Hirdetés

Négy új Marvel-projekt elkészülése lepleződhetett le, amik 2023 után érkezhetnek

|

Köztük teljesen új, valamint régóta várt alkotásokkal.

Hirdetés

Bár nehézkesen indult be a Marvel Filmes Univerzum Végjáték utáni korszaka (hiszen a koronavírus miatt csak 2021-ben vette kezdetét a negyedik fázis a Fekete Özveggyel, ezzel pedig 2007 óta a 2020-as év volt az első, amelyben egyetlen Marvel-film sem mutatkozott be), mostanra már teljesen beindult a gépezet két filmmel és 3 Disney+-os élőszereplős sorozattal, amelyeket hamarosan még követnek az Örökkévalók, a Pókember: Nincs hazaút és a Sólyomszem sorozat. Ha pedig hihetünk a legújabb híreknek, akkor nem tervez lassítani a Marvel.

Hirdetés

A produkcióik egymásra épülő jellege, valamint a járványhelyzet okozta fennakadások és utóforgatások miatt nemrég a Marvel csaknem minden, a Pókember után debütáló film dátumát eltolta néhány hónappal, így nem tudjuk, hogy a most felröppent címekkel mi a helyzet, mindenesetre a The GWW oldal értesülései szerint a Marvel Studios négy produkció forgatását készíti elő 2023-ra, amelyek között nem csak régóta várt, és nem meglepő folytatást, de eddig még be nem jelentett címet is találhatunk.

A szóban forgó címek között megtaláljuk a már korábban bejelentett Fantasztikus Négyest, amit Jon Watts, a Tom Holland-féle Pókember filmek rendezője készít, a jó ideje pletykált Fekete Párduc spin-off sorozatot a Disney+-ra, amelyben Okoye lesz az egyik főszereplő, de úgy néz ki érkezik a Shang-Chi folytatása is, amelyről ugyan eddig még nem lehetett hallani, ám a film anyagi és kritikai sikereit elnézve nem lenne meglepő a döntés.

Végére hagytuk a legérdekesebb, és a semmiből érkező címet is a Thunderbolts képében. Ez a DC Öngyilkos Osztagának Marveles megfelelője, és egy szupergonoszokból álló csapatról van szó, akik a kormánynak dolgoznak. A képregényekben a csapatot Helmut Zemo báró hozta létre, akit Daniel Brühl alakított a Polgárháború, valamint A Sólyom és a Tél katonájában, így könnyen lehet, hogy ezt a filmben is megtartják ezt az eredetet. A Marvel persze még nem kommentálta ezen híreszteléseket, de nem lennénk meglepődve, ha végül igaznak bizonyulnának.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.