Hirdetés

Tim Burton és Michael Keaton újra együtt forgathat

|

Azonban nem egy újabb Batman-filmet, vagy a régóta halogatott Beetlejuice folytatását.

A 80'-as, 90'-es években jóformán együtt indult be Tim Burton és Michael Keaton karrierje, hiszen az vizuális stílus akkor még újszerűnek hatott, amellyel Burton rendelkezett és eme kezdeti sikerekhez nagyban hozzájárult Keaton is a Beetlejuice-szal és a két Batman filmmel - előbbi ráadásul rögtön a 80'-as évek egyik legsikeresebb mozijává is vált. Aztán az 1992-es Batman visszatért követően megszakadt a munkakapcsolat: Burton először rátalált Johnny Deppre, majd Helena Bonham Carterre, Keaton karrierje pedig egyre inkább megfeneklett. Olyannyira, hogy minden idők legnagyobb comebackjét nyomta le a Birdmanben, és azóta másodvirágzását éli olyan mozikkal, mint a Spotlight, Az alapító, vagy a hamarosan bemutatásra kerülő Pókember: Hazatérés, amelyben az ellenlábas Keselyűt fogja alakítani. A szakításnak nem volt oka, és Burton számtalan más alkalommal dolgozott együtt sok-sok év kihagyás után olyan nagyságokkal, mint Jack Nicholson (Batman - Támad a mars), Danny DeVito (Batman visszatér - Nagy hal), vagy Michelle Pfeiffer (Batman visszatér - Éjsötét Árnyék), de pont a kezdeti sikereinek egyik kulcsszereplője, Keaton sehogy se akart valahogy visszatérni. Ron Howard például úgy tartja, nagyon nem mindegy, hogy milyen szerepet ad az ember Michael Keatonnek. Talán most jött el ez az alkalom.

Hirdetés

Már egy ideje levegőben lógott az újabb Burton-Keaton kollaboráció, hiszen pár éve suttogják már a Beetlejuice folytatását, amit élőszereplős verzióban továbbra is elképzelhetetlennek tartunk, ellenben egy stop-motion változattal. Azonban a Disney-újrafeldolgozáshullámát éppen Burton az Alice Csodaországbannal rúgta be és az élőszereplős Dumbot már garantáltan ő rendezi. A Variety információi szerint a Disney és Burtonék most a színésszel tárgyalnak a főgonosz szerepéről Keatonnel. A film kisebb Batman reunion lesz, ugyanis Danny DeVito is szerepel benne, továbbá Burton újkori múzsája, Eva Green is, aki a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit elnézve jó hatással van a rendezőre. Újonc lesz viszont Burton csapatában Colin Farrell.

A forgatókönyvért Ehren Kruger (A szomszéd, A kör 1-2, Transformers 2-4, Páncélba zárt szellem) és Justin Springer (Tron: Örökség) felel majd. A Disneynek egyértelműen bejön ez a remake-esdi, hiszen a Szépség és a Szörnyeteg Észak-Amerikában - 26. ként a filmtörténelemben - átlépte a 400 millió dolláros bevételt, nemzetközi szinten pedig már a 900 milliót is meghaladta, és ahogy az elkövetkező évek filmtervei mutatják, nem nagyon kívánnak ezzel leállni. Mindenesetre kíváncsiak vagyunk, hogy mit hoznak ki a lapátfülű elefánt történetéből a készítők.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.