Olvasóink már megszokhatták, hogy minden év végén felosztjuk a következő esztendőben érkező izgalmasabb premiereket két táborra: az egyikbe azok a filmek kerültek, amelyek valamilyen okból nagy durranásnak ígérkeznek, a másikba pedig azokat soroltuk, amiket valamiért csemegének tartunk. Az alábbiakban arról olvashattok, hogy a szerkesztőség szerint mi az a 20 alkotás, amelyek a legnagyobb durranások lehetnek a 2024-es kínálatból.
Fontos! Mivel még számos film nem kapott hivatalos magyar premiert, ezért a megjelenési dátumokkal kapcsolatban a 2024-es premiernaptárunkat érdemes böngésznetek, azt folyamatosan frissítjük, ott értesülhettek majd róla, hogy a hazai mozikba mikor érkeznek a felsorolt címek.
A majmok bolygója: A birodalom (Kingdom of the Planet of the Apes)
2024 egyik nagyágyújának ígérkezik a legendás A majmok bolygója-franchise legújabb felvonása, A birodalom, amely a 2011-2017 között készült trilógia fő sztorivonalát viszi majd tovább. Generációk váltották egymást azóta, hogy Cézár (a zseniális Andy Serkis alakításában) az oázishoz vezette öntudatra ébredt majomtársait A majmok bolygója: Háború végén, és időközben a csimpánzok jelenkori vezére, Proximus Cézár betiltotta az elődje tanait, rabszolgasorba taszított más törzseket, most pedig az emberi technológia utolsó nyomait kutatja. Egy Noa névre hallgató "közmajomnak" (kinek személyében a látványos trailer alapján A birodalom főszereplőjét tisztelhetjük) azonban különös látomásai támadnak álmában, hamarosan pedig összebarátkozik egy rabszolgaként élő (ember)lánnyal, Mae-vel, és közös kalandjuk jó eséllyel sorsdöntőnek bizonyul majd a két faj kapcsolatában. A 20th Century Studios tervei szerint A majmok bolygója: A birodalom egy vadonatúj trilógiát fog felvezetni a máig nagy népszerűségnek örvendő franchise-on belül. A filmet Az Útvesztő-trilógiát jegyző Wes Ball rendezi, de számunkra talán nagyobb jelentőséggel bír, hogy A birodalom lenyűgöző képi világát egy magyar operatőrnek, Pados Gyulának köszönhetjük, aki nem egy hollywoodi szuperprodukcióban (pl. a Dwayne Johnson-féle Jumanji-filmek, Shazam! Az istenek haragja) dolgozott már korábban. 2024. május 23-a tehát mindenképpen fontos dátum lesz a filmes naptárunkban! (Bence)
Agymanók 2 (Inside Out 2)
A 2015-ben bemutatott Agymanók (Inside Out) egyike a Pixar legkiválóbb és legérettebb animációs filmjeinek, amely zseniálisan mutatta meg, mi zajlik le bennünk, azzal, hogy megszemélyesítette az érzelmeinket. Miközben néztük, hogy egy kislány az élet milyen szépségeivel és nehézségeivel néz szembe, kicsik és nagyok egyaránt tudtak azonosulni vele, sokak szívébe belopta magát a sztori. A folytatásban a főszereplő kamaszkorba lép, és mivel új érzelmeket tapasztal meg, ezért Derű és a többiek új társakat kapnak, akik közül egyelőre csak Szorongást mutatták meg a készítők (akinek az eredeti változtaban Maya Hawke kölcsönzi a hangját). Bízunk benne, hogy a Pixar ismét valami maradandót rak le az asztalra, és sikerül kitörniük abból a sikertelenségből, amit az okozott, hogy a Disney egy ideig a Disney+-ra száműzte az alkotásait. (Szada)
Alien: Romulus
A szebb napokat látott Alien franchise-t ezúttal Fede Alvarez (Vaksötét 1-2, Ami nem öl meg, Gonosz halott) próbálja feltámasztani, miután Ridley Scott eléggé vakvágányra vitte a Covenanttal. A történetről nem sokat tudni, de feltehetően ismét az ikonikus lénnyel kell majd szembenéznie egy űrhajó legénységének. Alvarezt sokan afféle horrorfenegyereknek tartják, de túlzás lenne azt állítani, hogy olyan sok minőségi munkával rukkolt volna elő. Az alap megvan egy klausztrofób, nyomasztó és véres sci-fi horrorhoz, s remélhetőleg az Uruguay-i direktor tud élni a lehetőséggel. A főszereplő Cailee Spaeny mindenképp jó választás volt, idén a Priscillában nyújtott Oscar-esélyes alakítást a színésznő. A Romulusban nyilván nem lesz erre szükség, de sose baj, ha egy kompetens színész ül a volánnál. Csak a stáb többi tagja is érjen fel hozzá. (Zsombor)
Ballerina
