Hirdetés

A Disney kitart az Örökkévalók novemberi bemutatójánál

|

De azért várjuk ki a végét.

Hirdetés

Bár sokáig úgy tűnt, a világnak sikerült kilábalnia a járványhelyzetből, a koronavírus delta variánsának erőteljes terjedése ismét kezdi nehéz helyzetbe hozni a stúdiókat és a filmforgalmazókat, hogy vajon érdemes-e bemutatni a filmeket a jelenlegi helyzetben, amely ősszel akár még romolhat is, vagy ismét kezdjék el csúsztatni legnagyobb filmjeiket. A Paramount korábban már ki is vette egyik sikervárományos filmjét az őszi naptárból, míg a Sony a Venom folytatásának premierjét rakta hátrébb pár héttel. És akkor még nem beszéltünk az olyan nagy filmekről, mint az új James Bond, a Dűne vagy éppen a Pókember: Nincs hazaút, melynek helyzete továbbra is kétséges, hiszen 4 hónap múlva lenne a bemutatója, de még egyetlen hivatalos kép sincs róla.

Hirdetés

A Disney azonban egyik címével úgy tűnik, mindenképp kitart majd. A cég nemrég közzétette a harmadik negyedéves pénzügyi jelentését (melyből az is kiderült, hogy mikor jön hazánkba a Disney+), amelyben a vezérigazgató Bob Chapek azt mondta, hogy az Örökkévalók továbbra is része a 2022-es pénzügyi évnek, ami 2021 áprilisától 2022 márciusáig tart. Vagyis nagyon úgy néz ki, hogy bármi is lesz, ennél ragaszkodnak a novemberi bemutatóhoz, ami nem csoda, hiszen a filmet eredetileg már 2020 novemberében láthattuk volna, ám a járványhelyzet akkor ezt még nem tette lehetővé. Ráadásul nincs nagyon hely az újbóli tologatásra sem, hiszen decemberben a már említett Pókember-film jönne, jövő márciusban a Doctor Strange folytatása, míg májusban a Thor: Love and Thunder.

Emellett az is kiderült, hogy az Örökkévalók nem fog egyszerre megjelenni a mozikban és a Disney+-on. Ezzel valószínűleg el akarják kerülni azt a hibát, ami végül a Fekete Özvegynél ahhoz vezetett, hogy Scarlett Johansson beperelte a céget. Ahogyan a Shang-Chi is csak a mozikban lesz nézhető, ami már itt van a nyakunkon, hiszen szeptember elején debütál.

Az Oscar-díjas Chloé Zhao által rendezett film tehát november 5-én érkezik a mozikba, melyben feltűnik Kumail Nanjiani (Kingo Sunen), Richard Madden (Ikaris), Salma Hayek (Ajak), Gemma Chan (Sersi), Don Lee (Gilgamesh), Barry Keoghan (Druig), Lauren Ridloff (Makkari), Lia McHugh (Sprite), Brian Tyree Henry (Phastos), valamint Angelina Jolie (Thena) és Kit Harington (Fekete Lovag).

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.