A valamennyire tapasztaltabb mozizók többsége idővel elsajátítja azt a képességet, hogy ha meghallja a "fiatalon katonának állt tehetséges fiatal hölgy, aki később egy szupertitkos bérgyilkossá cseperedik" és ehhez hasonló felütéseket, akkor szinte azonnal látja maga előtt a végterméket - vagy legalábbis annak egy könnyen kiszámítható változatát. Jessica Chastain valamiért úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz egy ilyen kaliberű produkcióban részt vállalni, az Ava ugyanis pontosan az előbb felvázolt akciófilmek kategóriájába esik.

Az Avához gyakorlatilag egy félmondatban könnyedén lehetne írni egy minden részletre kiterjedő szinopszist, amivel alapvetően nem is lenne probléma, hiszen a sok szempontból mostanság zsánervezető John Wick-filmek is egy nagyon egyszerű, ám legalább annyira stílusos koncepcióval operálnak. Ugyan nehéz egyértelműen meghúzni ezeket a határvonalakat, ám a 2017-es, Charlize Theron fémjelezte Atomszőke hasonló eszközökkel szerette volna meghódítani a közönséget. Ez többé-kevésbé (inkább kevésbé) sikerült is, de még így is egy emlékezetesebb, jól körül írható próbálkozásról beszélhetünk. Két évvel később érkezett meg a mozikba az az Anna, ami nem csak címében, de szellemiségében is sok hasonlóságot mutat Chastain legfrissebb filmjével - ám a vonzerejével és katonai jártasságával egyszerre hódító bérgyilkos filmje olyan mélységeket ért el, hogy önmaga paródiájaként már-már meg tudta szeretni az ember Anna nevetséges történetét. Az Ava felütése majdhogynem pontról-pontra megegyezik Luc Besson (újabb) mellényúlásával, ám az nem szándékosan eltúlzott húzásaival, hanem egy személyesebb, meglehetősen karakterközeli drámával szeretné árnyalni a mára már halálosan kiszámíthatóvá vált műfajt. Az igyekezett példás, a kivitelezés már kevésbé.

Az egykor mintadiák, majd családi hátterének instabil jellege miatt fokozatosan elzüllő, kilátástalanságát az alkoholba fojtó Ava (Jessica Chastain) a seregben talál menedékre. Sorsa viszont - természetesen - egy titkos hálózat berkeibe sodorja, ahol hivatásszerűen likvidálja a számára ismeretlen, ám befolyásos célpontjait. A film konfliktusa ott kezdődik, amikor is Avának egyik napról a másikra hirtelen saját életéért kell küzdenie - hogy miért, arra igazából maga a cselekmény sem ad érdemi, vagy mérsékelten is logikus választ. Be kell vallanom, meglepetésként ért, hogy Tate Taylor filmje nem jól megcsinált, de amúgy teljesen súlytalan alibi akciójelenetekkel vezeti elsősorban történetét. A kémes-bérgyilkosos vonalat mellékvágányra helyezve a címszereplő belső vívódásaira kerül a hangsúly, még inkább a fiatal nő múltjával való szembenézése válik az Ava központi elemévé. Ehhez olykor minden fajta kémiát nélkülöző, egészen pocsékul megírt és vászonra vitt családi jelenetek segédkeznek, amiket Ava elképesztően ellenszenves húga egymaga képes tönkre vágni. Ellensúlyozásként azonban vannak kevésbé kínos, jobban sikerült, de néha még hatásosabb szegmensek is, amik ha csak időlegesen, de ki tudják emelni a filmet a teljes szürkeségből. Ez ahhoz is elengedhetetlen volt, hogy ne könyvelhessük el egyértelmű kudarcként és elpazarolt időként Jessica Chastain szerepvállalását. Jellemzően egy olyan alakításról beszélünk, amibe technikailag nem igazán lehet belekötni, ám pontosan érezzük, hogy - valószínűleg a film ürességéből is adódóan - valójában nem hordoz magában mélységet, sokkal inkább egy jól kivitelezett stílusgyakorlatnak vagyunk a szemtanúi.

A titkos bérgyilkosszervezet vonalát egyrészt az a John "nemzeti kincs" Malkovich vezeti, aki ahogy szinte minden esetben, úgy az Ava színvonalán is képes volt lendíteni egyet a puszta jelenlétével is. A nővel ápolt apa-lánya-szerű kapcsolata viszont a film egyik legnagyobb kihagyott ziccere, amin kettejük felületes és elszomorítóan tartalmatlan dialógusai sem tudtak segíteni. Ez egyébként általánosságban igaz Ava, és az ő részint szándékosan fogyatékos, nagyban sérült emberi kapcsolataira, melyek ugyan képesek átadni az írók szándékait, látjuk és értjük mi volt a mögöttes cél, de mégsem működnek harmóniában a vásznon. Az előbb említett Malkovich kapcsán viszont be kell vallanom, hogy Chastaint is beleértve a szereposztás több ponton is ellensúlyozni tudta a film szemmel látható hiányosságait, ami főleg Colin Farrell karakterén keresztül kerül leginkább megvilágításba. A számos műfajban bizonyított színész egy jóindulattal is kétdimenziós antagonistából kellett, hogy valami értékelhetőt kihozzon, amit főleg karizmájának hála sikerrel is abszolvált Farrell. Sőt, a viszonylag kevés vászonidővel együtt is az Ava talán két legerősebb pillanatát is az ő nevéhez köthetjük, gondolok itt elsősorban a Malkovich-csal való közös szegmensükre - ott ugyanis a film egy olyan arcát mutatta meg, amit se előtte, se utána.

Az Ava csínján bánik a pörgősebb vagy akciódúsabb jelenetekkel, melyeket a manapság már kevésbé divatos, de még sajnos alkalmazott "rángatózó kamera" hatás tesz olykor nehezebben követhetővé, ám lehet, hogy elérte illúziókeltő hatását, hiszen mögötte egyébként decens és élvezetes, de összességében takaréklángon égő szekvenciák dobják fel a film sokszor öncélú melodrámáját. A visszafogottabb tempó és nem épp akciódús jelleg sokaknál automatikusan kizáró tényező lehet, én viszont elégedett voltam az Ava által kijelölt egyensúllyal, ahogy azzal is, hogy bő másfél óra alatt amúgy egész korrekten vezetik végig a címszereplő történetét - még azzal együtt is, hogy a nő - rengeteg embert szintúgy érintő - problémáit elég egyszerűen kezeli a film. De legalább kezeli valahogy. Ahogy magáról Tate Taylor rendezéséről is a legjobb, amit elmondhatok, hogy becsülettel próbálkozik, és megvan a szándék azt illetően, hogy létjogosultságot adjon ennek a borzasztóan unalmas és elcsépelt zsánernek, amit inkább annak képviselői, mintsem az abban rejlő potenciál tett azzá. Az Ava minden második jelenetét könnyedén szét tudná szedni egy teljesen laikus néző is, de haragudni mégsem igazán lehet rá.

Szerencsére nem lett túlnyújtva, ahogy adott három remek színész is, akik megtették a tőlük telhetőt, mindezek mellett pedig, ha sikerül ráhangolódni az Avára, akkor egy könnyedebb kikapcsolódásnak megteszi a számkivetett bérgyilkos kalandja. Főleg, hogy olyan rég voltunk már moziban. Ennél többen viszont egy percig se reménykedjetek.