John Wick egy időre pihenőre vonult a 4. résszel, a bérgyilkosok világa azonban köszöni szépen, és maradna még. Sőt, tovább bővül hamarosan, hiszen az első spin-off sorozat (The Continental) után érkezik az első spin-off film is Ana de Armassal a főszerepben. Nekünk pedig ennyi is elég volt, hogy felkerüljön a jövő év legjobban várt filmjei közé, hiszen az Oscar-jelölt színésznő nem egyszer mutatta már meg, hogy nagyon is ért az akciózáshoz (007: Nincs idő meghalni), és képes elvinni a hátán bármilyen filmet. A sztorit egyébként a harmadik John Wick filmet is jegyző Shay Mitchell írja, a cselekmény középpontjában pedig egy olyan fiatal bérgyilkosnőt alakít de Armas, aki bosszút akar állni a családjáért. A Ballerina szervezettel egyébként már találkozhattunk a harmadik film során is, az pedig szintén biztos, hogy Keanu Reeves visszatér mellékszerepben, mint A Rémkirály. (Boti)
Deadpool 3
Hat évvel a 2018-as második rész premierje után Ryan Reynolds visszatér Wade Wilson, azaz Deadpool szerepében, amit igazából már a születésekor rászabtak. A slussz poén, hogy a színész valószínűleg addig rágta Hugh Juckman fülét, hogy Logan ide, hattyúdal oda, az ausztrál showman beadta a derekát és még egyszer, "utoljára" feltűnik Farkas (tudom-tudom, ROZSOMÁK) bőrébe bújva - ráadásul végre valahára 20+ év után az ikonikus sárga kosztümben. Az időutazós-multiverzumos móka ezúttal már az MCU részeként Shawn Levy (Free Guy, Az Adam-projekt, A láthatatlan fény) rendezésében hozhat vissza számtalan ismertebb X-Men karaktert, még mielőtt a mutánsokat teljesen elölről kezdik a stúdiónál. Ó, és persze nem feltétlenül ők lesznek az egyedüli karakterek, akik kapnak egy utolsó jelenetnyi rivaldafényt, szóval érdemes mindenkinek felfrissítenie a tudását a 2000-es évek első felében mozikba küldött képregényfilmeket illetően... (Gore)
Dűne: Második rész (Dune: Part Two)
Talán a Dűne 2. része az egyik olyan cím a listán, amit nem is nagyon kéne magyaráznunk, miért van itt. Denis Villeneuve már többször bizonyította előtte is, hogy minden arany lesz, amihez nyúl. De a sokáig megfilmesíthetetlennek hitt Dűne első részével végérvényesen bebizonyította ezt. Igen, még annak ellenére is, hogy két rész kellett hozzá, és a másodikat még be sem mutatták. Az eddigi előzeteseket látva ugyanis kétségünk sincs afelől, hogy ez 2024 egyik legjobb filmje lesz. A látvány továbbra is lélegzetelállítónak ígérkezik, a már eddig is impozáns színészgárdához még csatlakozik Florence Pugh, Christopher Walker és Austin Butler is, a történet pedig számtalan izgalmat és meglepetést tartogat még. Kell ennél több? (Boti)
Furiosa
Amióta megjelent a Mad Max: A harag útja, adta magát, hogy legyen Furiosa előzmény. Most végre látótávolságon belülre került George Miller legújabb őrülete, mely 2024 egyik legnagyobb mozis eseménye lesz. Noha a megjelent előzetes sokaknál fanyalgásra adott okot a kifogásolható CGI miatt, az már most biztosnak tűnik, hogy a hangulattal ezúttal sem lesz probléma. Anya Taylor-Joy telitalálat a főszerepre, de Chris Hemsworth antagonistája lopta a show-t a kedvcsinálóban. Valószínűleg egy komplexebb történetet kapunk, mélyebb drámákkal, motivációkkal, végtelen lehetőség állt Miller rendelkezésére. Nyilván hálátlan feladat, hogy felérjen az egyik, ha nem a legjobb újkori akciófilmhez, de bízunk benne, hogy A harag útjához hasonlóan hatalmas élmény lesz átszelni a pusztaságot Furiosával. (Zsombi)
Garfield
Nem biztos, hogy jogosan lehetünk bizakodóak egy egész estés animációs filmet illetően, de annyit nyugodtan leszögezhetünk, hogy vélhetően jobb élmény lesz, mint az élőszereplős változat (melyben Bill Murray adta a hangját a borzalmas, animált macskának). Az előzetes alapján nyilván kérdéses, hogy mennyiben fogja átadni az alapul szolgáló képregények szellemiségét azon túl, hogy Garfieldot egy lusta, lasagne-imádó macskának állítják be, de ha kapunk egy mókás, szellemes gegekkel telepakolt animációs filmet, akkor már örülhetünk. A történet szerint egyébként Garfieldot megfigyelhetjük, amint kicsit kimozdul a komfortzónájából (miután találkozik az apjával) és a városban kódorog. Akárhogy legyen is, a szinkronhangokra valószínűleg nem lesz panasz, hiszen a dagi macskának Chris Pratt, az apjának pedig Samuel L. Jackson kölcsönzi a hangját. A rendezést az a Mark Dindal vállalta magára, aki a Csodacsibét és az Eszeveszett birodalmat is összehozta. (Sanya)
