Hirdetés

Lecserélik a Fekete Özvegy Oscar-díjas zeneszerzőjét

|

És ebben a cserében nem feltétlenül lesz köszönet.

Hirdetés

A Marvel Filmes Univerzumának kvázi negyedik fázisát elindító Fekete Özvegyre eredetileg április végén, május elején ülhettek volna be a filmrajongók, azonban a koronavírus-járvány nem csak a Disney, hanem az egész filmvilág több éves naptárát átrendezte, ennél fogva a film is egyelőre premierdátum nélkül tengődik. (Érthető, hiszen amelyik nagy eseményfilm a járvány lecsengése után megcsíp magának egy érdemi vetélytársak nélküli bemutatót, az a felfokozott érdeklődés hiányában még nagyobbat kaszálhat a pénztáraknál.) Azt hinné az ember, hogy az eredeti bemutatóhoz képest ennyivel a film már teljes egészében kész van, maximum az utolsó simításokat kell végezni rajta és ezek egyike a zene, amit most úgy tűnik, teljes egészében le kell cserélni.

Hirdetés

Még év elején jelentették be, hogy Cate Shortland filmjének aláfestéséért a kétszeres Oscar-díjas Alexandre Desplat (A Grand Budapest Hotel, A víz érintése) felel. Desplat mindenképpen izgalmas és minőségi választás, mivel jobbára ugyan csendes, Oscar-esélyes drámákért (A dán lány, Kódjátszma, Színes fátyol), vagy bohókás Wes Anderson-mozikért (Kutyák szigete, A fantasztikus Róka Úr) felel, de a nagy blockbusterek világa sem áll tőle távol. Ő felelt az utolsó két Harry Potter-film (Halál Ereklyéi 1-2), a 2014-es Godzilla, a 2007-es Az arany iránytű, vagy A kis kedvencek titkos élete és Az öt legenda animációs filmek zenéjéért is, de a kémfilm zsáner sem áll tőle messze, mivel a két Jérome Salle két Largo Winch-mozijához is minőségi zenéket szállított.

A helyét az a Lorne Balfe veszi át, aki Hans Zimmer egyik legmegbízhatóbb iparosa és Mesterének olyan filmjeibe segített be, mint a két Sherlock Holmes, a Megaagy és a Dunkirk, mindemellett nem rest évente akár 10 filmzenével is előrukkolni, ami a végeredményen is meglátszik. Noha az olyan rajzfilmes muzsikái, mint A Madagaszkár pingvinjei, vagy a Lego Batman - A film kellően játékosak, olyan felejthető tucatzenék tömkelegével jött az elmúlt években, mint a Terminátor: Genysis, a Gemini Man a Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk, a Mission: Impossible - Utóhatás, miközben olyan sorozatzenéken működött közre, mint a Genius, a The Crown második évada, vagy a már említett Az arany iránytű BBC-s feldolgozása, Az Úr sötét anyagai.

Nem ez az első eset, hogy Desplat az utómunkálati fázisban távozik egy film éléről. Ennek leghíresebb példája a 2016-os Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet volt, ahol a hivatalos információk szerint a folyamatos újraforgatások és újravágások már ütötték a Valerian és az ezer bolygó városa munkáját, azonban egyes meg nem erősített pletykák szerint a producerek többet akartak hallani John Williams klasszikus Star Wars-dallamaiból és ez vezetett a szakításhoz. Akkor viszont minőségi csere történt és a szintén Oscar-díjas Michael Giacchino (A hihetetlen család 1-2, Fel!, A majmok bolygója: Forradalom/Háború, Star Trek, Pókember: Hazatérés/Idegenben) vette át a stafétát, aki mindössze 3 hét alatt dobta össze a score-t, igaz a végeredménnyel maga sem volt elégedett. Félő, hogy Balfe szerződtetése és végterméke csak tovább erősíti a Marvel Filmes Univerzumának egyik állandó sarokpontját, a zenét, amelyeket a kritikus hangok rendre felejthetőnek tartanak. (Hogy mennyire van így, arról álljon itt egy korábbi filmzenei rangsorunk.) Mindenesetre várnunk kell arra, hogy kiderüljön, mennyire volt szerencsés húzás a zeneszerző váltás. Hogy a Fekete Özvegy premierje mikor esedékes, az továbbra is kérdéses, de vélhetően az Örökkévalók őszi bemutatójának a helyére kerül, amely ennél fogva jövőre csúszik, de mindez - mint ahogy az egész filmipar sorsa - nagyban függ a koronavírus lefutási idejétől.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.