélzetre lépésével és a végeredményt elnézve pedig kaptunk egy igazi oldschool kalandfilmet, amelyen érződik a több évtizedes rutin, viszont az is, hogy ez a produkció össze lett rántva. Amennyiben Howard van a kezdetektől a fedélzeten, vélhetően ő is sokkalta jobb produktumot ad ki a kezei közül, mint ahogy az sem kizárt, hogy nála a szereposztás is máshogyan nézett volna ki. A végeredmény ugyan igy is szórakoztató lett, de az érdemi szívet és lelket itt elsősorban a fanservice helyettesíti erre a szimpla rabló sztorira felhúzva, ami van, ahol kétségtelenül működik (a Kessel-futam) és van, ahol a legkevésbé sem.
És ilyenekből rengeteg van, mint például Han kultikus dobókockáinak a rendre közelikben való mutogatása, vagy jól ismert mondatok kiforgatása ("- Utállak. - Tudom."), avagy egyértelműsítése, mint ahogy az, hogy Han lőtt először. Mindenesetre a már emlegetett feleslegességet a film abból a szempontból sem tudja kikerülni, hogy Han karakterét, annak későbbi fejlődését és útja végét ismerjük, vagyis ezt piszkosul nehéz lett volna érdemben izgalmasan tálalni. Mindemellett ez a közvélekedéssel ellentétben nem egy klasszikus eredetsztori, Hant már a kezdő képsorokban készen kapjuk, ahogy elköt egy űrsiklót, hogy kiszabadítsa a szerelmét Qi'rát (Emilia Clarke), majd jó szokásához híven kidumálja magát a szorult helyzetből. A végére csak annyi változik, hogy Chewie-n kívül mindenki átveri, szerelme éppúgy, mint a mentora Beckett-et (Woody Harrelson), aki megtanítja neki a "Ne bizz senkiben!" életigazságot. Részben ennek is köszönhetően nyeri el a film végén (gyakorlatilag másodjára) Landotól az Ezeréves Sólymot, aki (mily meglepő!) csal a sabaccban. Hogy ezeket minimális karakteríveket (Han, Qi'ra, Beckett) lehetett volna ügyesebben, egyértelműbben is tálalni, az kétségtelen, de a gyors tempó erre nem adott lehetőséget.
Az újkori filmek közül a Zsivány Egyest emlegetik sokan A Star Wars-filmnek, azonban annak címe bizonyos értelemben itt helytállóbb lenne. Egyrészt ott a Zsivány megnevezés a semmiből jött és az izgalmas karakterek csak be lettek dobálva egymás mellé, nem igazán lett megteremtve köztük a kohézió, a kémia, haláluk (már csak annak előre láthatósága miatt is) pedig jobbára súlytalan maradt, mindamellett, hogy tudtuk a küldetés végkimenetelét. A Solo egyik erénye a korábbi filmekhez képest, hogy lényegesen kisléptékűbb, a galaktikus háborút, de még magát a Birodalmat is csak háttérnek használja és az alvilági csepűrágók kerülnek előtérbe, akiknek van múltjuk, személyiségük és szívük, noha semmivel sem rétegeltebbek, mint a franchise filmjeiben általában. Paul Bettany ilyen értelemben a film nagy vesztese, pedig jelenlétében volna nem kevés feszültség, de az összesen két jelenet, amikor az útra küldi hőseinket és amikor egy kis össznépi "Ki kivel van?" játék után Qi'ra végezzen vele, hogy ő vegye át a bűnszervezet vezetését. Egyrészt az ő figurájában érezhető, hogy ez a szerep eredetileg sem volt nagy, másrészt pedig Qi'ra útjával (a kiszolgáltatott lányból végül "keresztanya" lesz) ismét tetten érhető az, hogy Kathleen Kennedy irányitása alatt kiemelt szerep jut az erős (avagy annak szánt) nőknek. Ebből is adódóan L3 a női robot figuráját, az ő szabadságharcát viszont egyfajta önreflexióként, paródiaként érdemes csak felfogni mindazon vádakra reagálva, amiket Kennedy irányitása alatt a Star Wars kap.
A Solo ráadásul éppen annyira csapat film, mint két évvel ezelőtti elődje (avagy ha kronológiailag nézzük: utódja), amelynek középpontjába Han és Chewie áll ugyan, részben pont azért, mert ismerjük őket már évtizedek óta, ők a legkevésbé izgalmasak a többiekhez képest. Ez vélhetően megint csak a gyors munkatempó rovásának az eredménye, mindemellett Alden Echrenreichet meg kell védenem, mert az ő Han Soloja nagyon is szerethető. Ugyan hiányzik belőle az a vagány karizma, ami Harrison Fordnak már csak a puszta lényéből is fakad (érdemes megnézni vele egy interjút, hogy mennyire szerény, visszafogott ez a srác), viszont a filmnek nem is az volt a feladata, hogy Ford Soloját kapjuk vissza, hanem azt láttassa, hogy egyszer majd azzá válhat, Echrenreich pedig ügyesen megoldja és veszi fel Ford klasszikus manírjait, de nem viszi őket túlzásba. Az viszont kétségtelen, hogy sokkalta jobbat tett volna a karakternek, a filmnek és a játékának is, ha hagyják, hogy a magáét is hozzátegye a figurához.
