Hirdetés

Új mutánsok - még idén elvégzik az újraforgatási munkálatokat

|

Jövőre talán már tényleg megnézhetjük a hányattatott sorsú képregényfilmet.

Hirdetés

Egészen elképesztő, ami az Új mutánsok háza táján zajlik most már évek óta. A film első, egyébként hátborzongatóra sikeredett előzetese még 2017. októberében debütált, akkor pedig úgy tűnt, hogy a nem mindennapinak ígérkező szuperhősmozit 2018. áprilisában már nézhetjük is. Azonban a filmet először 2019. február 22-re, majd augusztus 2-re tolták. Sőt, olyan hírek is napvilágot láttak, hogy talán nem is kerül mozikba az alkotás.

Hirdetés

Ezt azonban nem sokkal később megcáfolta a Disney fejese, melynek keretén belül a film kapott egy negyedik, végleges (?) premierdátumot is 2020. április 3-ra. Ám addig is van még meló az alkotással, amelyről a producer Simon Kinberg árult el néhány dolgot:

Azért kellett megint eltolnunk a filmet, ráadásul ennyivel, hogy legyen elég időnk az újraforgatási munkálatok elvégzésére. Ehhez pedig külön meg kellett terveznünk, hogy miként rántjuk össze ismét a színészeket. Ez ugyanis nem egyszerű feladat, mert bár nem akkora filmsztárok ők, mint az X-Men filmek szereplői, azonban mindannyian szerepelnek valamilyen sorozatban. Ezért meg kell várnunk, amíg elszabadulnak onnan, és mindannyian egyszerre jelen tudnak lenni a munkálatokon. Tehát ez vár még ránk idén: összerántani a csapatot, forgatni, jövőre pedig kiadni a filmet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.