A tények a Sztálinnak tulajdonított mondást idézve makacs dolgok, ezért annak, hogy a Netflix részvényeinek ára durván csökkent, nem igazán léteznek alternatív, hurráoptimista olvasatai. A kimagyarázhatatlan bukás, az ezt kiváltó nézőszám-csökkenés, illetve a reklámok bevezetéséhez és a felhasználó fiókok megosztásának korlátozásához hasonló tervezetek megannyi cikket inspiráltak.
Egyesek arra jutottak, hogy a mostani állapot valóban nem tartható fenn. Míg mások inkább az eset gazdasági tanulságait domborították ki, esetleg a tech-szektor és a szórakoztatóipar óriásainak az utóbbi időszakban tagadhatatlan hanyatlására világítottak rá (mivel mások mellett a Disney, a Microsoft, az Apple és a Tesla is kevesebbet ér, mint április elején). Ahogy az orosz-ukrán háború és az agresszorra kivetett szankciók streamingre gyakorolt hatásait is zsurnaliszták tucatjai elemezték.
Meglátásom szerint az izgalmas és/vagy alapos írások egyetlen, kifejezetten fontos elemet méltatlanul mellőznek, a Netflix egyedi tartalmak terén megmutatkozó ötlettelenségét.
Tony és a sötétség
Ez nem TV, ez HBO - szól a Netflix legfőbb, online is jelenlévő riválisának szlogenje, és trükkös vitatni, hogy az elsőre bombasztikusan nagyképűnek tűnő kijelentésben van valami. Mert a szektor nagy öregjének illetékesei a kilencvenes évektől kezdve egyre komolyabb és komolyabb hangsúlyt fektettek arra, hogy máshol nem vetített művekkel behálózzák az érdeklődőket. Ráadásul merész stratégiaként eltökélték, hogy diktálni, és nem követni fogják a trendeket. Azaz azokat igyekeztek megszólítani, akikben hébe-hóba felmerült, hogy az egy kopott mokkáskanállal végrehajtott öngyilkosság kívánatos alternatívája egy tucatfilm nyolcezredik megtekintésének.
Így kínálatuk nem csupán témájában, hanem stílusában is újat próbált mutatni, és bár csúfos kudarcok is sokkolták a publikumot, a készítők nagyrészt tartották a nívót. Maffiózók, Sírhant művek, Gengszterkorzó, Fülledt utcák, Törtetők, Hung, Róma, True Blood, A drót, vagy éppen az utolsó évad szégyenteljes fiaskóját leszámítva a Trónok harca: a felsorolás persze korántsem teljes. Annak dacára, hogy a szériák merőben más sztorikat dolgoznak fel, közös elemük, hogy frissen, a bevett konvenciókat laza ajánlásokként kezelve emelkedtek a legnagyobbak sorába.
Ezüstre cseréli minden aranyát
A Netflix felhozatalának átnyálazása közben viszont trükkös szabadulni attól a benyomástól, hogy ugyan be-beesik egy-egy szellemesebb alkotás, de a fő rendezőelv mégis az alibizés. Vagyis a szolgáltató tipikusan elcsépelt sablonokból építkező, és túlontúl is ismerős vonalvezetésű történetekkel látja el az előfizetőit. Persze, ez távolról sem igaz az összes produkcióra, ám néhány, az Az írhez, a Nyerd meg az életedhez, vagy a Ne nézz fel!-hez hasonló, zajos siker kivételével főleg a bántó középszerűség dominál.
A Különösen veszélyes bűnözők minimális átalakításokkal 1970-ben is megjelenhetett volna, és sztárok híján készítőin kívül senki sem tudná, hogy piacra dobták. A Halálos harcmező a VHS-éra okkal-joggal elfeledett tucattermését idézi. A Spenser az igazság nyomában kapcsán egészen a fináléig ott motoszkál az agyunkban, hogy egy abszurd, csattanó nélküli viccbe futottunk bele, mivel semmilyen fordulat sem színesíti a 111 perces játékidőt. Az Az éjszaka fogai pedig ékesen igazolja, hogy egy vámpíros thrilleren is be lehet kómálni az unalomtól. A sort pedig sokáig lehetne folytatni.
Ergo, hiába bővül bődületes tempóban a választék, ez önmagában nem elég az üdvösséghez. Hiszen a nemritkán egy miniállam éves költségvetését felemésztő tartalmak semmivel nem adnak többet egy ZS-listás csatornán is maximum hajnalban leadott blődliknél. Holott az ihletforrás az utcán hever, mert zajlik a történelem és egyik tabu a másik után dől meg. De korunk társadalmi változásainak bemutatása is sokszor kimerül didaktikus tanmese-pótlékokban vagy émelyítően unalmas általánosságokat durrogtató semmiségekben.
Tehát az ilyen-olyan, a régi dicsőség visszaszerzésére irányuló trükkök nem sokat fognak érni. Elvégre a koronavírus-járvány kirobbanásával, továbbá a mozik ideiglenes bezárásával beköszöntő kegyelmi időszak elmúlt, és egyre nyilvánvalóbb, hogy nem is tér majd vissza. Ebből adódóan mihamarábbi nívóemelkedés híján előbb-utóbb milliók fognak azon agyalni, hogy átköltöznek valamelyik konkurenciához vagy éppen hasznosabban is elkölthetnék a havidíjra szánt pénzt.
Ti mit gondoltok minderről?