November
Doctor Strange - Michael Giacchino
Sokan a Marvel Filmes Univerzum legemlékezetesebb szerzeményének kiáltották ki Michael Giacchino munkáját - akinek A hihetetlen család óta már nagyon kijárt, hogy ismét a zsánerben alkothasson - én mégsem tartozom közéjük. Már a legutóbbi Star Trek zenéjénél felsejlett bennem, hogy a szerző lassan csak nagyszabású, minél virtuózabb dallamokban képes gondolkodni, akkor is, ha ezt semmi sem indokolja, és ebben mind a Doctor Strange, mind a Zsivány Egyes score-ja csak megerősített. Szó se róla, ettől még remek zene született az újabb Marvel mozi alá, amely a filmhez hasonlóan eléggé pszichedelikusra sikeredett a temérdek indiai dob és szitár hathatós játékának köszönhetően és még a főtéma is maradandó. Azonban a kevesebb ezúttal tényleg több lett volna. Bővebben itt értekeztem a score ellentmondásosságáról.
Értékelés: 75%
Arrival - Jóhann Jóhannsson
Denis Villeneuve filmjeinek már elengedhetetlen kellékét képviselik Jóhannsson atmoszférikus zenéi, amelyek nem éppen könnyen fogyasztható darabok. Azonban a Fogságban, vagy a Sicario még így is Disney-musicalnek tűnnek az Érkezés score-jához képest. Ami nem jelenti azt, hogy a maga nemében ne lenne nagyszerű, de a folyamatos lüktetés, pulzálás megviseli az embert. De például amit a szerző egy ízben az emberi hangokkal művel az nem csak azért zseniális, mert felüdülést jelent a zene depresszivitása közepette, hanem mert ilyen remek megoldásokat utoljára Alexandre Desplat Az Argo-akcióhoz készült művében hallhattunk.
Értékelés: 85%
Fantastic Beasts and Where to Find Them - James Newton Howard
Amikor megtudtam, hogy James Newton Howard szerzi a Harry Potter-előzmény aláfestését, egyből az év leginkább várt score-jává lépett elő nálam Desplat Zsivány Egyese mellé (utóbbira mondjuk ráfaragtam), mivel a komponista érezhetően a hasonló fantasy birodalmakban tudja igazán kiélni magát. Ezt maga is így gondolhatja, mivel amint megtudta, hogy John Williams a Star Warsok és Indiana Jonesok mellé ezt már nem vállalja be, egyből elkezdett kampányolni, hogy ő szerezhesse a Legendás állatok és megfigyelésük zenéjét. Ez pedig tökéletesen érződik, hogy szívügye volt a projekt, ugyanis az év legerősebb és legjobb zenéjét szállította, temérdek, de egymás nyakára nem lépő témákkal, amelyek méltó utódjai Williams zenéinek mind minőségük, mind hangszerelésüket tekintve. Igazi, nagy ívű szimfonikus mű született, amely mindig tartogat valamit a hallgató számára. A kétlemezes kiadás további ínyencségekkel szolgál: ugyan a Grindelwald-motívum nem lett hangsúlyosabb a második lemezen, és pár tétel így is fájóan hiányzik: Salmaderék kihallgatása a MACUSA előtt például nagyszerűen vegyíti az obskurus-motívumát a hősök témáival. Utóbbiak - a maguk jazzes betétjeikkel - nagyszerűen foglalják keretbe a bónuszlemezt, és festik meg zeneileg Salmander ("A Man and His Beasts") és Jacob ("Kowalski Rag") jellemét. Szerencsére 2018-ban Howard tovább viheti a megkezdtett minőséget, hiszen a folytatás zenéjéért is ő felel majd.
Értékelés: 95%
Nocturnal Animals - Abel Korzeniowski
Tom Ford filmjei (igaz még csupán kettőről beszélhetünk) esztétikailag is szépnek mondhatóak, amelyben mindkét esetben közrejátszik Abel Korzeniowski zenéje. A komponista az elmúlt években egy félresikerült Rómeó és Júlia adaptáció, valamint a Londoni rémtörténetek (Penny Dreadful) aláfestései révén hívta fel magára a szélesebb közönség figyelmét, ebbe a sorba pedig most tökéletesen illeszkedik az Éjszakai ragadozók régi vágású score-ja. Talán túlságosan is régi vágású és melodramatikus a mai közízlésnek a vonósok játékának hála, ettől függetlenül ritkán hallani manapság ilyen szép zenét.
Értékelés: 80%
L'Odyssée - Alexandre Desplat
Ahogy a cikk elején is hivatkoztam rá, mióta Desplat megkapta az Oscart, mintha a drámai zenéibe nem tenne bele mindent és pusztán rutinból oldaná meg őket. Hiába volt nívós A dán lány aláfestése, az a bizonyos plusz nagyon hiányzott belőle. Az újdonság A mélység kalandorából is hiányzik, de itt már nem éreztem fásultságnak a nyomát sem. Ebben talán a rendező, Jérome Salle keze is benne van, akivel a komponista már a két Largo Winch-mozin is remekül dolgozott együtt. Lágy hegedű és zongorafutamok, valamint az album végén pár korabeli sláger jellemzi az albumot. Utóbbiak jó része szükségtelen, így talán célszerű a szintén Desplat szerezte Az élet fája score-ját idéző "The Last Flight"-tal befejezni a hallgatást, amely track nemcsak az év végi listákra kerül fel joggal, hanem a komponista legszebb szerzeményei közé is.
Értékelés: 85%