Bár egészen a Godzilla Kong ellen 2021-es premierjéig úgy tűnt, hogy a Legendary Pictures és a Warner Bros. közös gyermeke, a Szörnyverzum a végéhez ér, a 2021-es streaming siker meggyőzte a közreműködőket, hogy érdemes lesz folytatni a franchise-t.
Így a Godzilla Kong ellen utáni üresen tátongó naptár gyorsan megtelt újonnan bejelentett projektekkel: 2024-ben megkapjuk Adam Wingardtól az új Godzilla és Kong filmet, míg a kisképernyőn az Apple TV+-on egy élőszereplős Godzilla és a titánok című sorozattal, a Netflixen pedig az animációs Koponya-sziget című szériával szélesítik ki a franchise határait.
Ez utóbbiból már kikerült az első évad mind a nyolc része, melynek elkészültét Brian Duffieldnek köszönhetjük, aki íróként, rendezőként, executive producerként, illetve készítőként is kivette a részét a munkából. A Koponya-sziget már csak a címével sem árul zsákbamacskát a széria helyszínét illetően, ám sajnos nem tudja megugrani az előző filmek hibáit, ami a feleslegesnek érződő emberi karakterekhez köthetők.
A Koponya-sziget egy hajón tevékenykedő kutatócsoportot mutat be a kezdetben, akikre váratlanul lecsap egy szörny a tenger mélyéből. A hajótörött túlélők a Koponya-szigeten találják magukat, ahol rajtuk kívül egy fegyveres csoport, illetve egy tinédzser lány és annak óriáskutya-szörnye is próbálnak túlélni. Túlélni, mivel lépten-nyomon olyan élőlényekbe futnak bele, amik számára a parányi emberek desszertnek sem elegendőek.
A Koponya-sziget a Jurassic World: Krétakori tábor sikeres formuláját sem volt rest átültetni a Szörnyverzumba. A szereplők között itt is akad egy tudósjelölt, illetve egy menő srác, a történetük gerincét pedig a családi kötelékek adják. Bár a nyolcrészes évad már csak a hosszából fakadóan is több teret enged az emberi karakterek bemutatásának, olykor mégis úgy érződhet, hogy értékes perceket vesznek el a kaijuktól.
A széria abszolút pozitívuma, hogy még a filmekben sem látott óriásszörnyeket vonultat fel: tengerparti homokban megbúvó óriásrákokat, sziklának álcázott óriásbogarakat, de repülő és úszó szörnyekből sem maradunk ki. Természetesen King Kong is jelen van, de nem véletlenül került ki a címből a neve a 2017-es filmmel ellentétben. Kong ugyanis az évad túlnyomó részében csupán árnyékként kíséri az eseményeket, hogy aztán az utolsó két részben ellopja a show-t.
Az évadzáró két epizód jól mutatja, hogy lehet itt csűrni-csavarni a dolgokat, de ezek a szörnyverzumos tartalmak akkor válnak igazán érdekessé és szórakoztatóvá, ha végre a régi ismerősöket látjuk viszont a nagyvásznon és a kisképernyőn. Az is sokatmondó, hogy a hetedik részben felbukkanó emberi karakterben sokkal több élet van, mint azokban, akiket előtte hat részen keresztül végigkísértünk.
A másik problémája a sorozatnak, hogy egyelőre nem lehet pontosan elhelyezni a franchise kronológiájában, mivel minimális utalást kapunk a nagyvilági eseményekre. Így aki a filmekhez közvetlen kapcsolódási pontot szeretne, azt könnyen csalódás érheti - bár elképzelhetetlen, hogy idővel a széria ne a Godzilla Kong ellen kezdeti eseményeihez fusson ki, amikorra már az emberek kutatólétesítményeket húztak fel a Koponya-szigeten.
Ami az animációt illeti, a Netflix hozta a szokásos minőséget, bár az arányproblémákat ők sem tudták elkerülni. Kong és szörnytársai egyes jelenetekben feleakkorának mutatkoznak, mint az azt követő snittekben, ami sajnos pont annyiszor fordul elő, hogy az már feltűnő - és zavaró - legyen.
Mindezen észrevételek ellenére a Koponya-sziget egy könnyen fogyasztható, szórakoztató első évadot prezentált - a 22-26 perces epizódok egy könnyed hétvégi darálásnak is megágyaznak. Az viszont bizonyos, hogy erre is a szörnyek, nem pedig az emberi karakterek miatt fogunk emlékezni, ilyen szempontból pedig visszás, hogy utóbbiak mennyi játékidőt kaptak az előbbiek kárára. Pedig pont egy animációs projekt adhatna nagyobb teret kedvenc óriásmonstrumainknak, és ezzel a lehetőséggel illene is kezdeni valamit.
