Hirdetés

A 2010-es évek legbotrányosabb pillanatai Hollywoodban

|

A megannyi visszatekintő és összegző írás közepette nagyító alá vettük ama bizonyos feketelevest is Hollywood előző tíz évéből.

Hirdetés

A 2010-es évek egy mindenképp eseménydús és meghatározó időszakot jelölnek a hollywoodi filmgyártás történelmében. A streaming dominálni kezdett, aminek következtében a stúdiók egy franchise-központú stratégiába fogtak, számtalan remake-kel és reboottal tarkítva a kínálatukat.

Hirdetés

Ebben a cikkben viszont nem az álomgyár átszerveződésére, hanem a tíz év során átélt legnagyobb botrányokra, elbaltázásokra és WTF pillanatokra fogunk fókuszálni - mert aztán efféle hírektől is jó párszor hangos lett az internet. Emlékezzünk hát vissza most a szerintünk legdurvább pillanatokra.

FIGYELEM: A cikknek nem célja állást foglalni a szóban forgó kényes, botrányos esetekben és kérdésekben. Igyekeztünk csak a tényeket közölni az összegyűjtött eseményekről, a témák jellege miatt pedig kérünk mindenkit, hogy a hozzászólások között maradjunk civilek és kulturáltak.

The Fappening

Listánkat két olyan meghatározó hack botránnyal indítjuk, melyek ironikusan 2014-ben, közvetlenül a 2013-as, globális megfigyelésre fókuszáló NSA-botrány, valamint az azt leleplező Snowden-ügy után egy évvel kavarták fel az állóvizet.

Az első közülük augusztus 31-én látott napvilágot, melyet az internet kreatív népe stílusosan Fappeningnek keresztelt el. Egy olyan iCloud támadás történt, melynek eredményeképp hollywoodi celebek több száz privát képe került ki 4chan-re. És amikor azt írjuk, privát, akkor NAGYON privátra gondolunk. Meztelen, vagy egyes esetekben épp szex közbeni fotókról beszélünk a világ leghíresebb színésznőiről, ami érthetően elképesztő felháborodást okozott. A színésznők közül néhányan elismerték, míg jó páran tagadták a képek eredetiségét.

Az ügy kapcsán azóta öt férfit vádoltak meg és ítélték őket pénz- vagy börtönbüntetésre. A szóban forgó képeket pedig természetesen ne keressétek ebben a cikkben.

Félresiklott Interjú Észak-Koreával: a Sony-hack

2014-ben rájárt a rúd a Sony-ra: a második Csodálatos Pókember filmjük nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket a kasszáknál, ráadásul a címszereplőt alakító Andrew Garfielddal is sikerült a stúdiónak összerúgni a port. Nem segített az sem, hogy Seth Rogen és James Franco aktuális agymenése, az észak-koreai helyzetet bíráló és kiparodizáló Interjú alaposan kivágta a biztosítékot az ország vezérénél, Kim Dzsong Un-nál.

A helyzet végül odáig fajult, hogy egy hacker csoport 2014. november 24-én a stúdió számtalan belső levelezését kiszivárogtatta az internetre, követelve, hogy töröljék el a film megjelenését. A netre felkerült levelekben roppantul kényes információk láttak napvilágot: akadt itt Angelina Jolie-t becsmérlő szóváltás két stúdiófejes között vagy a Pókember jövőjével kapcsolatos teljes homály a stúdió további terveit illetően (a neten megtaláljátok az igazán ínyenc falatokat a mai napig).

Észak-Korea persze tagadta a vádakat a hack támadást illetően, az Interjú pedig végül mozikba került. Ami pedig Pókembert illeti, nos - nem kizárt, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, aminek következtében a karakter végül a Marvel Filmes Univerzumában kötött ki.

A #MeToo lesújt

2017 októberében Alyssa Milano színésznő arra buzdította azokat a nőket, akiket hozzá hasonlóak szexuálisan zaklattak vagy bántalmaztak korábban, hogy emeljék fel a hangjukat, felhívva a figyelmet a probléma súlyára mind jellegében, mind pedig volumenében. A mozgalom futótűzként söpört végig Hollywoodon, 2018-ban gyakorlatilag napról napra érkeztek az újabb és újabb hírek, hogy kik is éltek vissza a pozíciójukkal a celebek közül. Olyan híres színésznők, mint Gwyneth Paltrow, Jennifer Lawrence, Ashley Judd vagy Uma Thurman is beszámoltak korábbi zaklatásokról.

