Hamarosan beindul a Marvel sorozatos gépezete, hiszen a WandaVision január 15-én debütál a Disney+-on, mindjárt két epizóddal is. Az egészen egyedinek ígérkező szériáról már tudni lehet, hogy kilenc részből fog állni, melynek az első néhány része 20-30 perces hosszúsággal rendelkezik majd, ezzel is tisztelegve az '50-60-70-es évek szitcomsorozatai előtt (tekintve, hogy ez is szitcom lesz részben). De hogy mi a helyzet a többi címmel?
Ezekről ejtett szót nemrég a Marvel atyaúristene, Kevin Feige, aki elárulta például a Loki, a Sólyom és a Tél Katonája, a She-Hulk és a Moon Knight sorozatokról, hogy mire is számíthatunk velük kapcsolatban. Legalábbis ami az epizódokat illeti:
Nos, kicsit másképp tekintünk az összes sorozatra. Alapvetően kétféleképpen állunk neki a fejlesztéseknek: vagy hat részes, egy órás epizódokban, vagy kilenc vagy tíz félórás epizódokban gondolkozunk. A WandaVision és a Sólyom és a Tél Katonája voltak az első címek, amik ennek a gondolatnak a mentén készültek.
Ezután hozzátette, hogy azért lehetnek majd kivételek később, de például a She-Hulk már biztos, hogy egy tíz részes, 30 perces epizódokból álló történet lesz, a Loki, valamint a Sólyom és a Tél Katonája hat darab 40-50 perces részt fog tartalmazni, a Moon Knight pedig szintén a hat 40-50 perces rész kategóriába fog tartozni.