Manapság, ha kis hazánk történelmi és/vagy életrajzi filmmel, netán sorozattal rukkol elő, az hajlamos némi előítéletet szülni. Olyan milliárdokba kerülő gigaprodukciók után, mint a megosztó Blokád vagy a borzalmas Hadik ez nem véletlen és akkor még meg sem említettük tévés fronton az Aranybullát vagy a Tündérkertet. A stáb egyik esetben sem borítékolta a gyenge minőséget, tehetséges szakemberekből nincs hiány, az elmúlt években mégsem sikerült a műfajban emlékezeteset alkotni. A Semmelweis lehet a kivétel?

Semmelweis Ignác (Vecsei H. Miklós) egy bécsi klinikán dolgozik szülészként és tanársegédként. A kórházban számos haláleset történik, melyet a gyermekágyi láz nevű járványnak tudnak be. A sajátos stílusáról, vehemens viselkedéséről ismert magyar orvost nem hagyja nyugodni a dolog és meg akarja előzni a sorozatos tragédiákat.

Koltai Lajos elsősorban operatőrként vált ismertté, hazai klasszikusok mellett számos hollywoodi alkotáson dolgozott, a Malénáért például Oscarra is jelölték. Rendezőként a Sorstalanság és az Este fűződik a nevéhez, de ez utóbbinak is már 16 esztendeje. Most újfent beleült a direktori székbe, hogy a nagyközönséggel is megismertesse az anyák megmentőjének történetét.

A Semmelweis nem egy életutat mutat be, a cselekmény 1847-ben indul, amikor hősünk már Bécsben dolgozik, van renoméja, melyre a helyi vezetés nem túl büszke. A klinikára egy új bába, Emma (Nagy Katica) érkezik, vele együtt csöppenünk bele az események sodrásába. Ő válik a címszereplő asszisztensévé, s együtt keresik a gyógyírt. Egy igaz történeten alapuló filmnél kulcsfontosságú, hogy ne keltse egy felmondott lecke hatását, illetve az ismert végkifejlet ellenére hatásos elemeket használva, szórakoztató köntösbe bújtassa a látnivalót. Koltainak mintha nem ez lett volna a célja, ugyanis olyan érzés járt át kezdettől fogva, mintha a film azon 90-es, 2000-es évek magyar történelmi produkciót idézné, melyek már a saját idejükben sem működtek. A régimódi iskola követése önmagában nem bűn, építheti a hangulatot, kifejezheti a korszellemet, ám jelen esetben szinte minden idejétmúltnak hat. Történetvezetésben, karakterekben, filmnyelvi eszközökben meg sem próbál autentikus lenni. Minden mozzanat centire kiszámítható, a beleerőltetett romantikus szál sokkal nagyobb teret kap a kelleténél, a figurák pedig nem érdekesek.

Semmelweis lenne a karakán, látszólag a tahóság határát súroló fenegyerek, aki a zordsága ellenére vajszívű, de egyfelől küzdelme jóval terjengősebb a kelleténél, másrészt Vecsei H. Miklós képtelen élettel megtölteni a karaktert. Látszik rajta, hogy elsősorban színházi színész, de az a manírosabb, affektáló játék, ami a színpadon belefér, a vászonról egyszerűen leugrik. Vele együtt a komplett mű sokszor teátrálisba vált, mely hozzájárulhatna egyfajta érzelmi töltet kialakulásához, de ahhoz az összkép túl steril és tárgyilagos. Az sem segít, hogy a dialógusok sokszor homlokráncolásra adnak okot. Értjük, hogy az 1800-as évek közepén járunk, más idők jártak, de amikor nyilvánvaló dolgok felett siklanak el, melyekhez pusztán józan paraszti ész szükséges, ott valami nem stimmel. Ez pedig egyértelműen a forgatókönyv számlájára írható. A történelmi hitelesség felrúgható, ha dramaturgiailag az élményt szolgálja, s itt is akadnak ehhez hasonló húzások, melyek főleg az utolsó harmadra harapódznak el és olykor a kínosság határán táncolnak.

Ezek alapján úgy tűnhet, hogy a végeredmény tragikus, mégsem vitatom, hogy Koltai mozijának vannak érdemei. Technikailag igényes, profi munka, tisztességes rendezéssel. Kár, hogy ez a végén nem sokra elég. Kiszámíthatósága mellett a megújulási szándéka rendre kudarcba fullad, a főhős törekvései hiába érthetőek, ha a megoldásig vezető út repetitív és érdektelen. Vívódása, őrületbe hajló megszállottsága nem ragad át a nézőre, így az érzelmi azonosulás elmarad. A legnagyobb probléma mégis a már említett elbeszélői stílus. Szó nincs róla, hogy több ingerre vagy feszesebb tempóra lett volna szükség, de öregurasan is meg lehet maradni frissnek, ahogy azt többek közt Martin Scorsese bizonyította idén. A Semmelweis azonban egy igényesen, de súlytalanul előadott tanmese, aminek minden pillanatát láttuk már, csak más környezetben.