Sokakkal ellentétben sosem osztottam azt a nézetet, hogy a Marvel Filmes Univerzumának a score-jai felejthetőek lennének. Hogy nincsenek olyan, egyből a bőr alá bekúszó főtémái, mint a Star Warsnak, vagy a Supermannek, Danny Elfman Batmanjeinek, John Williams Supermanjének, vagy Hans Zimmer robosztus dallamainak? Tény. De a rossz, felejthető filmzene nem ott kezdődik, ahol az MCU score-jai. Ugyanis - és ezt sokszor le kell írnom - a filmzenének, mint alkalmazott művészetnek az elsődleges feladata, hogy a képeket, a cselekményt, a szereplőkben lezajló változásokat szolgálja. Ezeket pedig az MCU filmek aláfestései tökéletesen ellátják. Ha emellett az átlag nézőben is megragad, az már csak a bónusz. Az elkövetkezendőkben igyekeztem rangsorolni eme filmes univerzum összes (!!!) eddigi zenéjét az elmúlt 11 évből. A rangsoroláskor nem azt vettem figyelembe, hogy melyiknek van a legátütőbb főtémája (egy filmzene nem csak egy vezérmotívumból áll), hanem hogy összességében az adott zene miképp áll össze, mennyire egységes a kiadott album (ami olykor-olykor eltér a filmben hallható verziótól), avagy egyedi és szolgálja minél jobban a képeket. Bosszúállók! Gyülekező!
23. Marvel Kapitány - Pinar Toprak
A Marvel első női szuperhősét középpontba állító szólófilmjéhez női komponista dukált (ezt még sajnálatosan Wonder Womannél sem lépték, avagy lépik meg), és a lényegesen ismertebb névnek számító Rachel Portman helyett a viszonylag ismeretlen Toprak kapta a megbízást. A szerző egyenesen John Williams ihletésű zenéről beszélt (na igen! Beszélni könnyű.) és a képeket a score korrektül aláfesti, a fináléban még egy két ponton fel is kapja a fejét az ember, de összességében teljesen jellegtelen a zene. Persze értékelendő, hogy női komponistával igyekeztek kihangsúlyozni a "girl powert", klassz lett volna, ha ez megfelelő mennyiségű tapasztalattal és tehetséggel is együtt jár.
22. Bosszúállók: Végtelen háború - Alan Silvestri
Most nyilván sokan felháborodnak azon, hogy pont egy Alan Silvestri által komponált Bosszúállók zene mit is keres a sereghajtók között?! A válasz egyszerű: a neves komponista még ha rutinból is csinálta az egészet, abból is a rosszabb fajtából. (Érdemes megnézni, hogy a másik két Bosszúállók zenéje hol is szerepel.) Silvestri zenéje igazán csak akkor él, ha a korábbi motívumait használja, de nincsenek olyan, egybehangzóan felejthetetlen tételek, mint az első rész "Hellicarrier"-je, vagy "A Promise"-a. A score valószínűleg azt sínylette meg, hogy Silvestri szinte egy időben készítette a zenét Steven Spielberg Ready Player One-jával, ami messze jobban is sikerült a szuperhőscsapat egyesítésénél. Szerencsére a komponistának a Végjátékkal sikerül kiköszörülnie eme csorbát.
21. A Hangya és a Darázs - Christophe Beck
Becknek viszont nincs olyan mentsége, hogy az első rész fergeteges bigband őrülete után hogyan adhatott ki ilyen se íze, se bűze zenét (viszont legalább jól passzolt a filmhez). A Végtelen háborúval ellentétben azonban itt legalább akad emlékezetes tétel, még ha csak a stáblista alatt is.
20. Vasember - Ramin Djawadi és különféle előadók
Amikor még nem látszódott, hogy ebből a filmből minden idők legsikeresebb filmszériája lesz. Amikor Ramin Djawadi neve csupán egy volt a temérdek, olcsó Hans Zimmer-tanonc közül. Amikor a zenéből leginkább az AC/DC maradt meg. Persze némileg utóbbi igazságtalan Djawadi score-jával szemben, miközben vannak kellemesen zúzós, avagy fülbemászó, Trevor Rabin ihletettségű nóták is errefelé (pl. Vasember első repülésekor), de a különböző válogatásnóták miatt se nem egységes, se nem igazán maradandó a score.
