Hirdetés

A Venom folytatja dominanciáját a kasszáknál

|

Sem Bradley Cooper és Lady Gaga énekszava, sem pedig az első holdraszálló nem volt képes a földönkívüli szimbióta nyomába érni.

Hirdetés

A Columbia Pictures Venomja megtartotta első helyét a globális bevételi lista élén. Amerikában 35.7 millió dollárt hozott a film a hétvége folyamán, míg nemzetközileg 69.7-et. Így összesen 105.4 millió dolláros plusz bevétellel zárta a hetet. A Venom eddig összesen 378.1 millió dollárt hozott a Sony konyhájára és minden esélye megvan rá, hogy ő legyen a stúdió legsikeresebb 2018-as filmje.

Hirdetés

A második helyet a Warner Bros. Pictures Csillag születikje szerezte meg, 28 millió dollárt hozzáadva az így 135,3 millió dollárra duzzadt összbevételéhez. A filmben a négyszeres Oscar-jelölt Bradley Cooper játszik a számos zenei díjat magának tudható Lady Gaga oldalán, akinek ez volt az első nagyjátékfilmes főszerepe. Mindezek mellett a Csillag születik egyben Bradley Cooper első rendezése is.

Az erősen Oscar esélyes Az első ember meglepően gyengén nyitott és mindössze a harmadik helyet sikerült megszereznie. A film mindössze 16.5 millió dollárt keresett Amerikában és 8.6-ot nemzetközileg, habár még nem kezdték el minden országban játszani. Az összesen 25.1 millió dolláros nyitása így is Damien Chazelle rendező eddigi legjobbja, viszont a film nagyjából 60 milliós büdzséje mellett ez a szám is aggasztó a finanszírozást végző Universal Pictures számára.

Negyedik helyen a Libabőr 2: Hullajó Halloween végzett 16.2 millióval, ötödik lett az Apróláb, ami 23.8 millióval egészítette ki összbevételét, hatodik helyen pedig Kevin Hart Night Schoolja végzett 8 milliós hétvégével. A 20th Century Fox által tálalt Húzós éjszaka az El Royale-ban mindössze 7.2 millió dollárral tudott nyitni, így csupán a hetedik helyet tudta megcsípni. A film nyitása nagyjából fele akkora, mint Drew Goddard rendező 2012-es legutóbbi filmjéé, A ház az erdő mélyéné volt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.