Talán a leghíresebb eset Harvey Weinstené, akit még '17 októbere végéig több, mint 80 nő vádolt meg szexuális zaklatással (azóta ez a szám pedig már 100 felé tornyosult). Saját produkciós cégéből, a Weinsten Company-ból valamint az Akadémiából is repült a producer, cége pedig csődbe ment. De nemcsak Weinstein múltjáról derültek ki ilyen kaliberű infók, a másik, leginkább sokkoló eset Billy Cosby nevéhez köthető, aki már a '60-as évekig visszamenőleg drogozott be és erőszakolt meg nőket. Brian Synger, Brett Ratner, Max Landis és még jó páran szintén lehúzhatták a rolót a karrierjükön.

Olyanok is akadtak az idő előrehaladtával (például Liam Neeson), akik bírálni kezdték a mozgalmat, "boszorkányvadászatnak" titulálva jó pár olyan esetet, ahol a konkrét, tárgyi bizonyíték alapú igazságszolgáltatást, valamint az ártatlanság vélelmét átvette a "twitteres" igazságszolgáltatás, szóbeszédek és egyoldalú vélemények, kinyilatkoztatások alapján. A leginkább bizarr eset pedig ráadásul még hátravan…

A Kártyavár összedől: a Kevin Spacey-ügy

Az ominózus, 2017 októberi #metoo mozgalom Kevin Spacey-t is utolérte. Anthony Rapp elmondta, hogy zaklatta a híres színész, mikor ő 14, Spacey pedig 26 éves volt. Kevin Spacey hogyan reagált? Egyrészt bocsánatot kért, másrészt arra használta a vádat, hogy előjöjjön melegként. Mondanunk sem kell, hogy szinte mindenki, különösen néhány meleg színész (George Takei, Billy Eichner, Zachary Quinto) kritizálta a férfit emiatt a húzása miatt, amivel kvázi szégyent hozott az LMBTQ közösségre.

Év végére már tizenöt felett járt az áldozatok száma, akik megvádolták Spacey-t szexuális zaklatásért és bántalmazásért. Spacey ellen sorra folytak a vizsgálatok és nyomozások, 2018-ban egyre több és súlyosabb vád került elő a férfi múltjából.

A Kártyavár c. sikersorozat hatodik, záró évadának forgatását emiatt végül leállították a Netflixnél, Spacey teljesen kikerült a sorozatból és egy rövidített, 8 részes évaddal fejezték be a történetet - Frank Underwood karaktere nélkül, feleségére, Claire-re fókuszálva. A világ összes pénze című filmből is teljesen kivágták a férfit, jeleneteit pedig újraforgatták Christopher Plummerrel, akit később Oscar-díjra is jelölték Legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

A színész 2018 decemberében feltöltött egy "Let Me Be Frank" címre hallgató videót, amiben Frank Underwood szerepében kritizálta a modern médiát és a twitteres, kollektív igazságszolgáltatást. A videó a mai napig elérhető YouTube-on. A videót követően a 2019-es év pedig hozott néhány bizarr fordulatot a Spacey ellen folyó eljárások során:

- az egyik áldozat, aki szexuális zaklatással vádolta a színészt, egy váratlan autóbalesetben elhunyt

- egy másik zaklatásos ügyben a kritikus bizonyítékokat tartalmazó telefon, valamint jó pár üzenet rajta a nyomozás során eltűnt és kitörlődött, végül pedig maga az áldozat ejtette a vádakat

- ősszel az egyik utolsó, aktív ügy Spacey ellen az az eset volt, amelyben egy korábbi masszőrje vitte bíróságra az ügyet - ám a tárgyalás előtti utolsó pillanatban az áldozat váratlanul, bármiféle korábbi ráutaló jel hiányában meghalt (utólag kiderült, rákban)

- most pedig év végén a norvég hercegnő ex-férje, az író Ari Behn - aki szintén megvádolta Spacey-t - öngyilkosságot követett el

Ha pedig ez nem lenne már így is elég bizarr, nos, a legutóbbi, Behn-féle esetet megelőzőleg két nappal Spacey egy új videót tett közzé... Kill them with kindness címmel.