19. A hihetetlen Hulk - Craig Armstrong
A méltatlanul alulfoglalkoztatott szerzővel maga a rendező, Louis Leterrier akart együtt dolgozni és egy igen intenzív, ugyanakkor tipikus Zimmer zenének tűnő aláfestést kapott a mozi. A főtémája viszont felejthetetlen.
18. Thor: Ragnarök - Mark Mothersbaugh
Ha igazán emlékezetes dallamnak itt híján is vagyunk, Mothersbaugh szinti-wave-es bulizenéje remekül passzol Thor Flash Gordont idéző kalandjához, ami persze nem felejt el kellően hősies lenni, a filmben még Brian Tyler és Patrick Doyle korábbi részekhez írt dallamai is felcsendülnek, mindezek tetejében még egy Jeff Goldblumos őrület is helyet kapott benne, ami cseppet sem lóg ki az összképből. Az más kérdés, hogy ez a stílus kit mennyire ragad meg.
17. Amerika Kapitány: A Tél Katonája - Henry Jackman
Az X-Men: Az elsők után csodagyereknek kikiáltott Jackman akkor - és azóta sem - tudta megismételni a mutánsokhoz írt sikerét. Itt ráadásul egy az első félidőben elég jellegtelen score-t hozott össze. Aztán megjelenik a címszereplő Tél Katonájának kaotikus, elektronikába fojtott dallama, ami viszont egyre gyakrabban bukkan fel és ezzel együtt a score is a végére egyre jobban magára talál, hogy a legjobb szerzemény a stáblista alatt csendüljön fel. Nem jó, de nem is tragikus.
16. Vasember 3 - Brian Tyler
A főtéma, különösen annak zseniális bigband őrülete a stáblistáról nyilván a legtöbbeknek megvan, mint ahogy ez a vezérmotívum is szépen vonul végig az albumon. A probléma az, hogy a többi tipikus tucatzene Tylertől (a szinte ezzel egyidőben megjelenő Szemfényvesztők zenéje sokkalta egységesebb, szórakoztatóbb, egyedibb), ráadásul az album kronológiája valami tragikusan van összehányva...
15. Bosszúállók: Ultron kora - Brian Tyler és Danny Elfman
Miután Tylernek sürgős elkötelezettségei támadtak a Paul Walker halála miatt megcsúszott Halálos iramban miatt, Kevin Feige-ék segítségül hívták a képregényadaptációk veteránját és legrutinosabbját, Danny Elfmant, a filmet követően pedig Tylert menesztették (részben azért, mert a fenti eset miatt szerződésszegést követett el). És noha a zenének itt sem sikerült megközelítenie Alan Silvestri az első részhez írt szerzeményét, hovatovább még annak nem egy dallamát is felhasználták, amik közül nem mind került rá a hivatalos albumra, végül sikerült egy kifejezetten egységes zenét összehozni, amelynek albumverzióján szintén elképesztő módon van összekuszálva a trackek sorrendje, viszont érezhetően igyekeztek megőrizni Silvestri tónusát, ami végül is sikerült, néhány valóban jó trackkel.
14. A galaxis őrzői vol. 2. - Tyler Bates és különféle előadók
James Gunn mozijainál kénytelen vagyok a zseniális válogatáskazikat és a korrekt score-okat egybe venni, mivel ezek együttesen adják ki a rendező koncepcióját. Míg az első részben a vagy felejthető, vagy tragikus score-okat jegyző Tyler Bates egy abszolút meglepetéssel rukkolt elő, itt ami leginkább erényként mondható el, hogy ezt a lécet nem sikerült leverni, igaz beérni sem. Viszont Gunn még az előző epizódnál is felejthetetlenebb, masszívabb válogatást pakolt össze Peter Quillék kalandjai alá, ezzel bőségesen kárpótolva és egyben kiegészítve a score hiányosságait. A "Guardians Infernóban" pedig csodálatosan zizi módon ötvöződik Bates score-ja és a válogatáskazik ízlésessége egy testet öltött David Hasselhoffban.
13. Amerika Kapitány: Az első bosszúálló - Alan Silvestri
Silvestri belépője az MCU-ba egy tipikus korrekt iparosmunka, a szerző klasszicista védjegyeivel, ami az akkoriban még ennél is gyengébb művekkel rendelkező komponista műveihez képest mindenképpen kimagasló volt. Plusz a Kapitány és egyben a Bosszúállók nem egy dallamának ez az eredete, amelyek még most is sokszor felütik a fejüket akár Silvestri, akár mások score-jaiban. Az Alan Menken szerezte "Star Spangled Man" viszont éppen annyira illeszkedik az egészbe, mint amennyire lóg ki musicalbetétként.
