Nem lehet azt mondani, hogy a gótikus horror korornázatlan királya, Guillermo del Toro ne lenne elfoglalt mostanában, hiszen év elején került bemutatásra hazánkban a többszörös Oscar-jelölt Rémálmok sikátora, majd Halloween előtt érkezett nem sokkal a cikkünk témáját adó antalógiasorozata, a Rémségek tára, illetve decemberben debütál a Pinokkió-feldolgozása, ami remélhetőleg jobb szájízt hagy majd maga után, mint az idei Disney-remake.
Lényeg a lényeg, a mexikói rendező elemében van, és ezúttal a sorozatos formátumban próbálta ki magát, amiből bár rendezőként nem vette ki a részét, a showrunneri és a kreatív produceri feladatokat ő látta el, sőt két epizódot maga is írt (A 36-os raktár, A morajlás).
A koncepciója az volt, hogy a Rémségek tára minden egyes részét más-más rendező vezényelje le, akik természetesen gyakorlottak már a horror zsánerében. Rendezett epizódot az operatőre, Guillermo Navarro, Vincenzo Natali (A kocka), David Prior (Üres ember), Ana Lily Amirpour (The Bad Batch), Keith Thomas (Tűzgyújtó - 2022), Catherine Hardwicke (Alkonyat), Panos Cosmatos (Mandy - A bosszú kultusza) és Jennifer Kent (A Babadook).
Annak ellenére, hogy az összes direktor rendezett már horrort (kivéve Navarro, de Torotól valószínűleg tanult egyet s mást), mindegyikük másképp ragadta meg a műfaj filmre vitelét, a horrornak más-más ágát bontották ki részletesebben. A Rémségek tára esetében volt mégis egy összefogó kapocs a nyolc epizód között, amivel visszatérő elemként találkozhattunk a sorozatban (a múlt hagyományaiból fakadó traumák, az önzés, vagy a "szörny maga az ember"-elv tematizálása), továbbá Toro filmjeinek sötét tónusú vizualitása is visszaköszön szörnyestül, mindenestül. Ugyanakkor érzékelhető az adott epizódrendező kézjegye is sok esetben, elég csak Cosmatos pszichedelikus szörnytripjére, vagy Natali klausztrofób patkányhajszájára gondolni.
A részek többnyire egy-egy novellát dolgoznak fel, melyek közül kettő-kettő egyébként Toro és H. P. Lovecraft agyszüleménye. Ezek többsége nem feldobott labdák Blomkamp Oats-sorozatához hasonlóan, amiket esetleg egyszer ki lehetne bővíteni egész estés filmekké, hanem sokkal inkább párhuzamba állíthatók egy Black Mirror-évaddal, csak ez nem a sci-fi, hanem a horrorból merít. Az már más kérdés, hogy gondolatiságában bőven elmarad az előbb említett szériától, sőt idővel az antalogikus felépítés ellenére is kezd már kissé kiszámíthatóvá válni. Adott alapvetően egy rétegelt alapkonfliktus, de a végeredmény nem egyszer csak egy látványos CGI-szörny/démon, ami a felszínes zsigerekre tud egy ideig hatni (pl. A 36-os raktár, Temetői patkányok, Álmok a boszorkányházban), de Torotól és kreatív stábjától ennél azért többet vár az ember. Ugyanakkor akadnak kifejezetten ambiciózus darabok is (mint A boncolás, a Pickman modellje és A morajlás), amik bár nem feltétlenül találják fel a spanyolviaszt, van bennük fantázia és feszültség.
Kedves gesztus Toro részéről, hogy felkért néhány kevésbé ismert filmest a horror műfajából egy közös együttműködésre, amiben mind ő, mind a rendezőtárs víziója érvényesülhetett valamelyest, de a végeredmény hagy némi hiányérzetet a nézőben. A hangulat működik, kapunk egyebek között démonűzést, testhorrorba ültetett szatírát és szellemsztorit, sőt olyan színészek is feltűnnek egy-egy epizódszerepben, mint például Tim Blake Nelson, Dan Stevens, Andrew Lincoln, Rupert Grint és Essie Davis, de a túlzott vontatottsága és önismétlése miatt könnyen feledhető évad kerekedett a Rémségek tárából, aminek csupán néhány epizódja sikerült igazán ütősre.