A győztes pedig: a Kaliforniai álom! Ja bocsi, nem ide…

Ezen igazából nincs mit szépíteni, az Oscar-díjátadó több, mint 90 éves történelmének egyik leggyalázatosabb bakiját sikerült beadni a 2017-es gálán. A show végén a legnagyobb és legfontosabb díjat, vagyis a Legjobb filmnek járó aranyszobrot Faye Dunaway és Warren Beatty adhatták át, a boríték tartalma alapján pedig nem másnak, mint a Kaliforniai álom készítőinek. Miután a teljes stáb kisétált a színpadra ünnepelni, kiderült, hogy itt bizony orbitális nagy félreértés történt: Dunaway és Beatty véletlenül a Legjobb színésznő kategória győztese nevét rejtő borítékot kapták meg ismét a szervezőktől.

Némi sugdolózás és kínos pillanat után végül megjelentek a szervezők, Jordan Horowitz producer pedig beleszólt a mikrofonba, hogy ez bizony nem csalás, nem ámítás, nem egy rosszul sikerült április elsejei tréfa: de nem ők, hanem a Holdfény nyert. Nem az első pillanat volt az évtizedben, hogy az Akadémia elkezdte leépíteni az Oscar megítélését. De erre még térjünk vissza.

A Disney bekeményít: James Gunn helyére érkezik… James Gunn?

James Gunn-ról, a Galaxis őrzői rendezőjéről tudni kell, hogy rendkívül aktív Twitteren és előszeretettel politizál a platformon, gyakran kritizálva Donald Trump elnököt. 2018 nyarán ezt egy szélsőjobbos újságíró, Mike Cernovich megelégelte és előásta a rendező korábbi, 2008 és 2012 közötti tweetjeit, melyekben Gunn olyan témákkal humorizált, mint a pedofília, a megerőszakolás vagy a gyerekbántalmazás. Gunn szaporán elkezdte ezeket a régi, ízléstelen tweetjeit kitörölni, azonban ez már nem segített rajta.

Alan Horn, a Walt Disney Pictures, vagyis az Egér teljes filmes részlegének vezetője szinte egy napon belül megszakította vele a kapcsolatot és kirúgták a Galaxis őrzői 3 rendezői székéből. Gunn egyébként jól fogadta a hírt, elismerte, hogy tényleg gusztustalan vicceket tett közzé, kollégái és barátai viszont kevésbé voltak megbocsájtók a Disney elhamarkodott döntését illetően. Számtalan híres média portál is így tett, valamint útjára indult egy online petíció is a férfi visszafogadását illetően, ami több, mint 400.000 aláírást gyűjtött össze.

Hónapokon keresztül többen is kifejezték támogatásukat Gunn felé és bírálták a Disney döntését. Gunn időközben leszerződött a DC-vel, hogy rendezze meg a következő Öngyilkos Osztag filmet, a Galaxis őrzői 3 pedig továbbra is rendező nélkül csücsült és az eredeti, 2020-as premiernek már búcsút inthettek Kevin Feige-ék.

2019 márciusában végül Alan Horn és a Disney visszafogadták James Gunn-t, aki ismételten sűrű elnézéskérés közepette köszönte meg a lehetőséget - azóta pedig közel sem annyira hangos a közösségi média platformon, mint korábban. A Galaxis őrzői 3 élére is ő került, de előbb még befejezi az Öngyilkos Osztag folytatás-rebootot a DC/Warnernek.

Az egész jelenség az évtizedben útjára indult "cancel culture" egyik olyan ékes példája, amit még ebben az évben egy másik is követett.

Az Oscar-gála mélyponton és a Kevin Hart-botrány

A 2018-as Oscar-t mindössze 26.5 millióan követték (átlagosan) élőben, ezzel pedig az Akadémia legkevésbé nézett gálaműsora lett az évezredben. Ebben erősen közrejátszott, hogy a korábbi évek során a műsor egyre hosszabb és unalmasabb lett, számtalan reklámblokkal megszakítva, ráadásul Jimmy Kimmel (valamint a többi előadó is) a szóban forgó gálán alaposan túltolta a politikai és a társadalmi hangvételű témákat.