12. Amerika Kapitány: Polgárháború - Henry Jackman
Elsőre, de talán még másodjára sem tűnik fel, hogy mennyire a "kellemes meglepetés" kategória is Jackman score-ja. A Tél Katonája elektronikus prüntyögései után valószínűleg senki sem számított rá a szerzőtől, hogy ennyire klasszicista, nagyzenekari, Silvestri ihletésű score-ral rukkol elő. Pedig ehhez a "Bosszúállók 2.5-höz" nagyon is illik, szépen végigvonulnak rajta egyéb motívumok, amelyek jórésze, a két oldal patrióta (Kapitány) és drámai (Vasember) témái igazán félidőnél, a reptéri összecsapásnál kapnak erőre, hogy a finálénál csúcsosodjanak ki. Nem rossz.
11. Thor - Patrick Doyle
Doyle és a rendező Kenneth Branagh igazi, elválaszthatatlan párosnak számít és együttműködésük itt is gyümölcsözőnek bizonyult. Egy igazi, hősies nagyzenekari csinnadratta, amelyben (vélhetően a temp score-ok hatására) azért felütik a fejüket modernebb megoldások, de nem annyira, hogy kilógjanak a nagy egész szövetéből.
10. Doctor Strange - Michael Giacchino
A neves szerző A hihetetlen család után 12 évvel tért vissza a szuperhősök világába és ez a visszatérés ugyan nem sikerült olyan maradandóan, mint Irdatlanék első (vagy akár második) kalandja, ez a pszichedelikus szuperhős zene nagyon is illik mind Giacchinóhoz, mind pedig a címszereplőhöz. A score egyetlen érdemi hibája, hogy kicsit "túl sok", túlságosan virtuóz, túlságosan masszív és a második félidőre, amikor a zene már jobban erőre kap és jobban is érvényesül, pont emiatt tud megterhelő lenni. De Giacchino nem hiába szerepel mindhárom művével a Top 10-ben.
9. Bosszúállók: Végjáték - Alan Silvestri
Ahogy fentebb írtam, Silvestri a Végtelen háború rutinmunkáját sikeresen korrigálta a fináléval. Érezhető, hogy a most is jelenlévő rutin ellenére ennek a score-nak több figyelmet tudott szentelni és ahogy a film, úgy ez is három részre tagolódik, ez viszont a filmmel ellentétben sokkalta egységesebb képet fest. A csendesebb, intimebb első harmad után jön a heist mozikat idézőbb játékosabb rész, hogy aztán a "Portals"-ban kicsúcsosodva eleressze a gépszíjat, aminek lecsengésében a Kapitány és a Bosszúállók témáitól is könnyes búcsút veszünk.
8. Thor: Sötét világ - Brian Tyler
Valahol vicces, hogy az egyik leggyengébb MCU filmhez az egyik legerősebb score született, de Tyler itt bebizonyítja, hogy milyen is az, amikor tényleg tud. Megtartotta Doyle klasszicista stílusát, de bőven hozzáadta a saját elképzeléseit is, remek, az albumon végigívelő motívumokkal és zenei megoldásokkal. Isteni!
7. A Hangya - Christophe Beck
Ha 2015-ben az Ultron kora zenéje volt a csalódást keltő muzsika, akkor a Hangyáé a kellemes meglepetés kategória. A vígjátékzenéiről híres/hírhedt Beck egy Henry Mancini ihletésű, játékos, nagyzenekari bigband őrületet hozott tető alá, ami tökéletesen passzol ehhez a bohókás filmhez, mindezt megfejelve egy bombasztikus főtémával és Silvestri Bosszúállók témájának az ügyes beemelésével.
6. Pókember: Idegenben - Michael Giacchino
Giacchino lényegében ott folytatta, ahol két évvel ezelőtt abbahagyta, csak míg a Hazatérésben Pókember és Keselyű témái folyamatosan hadakoztak egymással, Mysterio és a Hálószövő esetében sokkalta pontosabb a kifejezés, hogy a témák versengenek egymással. Mindezzel együtt Mysterio témája bonyolultabb is - nem csupán a szerzőtől szokatlan elektronikus beütése miatt - és az album is nehézkesebben áll össze (de összeáll), viszont így is egy parádés, fülbemászó nagyzenekari score.
