Hirdetés

A Universal moziba szánt filmjeit napokon belül elérhetővé teszi online is

|

Legfrissebb premierjeiket teszi közzé mindenki számára a stúdió.

Hirdetés

Sokan sokféle lépésre szánták már el magukat a koronavírus okozta fejetlenség következtében, ezek közül azonban kitűnik a Universal történelminek nyugodtan nevezhető próbálkozása. A stúdió ugyanis a minap bejelentette, hogy néhány nemrég bemutatott, és a közeljövőben bemutatni készülő filmjét azonnal elérhetővé teszi digitális és letölthető formában egyaránt.

Hirdetés

Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy március 20-tól Amerikában 19,99 dollárért, nemzetközileg pedig hasonló összeg fejében 48 órára kikölcsönözhetjük majd a stúdió legfrissebb filmjeit: a mozikban nagy sikernek örvendő A láthatatlan embert, a nemrég bemutatott kosztümös filmet, az Emmát, valamint a Vadászatot is, amely eredetileg április 16-án került volna bemutatásra idehaza, ám így valószínűleg elmarad. Emellett pedig az április 2-ára időzített Trollok a világ körül animációs film már a bemutató napján elérhető lesz az online felületeken:

A Universal stúdió mindig is rengetegféle filmet gyártott, ez alól pedig a 2020-as év sem képez kivételt. Most, ezekben a nehéz időkben arra jutottunk, hogy ahelyett, hogy halasztanánk ezen filmek bemutatóját, vagy bizonytalan körülmények között küldenénk mozikba, úgy éreztük, egy megfizethető és elfogadható módon elérhetővé kell tennünk őket az emberek számára, hogy otthonuk biztonságából élvezhessék azokat. Hiszünk abban és  csak remélni tudjuk, hogy ahol lehet, ott az emberek moziban nézik majd meg ezeket a filmeket, de tisztában vagyunk azzal, hogy a világon egyre több az olyan hely, ahol erre már nagyon alacsony az esély.

Hogy ennek milyen hosszútávú következményei és hatásai lesznek a filmvilágra, most még nem lehet tudni, mindazonáltal könnyen meglehet, hogy ezzel egy új trend születik meg. Erről az új korszakról is beszélünk legújabb véleménycikkünkben

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.