A magyar színészek sajnálatos módon kevesebb alkalommal kapják meg azt a dicséretet, amit amerikai kollégáik többször: miszerint totális külső és belső átalakuláson mennek keresztül a szemünk láttára. Legyen szó akár valamilyen maszkról, mely szinte felismerhetetlenné teszi őket, egy parókáról (mint az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár esetében), vagy egyszerűen arról, hogy kopaszra borotvált fejjel jelenik meg az illető. Pedig bizony sokszor a magyar színész is képes eltűnni, átalakulni, meglepni a nézőt. Az alábbi példákon keresztül szeretnénk ezt bebizonyítani, illetve hangot adni ennek.
Példáink között akad egészen minimalista elváltoztatástól kezdve látványosabb metamorfózison keresztül döbbenetes, extrém átalakulásig sok minden. Van, hogy ez a szereppel való egybeolvadás nem a megfelelő filmen történt meg, ahogy az is előfordul, hogy a munka oroszlánrészét a sminkes viszi, de így is azt éreztük, hogy ezt a listát meg kell szülnünk. Íme:
Rudolf Péter (1945)
Török Ferenc 2017-es filmjét, az 1945-öt több mindenért lehet szeretni: ahogyan a fojtogató atmoszféra szépen áttelepül a nézőre, amiként a feszültséget adagolja, a Délidő című filmre emlékeztető felállás miatt és nem utolsó sorban azért, mert Rudolf Péter annyira jó benne. Szerepével egyrészt kicsit lehetősége nyílt arra, hogy a három Üvegtigris után ismét drámai szerepben bizonyítson, másrészt pedig tehette ezt úgy, hogy fizikailag egészen látványos átalakuláson ment keresztül. Az általa megformált karaktert elhízva, kopaszon keltette életre, mintegy illusztrálva azt, hogy ennek az embernek bizony kijutott a jóból - de bűnös előélete óhatatlanul visszaköszön neki. Többször bizonyította már, hogy tehetséges színész, de talán el lehet mondani, hogy ez az a szerep, ahol igazi áttörést tudott végrehajtani. És, nem mellesleg, több, mint valószínű, hogy kevés ennél jobb filmben vállalt szerepet.
Nagy Zsolt; Hegedűs D. Géza (A hentes, a kurva és a félszemű)
Szász János filmjének egyik főszereplője, Léderer Gusztáv Nagy Zsolt alakításában kel életre. Zsolt a tőle megszokott szuggesztív jelenléttel tette a dolgát, az összképre azonban még rátett egy lapáttal maga a küllem. Gusztáv fizimiskája olyan, akárha baltával nyesték volna - két oldalt elválasztott bilifrizuráján még csak-csak mosolyognánk, de bal szemének torz látványától azért már illőnek tartjuk behúzni fülünket-farkunkat. A színésztől ilyen mértékű fizikai átalakulást nem nagyon láthattunk ezelőtt, az összkép pedig esetünkben egy merev, belül izzó figurát eredményezett, akiből kinézzük könnyedén, hogy bármelyik pillanatban foghatja a baltát és a fejedbe állíthatja azt.
Ugyanakkor nem csak Nagy Zsolt volt az, aki látványosabb átalakuláson esett át ebben a filmben (bár kétségkívül az övé volt az emlékezetesebb), Hegedűs D. Géza játéka és fizikuma szintén megér egy misét. Tarkopasz, hungarische-bajszos, pöffeszkedő kiskirályként a színész a Rudolf Péter-ösvényen halad ugyan (még a fekete-fehér képi világ is stimmel), de nem kisebb sikerrel. A hentesüzem vezetőjeként ez a megjelenés fenyegető aurát kölcsönöz számára, a játékidő későbbi részében pedig már az enyhe undorkeltés eszközévé válik. Tökéletes szerepválasztás, tökéletes megjelenés.
Eperjes Károly (A Hídember)
Bereményi Géza 2002-es filmjének minőségét jobb lesz, ha nem firtatjuk. A Lánchíd építésének történetét és Széchenyi István életének utolsó hányadát dramatizáló alkotás annak idején nagy költségvetésű, nagyszabású volta miatt került a kulturális köztudatba (és amiatt, hogy most már van nekünk is szép, nagy történelmi filmünk), de gyorsan elporladt az emléke. Arra azonban így is érdemes kitérni, hogy a színészek kosztümjei egészen jók voltak, Eperjes Károly Széchenyi István szerepében pedig amennyire csak tudott, eltűnt a körszakáll mögött. Megjelenése kellően hűségesnek bizonyult a történelmi figurához és el tudjuk képzelni, hogy esetleg egy jobb filmben még jobban érvényesült volna a jelenléte/külleme.
Vágvölgyi B. András (Fekete leves)
A Fekete leves megítélése meglehetősen mostoha, de véleményem szerint egy kellően punk-habitusú, fésületlen, szókimondó, karcos kis mozi volt ez, amiben akadtak szórakoztató momentumok. A Guy Ritchie-filmeket alapul vevő gengsztermozi legnagyobb húzóereje azonban a sok trágár szöveg és erőszak mellett egyértelműen a mellékszerepben tündöklő Vágvölgyi B. András. Az író/publicista/Tarantino-szakértő kitömött arccal, bajusszal, napszemüvegben, kvázi magyar Donként osztogatja a filmben az ukázt. Habár nem hivatásos színész ő, mégis olyan, mintha hivatásszerűen űzné az ipart és magától értetődő természetességgel, profizmussal tűnik el a minimalista, de annál hatásosabb smink mögött.