5. Vasember 2 - John Debney
Jon Favreau a leggyakrabban John Debney-vel szeret együtt dolgozni (Zathura, A dzsungel könyve) és ez a második nekifutásra sikerült csak, azonban Debney-nek összejött mindaz, ami Djawadinak nem. Úgy csinálni egy változatos, nagyzenekari score-t, hogy abban érvényesülni tud éppúgy a címszereplővel párosítható rockos hangzás, mint az új gonoszt megtestesítő fenyegető kórus. A Forma 1-es akciójelenet alatt hallható szvit pedig az egész MCU egyik legerősebb akciózenéje.
4. A galaxis őrzői - Tyler Bates és különféle előadók
Az album, amelynek válogatáskazija már a film előtt kultikus státusznak örvendett, a filmben betöltött szerepe pedig nem egyszer valóban zseniális. Ezek után kifejezetten hálátlan feladat hárul a score-ra, pláne egy olyan, korlátozott képességű komponista esetében, mint Bates, de ezúttal abszolút felülmúlta önmagát. Leginkább azzal, hogy Peter Quill rendkívül megkapó, fájdalmas témája a játékidő előrehaladtával fejlődik, majd válik fokozatosan a címszereplő csapat vezérmotívumává egy csodálatos kicsúcsosodásban. Noha a score többi része inkább csak korrekt, ez az igencsak intelligens megoldás rendkívül egységessé teszi az egész albumot, ami mindemellett szépen kiegészíti Gunn válogatását.
3. Bosszúállók - Alan Silvestri
Már a valóban felejthetetlen főtéma miatt is megérdemelne egy előkelő helyezést, azonban Silvestri a kezdetektől fogva ügyesen zsonglőrködik az apró kis motívumokkal - és csak középtávon válik monoton akciózásba -, hogy aztán a szuperhősök egyesülésével a végsőkig kitartson a lendület. A szerzőnek azóta se nagyon volt ennyire jó kalandzenéje.
2. Pókember: Hazatérés - Michael Giacchino
Tipikus példája annak, amikor az egyszerűség gyönyörködtet. Giacchino két téma viaskodására fűzte fel az albumot: egy fiatalos, egyszerre játékos és hősies (Pókember), valamint egy pár hangból álló, fenyegető, sokszor robosztus (Keselyű) motívumára, és ezeket trackről trackre ütközteti egymással, itt-ott alkalmazva a Mission: Impossible-filmekből rajta maradt tapasztalatot, másutt megfűszerezve egy lágy romantikus témával! És lám működik, mert akarva-akaratlanul is fülbemászóak ezek a dallamok a végére és éppen annyira kedvelhetővé válnak, mint címszereplője.
1. Fekete Párduc - Ludwig Göransson
Az első helyezett több szempontból sem volt kérdéses, amelyek közül csak egy a végül elnyert Oscar-díj, amin persze lehet vitatkozni, hogy miért ennek a szuperhősfilmnek kellett először elnyernie, amikor például nem egy Batman-zenének is odaítélhették volna (ez a kritika amúgy abszolút jogos). De ez nem vitatja el azt Göransson zenéjétől, hogy nem csak az MCU-n, hanem a zsáneren belül is az egyik legegyedibb score-t hozta tető alá, amelyben tökéletesen megférnek egymás mellett az afrikai népi zenék, a nagyzenekari megoldások, valamint a hip-hop, mindezt nyakon öntve egy kis John Barry ihletettségű James Bond-stílussal, amelyek nem csak szépen kiegészítik egymást, hanem intelligensen reflektálnak a wakandai társadalomra és annak egyszerre modern, valamint a hagyományokhoz ragaszkodó mivoltára. Nagyot karmol!
Azt persze zárásként még fontos leszögezni, hogy még a Top 10-ben szereplő zenék sem feltétlenül válnak majd halhatatlan klasszisokká, mint például a bevezetőben említettek (később majd ezekből is lesz egy rangsor), de ahogy írtam, feladatukat egytől egyig ellátják és ha összességében nem is, részleteiben mindegyikben lehet valami érdekeset, szórakoztatót, emlékezeteset találni.