Hirdetés

Határozatlan időre elhalasztották a következő Transformers-filmet

|

Persze ez nem az Űrdongó spin-offra értendő, hanem a fő történetszál következő epizódjára.

Hirdetés

Minden jel arra utal, hogy megkapta a kegyelemdöfést a Transformers-széria, vagy legalábbis gyökeres változásokat szeretnének eszközölni rajta a Paramount fejesei. A minap a stúdió ugyanis hivatalosan bejelentette: határozatlan időre eltörölték a Transformers 7. bemutatóját, és ki is vették a naptárukból, mely szerint 2019. június 28-án érkezett volna a film a mozikba.

Hirdetés

Érdekes döntésnek tűnhet ez annak tükrében, hogy legutóbb még arról szóltak a hírek, hogy már legalább 14 filmre elegendő történetük készült el vázlat szinten, és akár évente is érkezhet majd egy-egy Transformers-film. Mindenesetre mi örülünk ennek a döntésnek, hiszen érezhetően ráfért már egy kis pihenő a franchise-ra (vagy legalább egy átgondolt terv).

Sokaknak feltűnhet egy számozási hiba is, hiszen ezidáig 5 darab Michael Bay-féle film készült el, melynek eddigi utolsó fejezete, Az utolsó lovag tavaly került bemutatásra. De nem, nem történt elírás, a stúdió valóban a 7. részt törölte, méghozzá azért, mert az idén karácsonykor érkező Űrdongó-spinoffot hivatalosan a hatodik résznek tekintik. Decemberben tehát búcsút veszünk egy időre az Autobotok és Álcák háborújának, de azért reméljük, hogy sikerül gatyába rázni a szériát, és újult erővel térnek majd vissza a robotok.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.