Gyakorlatilag fű alatt, különösebb marketing és visszhang nélkül készült el az Elrabolt világ, ami egy kifejezetten érdekes, végtelen számú lehetőséget és megannyi izgalmas kérdést tartogató premisszával kecsegtetett. Mindezzel együtt is merő óvatossággal vártuk Rupert Wyatt inváziós sci-fijét, ám a végeredmény egy döbbenetesen fantáziátlan és eseménytelen kudarc lett.

Wyattnek köszönhetjük az újragondolt Majmok bolygója trilógia első felvonását is, amivel kapcsolatban a mai napig tartom, amit egykor írtam: Hollywood egyik, ha nem a legjobban sikerült rebootját láthattuk akkor, így talán érthető, ha bizakodva vártuk a rendező legújabb munkáját. Az Elrabolt világ ezzel szemben minden létező várakozást - lehet az bármilyen alacsonyan is - alul fog múlni, ami annak fényében igazán elkeserítő és idegesítő, hogy az érdekes témaválasztás mellett új színt vihetett volna az "idegen inváziós" filmek palettájára. Erről nem, hogy szó sincsen, de egy olyan vállalhatatlanul fantáziátlan és eseménytelen, sci-fi thrillernek álcázott pofára esést kaptunk, aminek a legjobb komponense annak hivatalos plakátja.

A cselekmény szerint 10 évvel egy földönkívüli faj inváziója után járunk, ahol a túlélés érdekében az emberi fajnak nem maradt más választása, minthogy megadja magát. A halálnál mégiscsak jobb alternatívának tűnt egy, az idegenek által folyamatosan megfigyelt és kontrollált társadalom megteremtése, ahol mindenki egy poloskával a nyakában végezhet rabszolgamunkát. A nyomorúságos szituáción egyedül egy lázadócsoport szeretne változtatni. A szűk két órás Elrabolt világ viszont minden erejével azon lesz, hogy a legkevésbé se érdekeljen minket ez az egész. Ismétlem magam, de egy egészen pazar koncepcióról beszélünk, ami látványos eszközök helyett "csupán" egy kreatív és átgondolt forgatókönyvvel is az év egyik legkellemesebb moziját hozhatta volna el. Utóbbi ugyan nem történt meg, ám még mérsékelten látványos jelenetekre se számítsanak azok, akik valamilyen oknál fogva egy A függetlenség napja-szerű felütést várnának.

Mint mondtam, erre nem is lenne szükség, ám az Elrabolt világ addig-addig blöfföl és csak blöfföl a sztoriját illetően, míg egy ponton be kell látnunk magunknak: Rupert Wyatt filmje egyszerűen nem szól semmiről. Engedjük el a tényt, hogy egy deka kreativitás vagy merészség nem szorult a cselekménybe, és azzal se foglalkozzunk, hogy bármennyire is keresnénk, egyetlen érdekes karaktert nem fogunk találni a filmben. De a John Goodman által fémjelzett sci-fi thrillerben egész egyszerűen nem történik semmi, ami igazolná, hogy az Elrabolt világ így és ebben a formában miért készülhetett el. Szó sincs arról, hogy egy technikailag nézhetetlen vagy az ostobaságai miatt (ugyanis azokból lesz bőven, nem kell aggódni) fizikai fájdalmat okozó élményről beszélünk. Ehelyett egy sokkal elkeserítőbb, az átvertség érzetével megfojtó produkciót kapunk a pénzünkért, ami minden porcikájában a legjobb esetben is csak középszerűnek mondható - és egy pillanatig sem próbál meg több lenni.

Az Elrabolt világ által roppant felületesen bemutatott világ mind vizuális, mind tartalmi szempontból végtelenül szürke és szegényes, amiről egy-egy jobban sikerült snittől eltekintve meg sem mondanánk, hogy bármiféle megszállás alatt lenne. Az idegenek jelenlétét sejtető megközelítése ugyan érdekes, a film abszolút nem kezd az egésszel semmit, arról nem beszélve, hogy az általa felvázolt egyre csak növekvő társadalmi szakadék szintúgy elveszik az egyre kiszámíthatóbb és ingerszegényebb cselekményben. Ó, igen, Wyatt rendezése arcpirító klisékkel és sablonokkal dolgozik, a befejezés milyenségét pedig még a stáblista alatt sem nagyon akartam felfogni, annyira légből kapott és antiklimatikus volt az egész. A "forradalmi" szál pedig már csak hab az Elrabolt világ ízetlen és bénácska tortáján, ami egy pillanatig sem próbál meg tüzet ébreszteni a nézőben, majd az állandóan visszatérő újsághirdetéses motívum egyenesen nevetségessé tette az egészet, komolyan. Ha a közelmúltból keresünk egy példát, akkor a young adult alapú Az éhezők viadala már-már orwelli magasságokat súrol az Elrabolt világ intelligenciájához képest, már ami a központi problémák megközelítését és kifejtését illeti.

Előre látom, hogy többetek is szkeptikus lesz a cikkel kapcsolatban, hiszen nem nagyon mondok jókat az Elrabolt világról, de higgyétek el, borzasztóan frusztráló és csalódást keltő, hogy mennyire nem akart ez a film szórakoztató, ne adj' Isten, érdekes lenni. Itt van nekünk John Goodman, aki egy apáskodó öltönyöst alakít, piszkosul megkérdőjelezhető motivációkkal és egy korrekt, de csak takaréklángon égő alakítással. A filmet pedig annak az Ashton Sandersnek kellene elvinnie a hátán, aki már a Holdfényben, de főleg A védelmező 2.-ben is kifejezetten szimpatikus volt, itt viszont képtelen mit kezdeni a csak papíron (talán még ott sem) létező karakterével. Szomorú ez, mivel az Elrabolt világ koncepciótlansága abszolút rányomta a bélyegét a tehetséges srác játékára, aki egy kellemetlenül önismétlő, zavart és gyenge alakítást tudhat a háta mögött - szerencséje, hogy nem lógott ki a film egészéből.

A zsáner rajongójaként hatalmas csalódásként éltem meg az Elrabolt világot, ami fogott egy remek alapkoncepciót, és egy mozdulattal kidobta a kukába az egészet. Számomra azokkal a filmekkel van igazán nagy baj és azokat nem tudom a legkevésbé sem élvezni, melyek meg sem próbálják átlépni az abszolút minimumot, vagy nem kockáztatnak egy kicsit annak érdekében, hogy valami megszülethessen. Valami, amiről beszélhetünk. Valami, amire emlékezhetünk. A szinte folytonos önellentmondásokba keveredő Elrabolt világ pedig nem vállal sokat, sőt, szinte semmit, de még azt is roppant felejthetően viszi vászonra.