Matthew Quick: Napos oldal
Pat elmélete szerint az élete egy film, amelyben a főszereplője és nézője is egyben, a rendezői székben pedig maga Isten ül. Így talán nem meglepő, hogy Pat nemrég szabadult egy elmegyógyintézetből...
Pat elmélete szerint az élete egy film, amelyben a főszereplője és nézője is egyben, a rendezői székben pedig maga Isten ül. Így talán nem meglepő, hogy Pat nemrég szabadult egy elmegyógyintézetből...
Emlékeztek még a Vasember 2-ből arra az idegesítő szenátorra, aki azt szerette volna, hogy Stark szolgáltassa be a páncélját az államnak? Hát most lencsevégre kapták a Captain America: The Winter Soldier forgatásán.
A Sony Pictures kiadta M. Night Shyamalan készülő sci-fijének első clipjét. Apa és fia egy baleset után a bolygón ragadtak ahol a túlélésért kell küzdeniük.
Megkaptuk a Ryan Reynolds és Jeff Bridges nevével fémjelzett R.I.P.D. első előzetesét.
Anthony Mackie is részt vett Michael Bay mellett az Izomagyak promóciós körútján és ha már ott volt, akkor nyilatkozott is egy jót a formálódó Amerika Kapitány folytatásról.
Állítólag éppen az utolsó Halálos Iramban 6 előzetesét adták ki a marketingesek, de meglennénk lepődve, ha a május végi külföldi premierig nem kapnánk még pár anyagot.
Ha gigászi szörnyek támadják a Földet, a kormányok csak egyet tehetnek: védelmi szempontból legalább akkora robotokat készítenek, mint a támadók.
Jó ideje nem hallhattunk a toborzófilmnek is nevezhető A Föld inváziója: Csata - Los Angeles folytatásáról, pedig nem sokkal az előd premierje után már tudtuk, hogy szeretnék összehozni.
Régóta nem adott magáról életjelet a R.I.P.D. nevű képregényadaptáció, amelyben Jeff Bridges és Ryan Reynolds halott zsarukat alakítanak.
Olyannyira sikeresen rajtol el a tavalyról az idei évre csúsztatott G.I. Joe - Megtorlás, hogy a stúdió nem sokat tökölt és szabad utat adott a harmadik résznek is. Release the Tatum!
Végre valahára megérkezett a teljes hosszúságú előzetes James Mangold filmjéhez.
Igazán elkényeztet minket James Mangold a héten, hiszen a délelőtti képek és poszterek után most 6 másodpercet tett közzé a szerdai előzetesből. Igen, jól olvastátok: SZERDÁN TRAILER!
Ha már a szemünk kezd hozzászokni a 3D-hez, a mozik mostantól megtoldják egy grátisz dimenzióval.
Alapvetően nem zenével foglalkozó oldal vagyunk, de mi sem mehetünk el amellett a szomorú és feldolgozhatatlan tény mellett, hogy Cipő, a Republic zenekar első számú embere nincs többé.
A Thor 2-ről, az Amerika Kapitány 2-ről, a Galaxis Őrzőiről és a Marvel kozmikus oldaláról.
Ma kiderült, hogy Jason Clarke, Kodi Smit-McPhee és Terry Notary után Gary Oldman is benne lesz a Majmok bolygója folytatásában!
Biztos emlékeztek arra, hogy szóltak olyan pletykák, hogy a zöld góliát kap egy újabb szóló filmet...
A Fox új fotót dobott fel a netre James Mangold Wolverine/Farkas filmjéből.
Személyváltás történt a Húszezer mérföld a tenger alatt című alkotás remake változatának élén, ugyanis Brad Pitt leköszönt és helyette egy újabb, sikeres színészt kellett találni.
Bíró Szabolcs Non nobis, Domine c. regényét Madách Imre-díjra jelölik – olvasható a fiatal felvidéki prózaíró Facebook-oldalán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.