Leslie L. Lawrence: A vízidisznók gyöngyökről álmodnak
Leslie cimboránk ezúttal Venezuelában rakja helyre a dolgokat. Mivel dél-amerikai helyszínen járunk, egy kis szappanoperás jellege is van a könyvnek, de az író itt is nagyot alkotott.
Leslie cimboránk ezúttal Venezuelában rakja helyre a dolgokat. Mivel dél-amerikai helyszínen járunk, egy kis szappanoperás jellege is van a könyvnek, de az író itt is nagyot alkotott.
Közel négy tonna könyv és kortárs írók képezik a „rakományát” annak a hajónak, amely július 31-én hajózik ki az Észak-adriai Krk-szigetről.
A Partvonal Kiadó az Alexandrával és a Veszíts el egy könyvet! mozgalommal közös nyomozójátékot hirdet július 29-ére.
A neves Oscar-díjas rendező és írónak a sajátos humorát ezúttal hangoskönyv formájában is élvezhetjük.
Az Európa könyvkiadó közönségszavazásából kiderült, hogy melyek is a legkelendőbb Agatha Christie-regények Magyarországon.
Becslések szerint közel háromszor annyi e-könyvet értékesít az Amazon, mint nyomtatottat.
A Michael Straczysnki által írt forgatókönyv még nincs teljesen készen, illetve a mester nincs vele megelégedve, ám a stáb így is gazdagabb lett egy színésszel.
Nem fognak unatkozni a héten a sci-fi rajongók sem, ugyanis az Agave kiadó jóvoltából, egy újabb Philip K. Dick könyvvel gyarapodhat könyvespolcunk.
Él még bennem a remény, hogy egy-egy hozzám hasonlóan gyermeteg lelkű, nőnemű olvasó is erre téved – nekik ajánlanám ezt a könyvet.
„A krimi koronázatlan királynője”, a Guinness Book of World Records szerint William Shakespeare mellett a világ minden idők legtöbb eladott könyvét elérő írónője a Biblia után, így nem csoda, hogy halála után is rendszeresen újranyomják a könyveit.
Németországban szeptember 3-án jelenik meg egy könyv a Grimm-fivérek „szógyűjtő” munkájáról.
Keszthelyen újból kinyit a strandkönyvtár, mely először 3 éve, kisérlettképpen már üzemelt.
Öröm bódottság! Blogunk új rovatot indít Távcső néven, mely a könyvpiacon hamarosan megjelenő könyvekről ad egy kis tájékoztatót, hogy le ne maradjatok semmilyen érdekességről.
„Nem túlzás azt állítani, hogy miközben azért mégiscsak egy feszültséggel teli, pergő, izgalmas krimit tart az olvasó a kezében, úgy érzi, a könyv mellé egy Monthy-Python előadásra is jegyet váltott.”
Mostani kérdésünkben azt kérdezzük Tőletek, hogy milyen gyakran veszitek használatba a könyvtárak által nyújtott lehetőségeket.
A városokban egyre több gazdátlanul heverő könyvre figyelhetnek fel egyesek, ez nem azért van, mert egyre feledékenyebb lenne a társadalom, csupán zajlik a "Veszíts el egy könyvet" elnevezésű, olvasásnépszerűsítő játék.
A kedves hangvételű mesék után a Paramount Pictures megszerezve a jogokat egy teljesen más stílusú, élőszereplős alkotást szeretne összehozni, a forgatókönyv pedig már készen áll a polcon.
Rövid felsorolásban íme a Könyvmolyz szerkesztősége
Közel 50 millió forintot nyert pályázaton a kiskunfélegyházi önkormányzat Bugaccal, Pálmonostorával és Tiszaalpárral közösen.
A könyvtár régi-új helyén a Bazsalikom utca 24. szám alatt, már a Kelenvölgyi Közösségi Házhoz tartozva, Újbuda Önkormányzat kezelésében várja az olvasni vágyókat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.