Hirdetés

Csúszik a King's Man: A kezdetek, öt új Marvel film kapott premierdátumot

|

Annyi biztos, hogy az elkövetkezendő években már biztosan nem fogunk unatkozni.

Hirdetés

Hollywoodban egyáltalán nem szokatlan jelenség, hogy a nagyobb stúdiók olykor teljesen felforgatják a korábban már biztosnak vélt bemutatónaptárukat. A Disney-nél pedig manapság igencsak szeretnek élni ezzel a praktikával, hiszen a Fox felvásárlása után birtokukba került portékák esetében már nem először fordul elő, hogy akár hónapokat is késnek a korábban már bejelentett premierhez képest.

Hirdetés

Az egyik ilyen áldozat rögtön egy valódi közönségkedvencet, a King's Man: A kezdeteket érinti, mely az eredeti, 2020. február 13-ra belőtt dátum helyett jó félévet fog csúszni, így a titkosszolgálat majd csak 2020. szeptember 18-án indul újból bevetésre. A Ridley Scott által dirigált The Last Duel című dráma háza táján is történt némi változás. Ugyanis a Ben Affleck, Adam Driver, Matt Damon valamint Jodie Comer főszereplésével készült film bár 2020. december 25-én limitált formában elérhetővé válik a filmszínházakban, a valódi premierre azonban majd csak 2021. január 8-án fog sor kerülni. Míg a Ben Affleck nevével fémjelzett, eddig dátum nélküli Deep Water 2020. november 13-án debütál majd. 

A Foxos mozik rendezgetése után az egeres cég a Marvel rajongókról sem feledkezett meg, hiszen nem kevesebb, mint öt vadonatúj Marvel mozi premierjét tűzték ki. Az első 2022. október 7-én, míg a továbbiak 2023. február 17-én, 2023. május 5-én, 2023. július 28-án, valamint 2023. november 3-án fognak napvilágot látni. Az új dátumok közt kettőről biztosra vehető, hogy azok A Hangya és A galaxis őrzői harmadik részét takarják, de a közelmúltban hallani lehetett olyan híreszteléseket is, miszerint a Deadpool 3-ra sem kell már olyan sokat várnunk. Továbbá A Fantasztikus négyes, a Penge, sőt még az X-Menek MFU-s debütálása is logikus lépésnek tűnhet, amennyiben 2023-tól kezdve Feige-ék valóban évi négy Marvel mozit szeretnének piacra dobni a számos Disney+ -os széria mellett.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.