Hirdetés

Ekkor kerül leleplezésre a Marvel 4. fázisa

|

Maga Kevin Feige árulta el, hogy mikor is fedik fel a 4. fázisban érkező filmek címeit.

Hirdetés

A Marvel jelenleg is gőzerővel dolgozik a negyedik Bosszúállók filmen, mely lezárja a Vasemberrel útjára indított MFU eddigi 3 fázisát. De a stúdiónak már vannak elképzelései a továbbiakra is, hiszen a színfalak mögött készül a 4. fázis tervezése. Tudjuk, hogy a fázis első filmje a Pókember: Hazatérés 2 lesz 2019. július 5-én, mindössze 2 hónappal a Bosszúállók 4 után. Ezen kívül 2020-ra már korábban bejelentették 3 film premierdátumát, ám a címüket azóta sem fedték fel, hiszen azok címei is már spoileresek a Végtelen Háborúra nézve (emiatt az ok miatt nem került még a Bosszúállók 4 címe sem felfedésre, hiszen azzal a Végtelen Háború egyes fordulatait lőnék el).

Hirdetés

Sok rajongó persze azóta találgatja, vajon milyen filmek rejtőzhetnek a dátumok alatt, azonban Kevin Feige egy nemrég készült interjúban elárulta, hogy semmit sem fog nyilvánosan bejelenteni addig, amíg a Bosszúállók 4 nem kerül bemutatásra:

Még kicsit odébb van a leleplezés. Jelenleg a következő 6 filmünkre koncentrálunk. Befejezni az első 3 fázist, a világ elé tárni az idáig cím nélküli Bosszúállók 4-et 2019-ben. Csak ezek után kerül bármi nagyobb horderejű dolog bejelentésre. 

Feige emellett arra is tett utalást, hogy szívesen készítenének egy Doctor Strange folytatást, bár jelenleg még nincs hivatalos tervük. Az első Végtelen Háború előzetes a nyári Comic-Conon már levetítésre került a kilátogatott rajongóknak, de arról még mindig semmi hír, hogy vajon mikor láthatja a nagyvilág is a trailert. Reméljük most már tényleg csak idő kérdése.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.