A többi figura pedig még akkor is izgalmasabb, ha érdemi újdonsággal nem szolgálnak: Harrelsont vélhetően improvizatív képességei, no meg jó humora miatt szerződtették, ehelyett Az éhezők viadala Haymitch-ét hozta újra, de szokásához híven ezt is jól, élvezhetően, még ha árulása jó előre sejthető is, részben pont azért, mert erre folyamatosan ő figyelmezteti a főhőst. Emilia Clarke továbbra sem egy jó színésznő, karaktere igazi mélységei csak a végén sejlenek fel, Hannal való szakításukkor, viszont szerencsére nem kerül olyan mélységekbe, mint a Terminátor: Gensys esetében, ami teljesen karakteridegen volt tőle. A film legüdébb színfoltját - már csak a sok szürkeséget tarka ruháival is kompenzáló - Lando és a vele együtt az utóbbi időben nagyot (és nagyon) menő Donald Glover képviseli. Lényegében ő jeleníti meg mindazt a Soloban, mint Han az eredeti hármasban, vagy ha őszinték akarunk lenni, már ott is csak az első kettőben. A benne rejlő potenciált ugyan nem sikerült maximálisan kiaknázni, de humora, stílusa mindenképpen friss levegőként hat a sodró lendületű, pihenni nem nagyon akaró filmben, a napokban belebegtetett pánszexualitásból pedig csak az vesz észre bármit is, aki egyes kétértelmű megjegyzéseknek nagyobb figyelmet szentel.
És a Solo ugyan sokkalta inkább megáll a saját lábán, mint a Zsivány Egyes, lekerekítettebb is a befejezés, számos szál lóg a levegőben, ami egy különálló filmhez képest azért otromba nagy hiba. Viszont nagyon úgy fest, hogy lesz itt egy összekötő szál a további spin-offok között, amelyet a vászonra 20 év után visszatérő Darth Maul fog képviselni. Ha a filmnek van abszolút negatívuma, akkor mindenképpen ez az. Hiába ő az előzménytrilógia legcoolabb figurája, karaktere sosem volt neki, a feltámasztása a rajzfilmsorozatokban sem szolgált mást, mint a fan service-t. Viszont mivel a karakter ott élt tovább (és nem rég végérvényesen halt meg), ezért ez bocsánatos bűnnek számított. Vissza hozatala a filmes kánonba pedig pont ezért is bosszantó, hiszen a rajzfilmet követők tudják a karakter végét, másrészt hiába játszotta a Baljós Árnyak után ismét Ray Park és szólaltatta meg a rajzfilmekből Sam Witwer (aki az azóta már a kánonból eltörölt Starkillert is alakította a Force Unleashed játékokban - na az ő története nem lett volna rossz a vásznon!), ahogy a végén teljesen feleslegesen magához veszi a fénykardját és bekapcsolja, az minden idők legbutább, legdirektebb fanservice, hogy a hülye is megértse, hogy kiről van szó, miközben ezekkel az elemekkel eddig sem bánt szűken a film. Viszont mivel ő a bűnszindikátusok feje és mivel a belengetett spin-offok, mint a Boba Fett, a Lando és az Obi-Wan filmek szintén erősen kötődhetnek az alvilághoz (nem beszélve Echrenreich 3 filmes szerződéséről) ő lehet egyfajta összekötő kapocs.
Mégis örvendetes, hogy a Disney azért műfajilag mer kockáztatni, el mer térni a kijelölttől (ezt jelen esetben John Powell zenéje képviseli a leginkább), hiszen a Zsivány Egyes háborúsfilm jellege után ez egy űrwesternbe csomagolt heist mozi (vagy fordítva, mindenesetre a sztori nem sok) és Obi-Wannal például a szamurájfilmeket, Boba Fettel pedig a bosszú, avagy a bűnfilmeket emelhetik be a kánonba a későbbiekben. Viszont Az utolsó Jedik a széria alaptéziseit is megmerte piszkálni (pont ezért megy az anyázás), ami azért is érdekes, mert ezekkel a spin-offoknak lényegesen több lehetőségük lenne. Jelen esetben viszont még mindig csak a biztonsági zónán belül (a klasszikus trilógiához képest +/- 30 évvel) képesek mozogni, ismert karaktereket, eseményeket előrángatni, ami már csak ideig óráig lesz működőképes, különösen akkor, ha legendákat kívánnak megmagyarázni a továbbiakban is. Mert a valóság sokszor kiábrándítóbb tud lenni, mint a kép, ami a fejünkben élt, a Solo átka pedig éppen ez lehet sokak szemében.