Hirdetés

Befellegzett az Alien: Covenant folytatásának?

|

Úgy tűnik, hogy a stúdió mégsem volt elégedett a legújabb Alien-mozival.

Hirdetés

Májusban került bemutatásra Ridley Scott legújabb Alien-mozija, a Covenant, melyet bár mindenki nagyon várt, mégis nagyot bukott minden fronton a film, hiszen sem a kritikák, sem a nézők nem szerették igazán, és a pénztáraknál is csúfosat bukott. Még a Prometheusnál is megosztóbbra sikeredett az alkotás, ami azért nem kicsit osztotta meg anno a rajongókat. Persze a premier Scott próbált mindenkit megnyugtatni, mondván: ez még csak a kezdet, hiszen tele van további ötletekkel, sőt, a következő rész forgatókönyvével már el is elkészült. Azonban most úgy tűnik, hogy a Fox egyáltalán nem volt elégedett a látottakkal és a tervekkel, ugyanis a legfrissebb hírek szerint a stúdió elkaszálta a franchise-t.

Hirdetés

Erről egy bennfentes nyilatkozott még pár nappal ezelőtt, aki az előző rész munkálataiban is részt vett. Ennek a magát felfedni nem kívánó személynek a beszámolója szerint a folytatás előkészületeinek már ősszel, szeptembernek el kellett volna kezdődniük, ám a bevételi eredményeket látva a Fox kiürítette az erre a célra felhúzott raktárépületet, és leállította a munkálatokat. 

De akkor most mi lesz a széria sorsa? Ezt jelenleg senki nem tudja, hiszen azóta annyiban bonyolódott a helyzet, hogy a Fox felvásárolásának köszönhetően most már a Xenomorphok is a Disney tulajdona, így ők döntenek arról, hogy szeretnék-e életben tartani a franchise-t, és ha igen, akkor milyen irányba képzelik azt el tovább vinni. Az mindenesetre egyre biztosabb, hogy nem a Scott által megkezdett úton képzelik el a továbbiakat, de vajon ezzel megnyílik az út a korábban már eltemetett Neill Blomkamp-féle Alien ötödik része előtt? Mi bízunk benne, hogy így lesz, és hogy nem egy újabb rebootot kapunk majd. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.