Cserhalmi György (Kontroll)
Antal Nimród Kontroll című filmjét nagyon sokan szeretik még ma is, bája nem kopott nagyjából semmit, köszönhető ez a finoman fojtogató hangvételnek, valamint Nimród tehetségének, rátermett rendezésének. Na és persze a színészi játékoknak. A mellékszerepben feltűnő Cserhalmi György például kicsit ellentmondott saját, javarészt egy kaptafára épülő megjelenésének és lenyalt frizurával, fél arcán éktelenkedő nagy, lila folttal jelent meg. A Belső Ellenőrzés vezetőjének szerepében már ennyi elég volt ahhoz, hogy instant megjegyezzük őt és kicsit más szemmel nézzünk Cserhalmira, mint színészre.
Anger Zsolt (A nyomozó)
Amikor 2008-ban kijött Gigor Attila A nyomozó című filmje, még nem nagyon ismertük Anger Zsoltot, viszont egyből felfigyeltünk rá. A hallgatag, gyilkossági ügybe keveredő boncnok szerepében szuggesztív alakítást nyújtott, enervált megjelenése pedig Takeshi Kitano játékát idézi meg (a rendező állítása szerint is ez volt a fő inspiráció). Hogy mennyire eltűnt a szerepben, az persze inkább csak a későbbiekben tudatosult bennünk, amikor elkezdtük őt mindenféle, teljesen más szerepkörben látni (Hacktion, Utóélet, Hurok). Ekkor döbbentünk rá arra, hogy ez a színész mennyire teljesen magáévá tette a szerepet a maga kopaszra borotvált fejével (látjátok, mennyire hatásos ez a kopasz fej - már a harmadik esetben funkcionál komoly fegyvertényként) és hogy mennyire sokoldalú tehetség. Visszanézve a képeket, még most is kicsit ámulok azon, hogy ez az ember ugyanaz, aki később a Cop Mortemben ripacskodott azzal a lehetetlen frizurával.
Máté Gábor (Taxidermia)
Pálfi György filmjét nem gondolom, hogy be kellene mutatni. Ez a 2006-ban bemutatásra került, Parti Nagy Lajos novelláinak nyomán készült felkavaró és a maga módján innovatívnak ható alkotás igencsak megterhelő, de annál mélyebb nyomot hagy az emberben. Itt Máté Gábort kell kiemelnünk, illetve a rajta, Pohárnok Iván által végzett munkát: az evőbajnok szerepében Gábor szó szerint eltűnik a tonnányi maszk mögött, ugyanis Iván döbbenetesen elhízottá alakította őt. A látvány abszurd módon hatásos, viszolyogtató és elképesztő. Akárcsak maga a film. Még ma is azt mondhatjuk, hogy zseniális és irigylésre méltó teljesítmény.
Klaus Maria Brandauer (Mephisto)
Szabó István 1981-es klasszikus, Oscar-nyertes filmjében Klaus Maria Brandauer-t láthatjuk, amint fehérre mázolt arccal/fejjel teljesen elvész a szerepében. Dupla fenekű dolog ez, hiszen szerepe szerint színész ő, aki szintén elvész a szerepében (Mephistót alakítja) és ezzel az átalakulással együtt szépen lassan eladja a lelkét a náci Németországnak, ahelyett, hogy hűséges lenne gyökereihez és kollégáihoz. A sminknek tehát szimbolikus jelentése van, a szereppel való egybefonódásnak szintúgy. Szabó István alkotását pedig még ma is szívesen újranézzük, ahogyan Brandauer alakításán is szívesen ámulunk.
Kulka János (Swing)
Kulka Jánost láthattuk már sokféle szerepben: fekete öves, öltönyös harcosként az Argo 2-ben, joviális doktorként a Szomszédokban, magatehetetlen üzletemberként az X - A rendszerből törölve című filmben. 2014-ben pedig volt szerencsénk látni őt transzvesztita bártulajdonosként a Swing című kedves, szórakoztató zenés komédiában. A film nem hagyott mély nyomot az emberekben (sajnos nem is nézték meg annyian, amennyien érdemelte volna), de aki látta, az nem felejti Kulka Jánost a szerepében. Kirúzsozva, szempillaspirálozva, magassarkúban is ugyanolyan alázattal adja át magát a szerepnek és teszi ezt úgy, hogy bár humorral ábrázolja a karaktert, mégis, sose viszi át ormótlan paródiába. Tulajdonképpen ez az a szerep, ami igazán bizonyítja Kulka sokoldalúságát.
Nagy Ervin (Drakulics elvtárs)
A Drakulics elvtárs sajnos nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeinket, de néhány kellemes poénon és egy remek Walters Lilin kívül legalább sikerrel megdolgoztatta kicsit a stáb maszkmesterét. Az utolsó jelenetben ugyanis láthatjuk Nagy Ervint, amint ősz hajjal, ráncosodva tart beszédet és töri az angolt. Ervint fel lehet ugyan ismerni, de igencsak elbújik a "smink" mögött és ismételten megjegyezhetjük magunkban: tudnak ezek a hazai szakemberek, hogyha arról van szó. Kár, hogy a film emléke olyan gyorsan elporlad, mint vámpír a napfényben.