A pontot az i-re végül az tette fel, amikor 2018 végén felkérték Kevin Hartot a '19-es show házigazdájának. A humorista színész csupán pár napig élvezhette az álompozíciót, Twitteren ugyanis elkezdték bírálni a férfit az évekkel ezelőtti poénjaiért, amiket néhányan támadásnak véltek az LMBTQ közösség irányába. Az Akadémia megkérte Hartot, hogy kérjen bocsánatot a majd' tíz évvel korábbi posztjaiért, különben új házigazdát kell keresniük.

Kevin Hart válaszként önként mondott le a pozícióról, ugyanis elmondta: ezeket a tweeteket jó pár évvel ezelőtt, puszta viccként írta ki, azóta egyrészt bocsánatot is kért értük többször is, másrészt pedig egy teljesen más ember, aki változott, fejlődött. Ha ennek ellenére még mindig ilyesmiken lovagolnak és nem elég a többszörös bocsánatkérés sem, valamint nem képesek elfogadni, hogy valaki hibázott a múltban és azóta képes volt tanulni belőle, akkor ő most bizony hajlandó lemondani erről a lehetőségről - amiről nem mellesleg évek óta álmodott. Hart pontos szavait az Instagram bejegyzésben tekinthetitek meg.

View this post on Instagram

Stop looking for reasons to be negative...Stop searching for reasons to be angry....I swear I wish you guys could see/feel/understand the mental place that I am in. I am truly happy people....there is nothing that you can do to change that...NOTHING. I work hard on a daily basis to spread positivity to all....with that being said. If u want to search my history or past and anger yourselves with what u find that is fine with me. I’m almost 40 years old and I’m in love with the man that I am becoming. You LIVE and YOU LEARN & YOU GROW & YOU MATURE. I live to Love....Please take your negative energy and put it into something constructive. Please....What’s understood should never have to be said. I LOVE EVERYBODY.....ONCE AGAIN EVERYBODY. If you choose to not believe me then that’s on you....Have a beautiful day

A post shared by Kevin Hart (@kevinhart4real) on

Így történt, hogy az Oscar végül 30 év után újra házigazda nélkül maradt. A műsor némileg jobban teljesített, 29.6 millió nézőt csalt oda a képernyők elé átlagosan, de ezzel még így is a második legkevesebb nézőszámot produkáló show lett a 2000-es években.

A holtak beszélnek: a deep fake utat tör

Ezt hagytuk a cikk legvégére, hiszen könnyen lehet, hogy a 2020-as években ez lesz a következő őrület, amitől Isten óvjon minden jóérzésű filmrajongót.

Az évtized során elkezdték számtalan filmnél bevetni azt a digitális fiatalító technológiát, melynek segítségével toplistás színészeket fiatalkori önmagukban láthatunk viszont a vásznakon. Noha a módszerre már az előző évtizedben is láthattunk példákat, a legutóbbi pár évben kaptak rá csak igazán a stúdiók - idén például a Marvel Kapitány, a Bosszúállók: Végjáték, az Az: Második fejezet, a Gemini Man és Az ír is előszeretettel használta ezt a fajta ráncfelvarrást. Csakhogy Hollywoodnak persze ez nem elég, immáron nemcsak fiatalításra akarja használni a CGI adta lehetőségeket…

Hanem halott színészek feltámasztására is. 2019 novemberében érkezett a hír, hogy James Dean-t efféle módszerrel hozzák vissza egy közelgő filmben. Hogy ennek az etikai, morális és jogi vonatkozásai mit is jelentenek pontosan, abba ne is menjünk bele, mert hajnalig se érnénk a cikk végére. Ami biztos, hogy a hír hallatán egy emberként háborodott fel mindenki, amiből remélhetőleg tanulnak a stúdiók. De ugyan kit is ámítanánk: úgyse fognak.

Mi ezeket tartottuk a legbotrányosabb pillanatoknak a 2010-es évek Hollywoodjában. Kihagytunk valami fontosat szerintetek?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.