Henry Cavill még nem mondott le Superman szerepéről

|

A The Witcher-sorozat sztárja a legutóbbi interjújában kikötötte, hogy nem akasztotta még szögre az S-es köpenyét.

Habár a világ egy része már tűkön ülve várja a december 20-át, hogy végre belekóstolhasson Andrzej Sapkowski fantasy világába, a The Witcherbe, addig a sorozat főszereplője, Az U.N.C.L.E. embere és a Mission: Impossible - Utóhatás sztárja, Henry Cavill egy korábbi szerepéről nyilatkozott.

Hirdetés

A Men's Health magazinnak adott legutóbbi interjújában a mai napig kétes megítélésű karakterének, Supermannek a jövőjéről ejtett egy pár szót, miszerint ellentétben a szóbeszéddel, valamint a korábbi nyilatkozataival, Cavill továbbra is megmarad Superman, nem dobja el magától ezt a figurát.

"Még sok minden van, amiért Superman akarok lenni. Sok mindent el akarok még mesélni. Még olyan mélységei vannak a karakternek, amit meg akarok mutatni. Meg szeretnék egyben reflektálni a képregényekre is. Ez különösen fontos nekem. Még rengeteg igazság van Supermannel kapcsolatban, amiket meg kell mutatni. A helyzet pedig: majd meglátjátok."

- nyilatkozta Henry Cavill.

Cavill még 2013-ban öltötte magára Superman köpenyét Az acélemberben, amely a bevétel végén lévő sok nulla ellenére elég megosztó lett. Ezt követte a három évvel későbbi Batman Superman ellen - Az igazság hajnala, ami szintén hasonló fogadtatásra talált, ám az évek során egy tisztes rajongóbázis is kialakult a mozi körül, erre pedig már lehetett valamelyest építeni. Aztán 2017-ben jött Az Igazság Ligája, szintén hasonló hangvételű kritikákkal és bevétellel, azóta pedig a DC kissé vissza vett a termelésből és átgondolta a jelenlegi stratégiájukat is - ez vezetett a Joker létrejöttéhez is, és mi drukkolunk, hogy továbbra is tartsák ezt a színvonalat. Cavill szavaiban pedig szintúgy bizakodunk, csak nehogy elbagatellizálják ezt az egészet.

Szerintetek maradjon Henry Cavill Supermannek vagy ti más színészt jobbnak gondoltok ehhez a karakterhez?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.