Hirdetés

Spenser az igazság nyomában - Kritika

|

Az igazságfétises ex-zsaru Batmannek képzeli magát.

Hirdetés

Mark Wahlberg és Peter Berg az elmúlt években nem kicsit talált egymásra, ami eleddig többnyire korrekt filmeket eredményezett, leszámítva a legutóbbi, 22 mérföld című alkotásukat. A Spenser hét év alatt az ötödik kollaborációjuk, s csak reménykedhettünk benne, hogy visszatérnek legalább a "tisztességes iparos" státuszba. 

Hirdetés

Spenser (Mark Wahlberg) rendőr, ám öt év börtönre ítélik, miután súlyosan bántalmazza felettesét. A szabadon bocsájtását követő napon a rendőrkapitányt megölik, s hősünket gyanúsítják a gyilkossággal. Noha már nem áll a törvény szolgálatában, ki kell nyomoznia, hogy ki volt az igazi tettes.

A történetben van potenciál, ráadásul többek közt az a Brian Helgeland is dolgozott rajta, akinek a Szigorúan bizalmast vagy a Titokzatos folyót köszönhetjük. Összeesküvések, árulások, korrupció... szövevényes krimi-thriller elegyet lehetne belőle alkotni, de Berg és Wahlberg ezúttal sem hazudtolták meg magukat, sajnos nem pozitív értelemben. Ők tipikusan olyan műveket készítenek, melyek felületesen érintenek egy problémát, még ráció is lenne egy-egy meglátásukban, de annyira elalélnak önnön nagyságuktól és keménységüktől, hogy észre sem veszik az előttük tátongó lyukat, amit jelen esetben cselekménynek hívunk. A túlélő, a Mélytengeri pokol vagy A hazafiak napja esetében nem volt ennyire drasztikus a helyzet, de ott mindig akadt egy olyan központi konfliktus, ami képes volt fenntartani a figyelmet, ráadásul az igaz történeten alapuló sztorik is működtek. A Spensernél hiába törekszenek erre, túlontúl filmszerű (nem jó értelemben), minden lépése kikövetkeztethető és teljesen súlytalan. Berg a karaktereit sem építette fel rendesen. A címszereplő bár sokszor kerül bajba, erkölcsi kódexe kikezdhetetlen és bármit megtesz az igazságért.

Újdonsült barátja és szobatársa, Hawk (Winston Duke) nemkülönben érdektelen. Nincs meg kettejük közt a kémia, kapcsolatuk tessék-lássék módon alakul ki. A kezdeti civódásaik mondvacsináltak, a küzdősport, mint közös pont pedig túl felszínes ahhoz, hogy hitelesnek hasson. Az egyetlen kedvelhető szereplő Spenser barátnője, aki mocskos szájú stílusával és flegma attitűdjével színt visz a filmbe. Batmanes hasonlata például a film legviccesebb, s leginkább önreflexív pontja. Amiben Berg ki tud tűnni, az a szórakoztatás, illetve az akciójelenetek intenzitása. Legújabb alkotása sajnos nagyjából egy olyan jelenetet tartalmaz, amire azt lehet mondani, hogy megfelel e kritériumoknak. A bunyók felejthetőek, a vágás borzalmas, ezzel erősen félkész hatást keltve. A könnyedebb felhang gondoskodik is arról, hogy ne unatkozzunk a 110 perc alatt, kár, hogy ez önmagában nem elég semmiféle élményhez. A zárás megágyaz egy esetleges folytatásnak, de semmilyen formában nem igényli ez a sztori azt, hogy második része legyen.

A Spenser sajnos a 22 mérföld által kitaposott, nem túl színvonalas úton halad tovább. Logikai, kontinuitásbeli hibái mellett a karakterei sem elég érdekesek. Nem nézhetetlen, vagy fájdalmasan ostoba, csak egy centire kiszámítható akció-thriller, ami alulról súrolja a középszert. A megtekintés után nagyjából másnapra el is fogjuk felejteni az igazságfétises ex-zsaru kalandját. Ha csak ennyire képesek, talán itt lenne az ideje, hogy elváljon egymástól Berg és Wahlberg.    

Spenser az igazság nyomában

Kinek Ajánljuk
  • Aki bármit megnéz Mark Wahlbergtől
  • Aki egy szög egyszerű akció-thrillerre vágyik
Kinek Nem
  • Akinek már a 22 mérföld se tetszett
  • Aki némi változatosságra vágyik
  • Akit zavar a felületes történetmesélés
  • Aki háromnál több ex-zsarus filmet látott
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.