Gladiator 2
Ridley Scott nemrég jelentkezett a legújabb történelmi eposzával, a Napóleonnal, de nincs megállás, a 86 esztendős rendező elkészíti az ikonikus Gladiátor folytatását. A sztori Maximus fiáról, Luciusról fog szólni, akit napjaink egyik legígéretesebb feltörekvő sztárja, Paul Mescal alakít. A többi stábtagra sem lehet panasz, Denzel Washington és Pedro Pascal mellett visszatér a főhős édesanyát megformáló Connie Nielsen is. Scott kisujjában van a szakma, de legutóbbi műveivel csak egy korrekt szintet tudott megütni. A Gladiátornál kevés méltóbb alany van arra, hogy újfent egy mestermű szülessen a brit rendező kezei alatt. (Zsombor)
Godzilla x Kong: Az új birodalom (Godzilla x Kong: The New Empire)
Egy jó kis szörnybunyóra mindig vevők az emberek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Godzilla vs Kong a tomboló járvány közepén olyat menetelt, amiért manapság a szuperhősfilmek csak imádkozhatnak. Persze nem hatalmas kasszarobbantásról van szó, de a majd' 500 millió dolláros hozomány abszolút rendben volt. A két gigász most ismét egymásnak feszül, vagyis inkább a közös ellenségnek, amire feltehetően megint lesz kereslet. A színvonalat direkt nem firtatom, de reménykedjünk, hogy a Godzilla Minus One után egy újabb kellemes meglepetésben lesz része a közönségnek. (Zsombor)
Gru 4
2017-ben láthattuk utoljára Gru-t és csapatát a harmadik részében, amely bár pénzügyileg hatalmas siker volt (a 80 millió dolláros büdzséből több mint 1 milliárd dollárt sikerült termelnie világszerte), azóta viszont csak egy újabb spin-off, a Minyonok: Gru színre lép debütált 2022-ben. Az Illumnation viszont elérkezettnek látta az időt, hogy 2024-ben bemutassa a negyedik részt Chris Renaud (Gru 1-2, A kis kedvencek titkos élete 1-2) és Patrick Delage (Gru 1-2, Énekelj! 1-2) rendezésében. A sztoriról eddig semmit sem mondtak, az viszont biztos, hogy Steve Carrellre, Kristen Wiigre, Miranda Cosgrove-ra és Steve Cooganre számíthatnak azok, akik angol nyelven nézik majd az animációs filmet, míg a magyar változat esetében már el sem tudnánk képzelni a címszereplőt Scherer Péter nélkül. (Szada)
Hang nélkül: Első nap (A Quiet Place: Day One)
John Krasinski 2018-ban jelentkezett az utóbbi évek egyik legegyedibb és leghangulatosabb horrorjával, a Hang nélkül első részével, amiben hangra szuperérzékeny idegen lények pusztították el az emberiség legnagyobb részét, a túlélőknek pedig a legnagyobb csendben kell valahogy túlélniük a világvége után. 2021-ben meg is kaptuk hozzá a második részt, hamarosan pedig érkezik a következő fejezet. Az új film a címből is fakadóan azonban a legelső napot fogja elmesélni, amikor is a hangra érzékeny lények megérkeztek a Földre - ebből az ominózus napból pedig már kaptunk egy kis ízelítőt a második rész elején is, és ha csak fele olyan jó lesz a film, mint az a szegmens, akkor semmi okunk nem lehet majd a panaszra. A szereposztás is nagyon bíztató: Lupita Nyong'o (Fekete Párduc, Mi, 12 év rabszolgaság), Djimon Hounsou (Véres gyémánt, A galaxis őrzői), Alex Wolff (Örökség) és Joseph Quinn (Stranger Things) mind feltűnnek fontosabb szerepben. (Boti)
Joker: Folie á Deux
Amennyire várjuk a Joker folytatását, legalább annyira tartunk is tőle. Todd Phillips jó érzékkel tapintott rá a bohóc karakterére 2019-ben, de kérdés, hogy képes-e továbbra is aktuálissá tenni Arthur megpróbáltatásait és ámokfutását. Ha hinni lehet az eddig kiderült részleteknek, egy musicallel (vagy valami ahhoz hasonlóval) lesz dolgunk, ami nagyon eltér az eddig megszokott Joker-feldolgozásoktól, nem csoda tehát, hogy értetlenül és kissé félve áll a filmhez a nézők jelentős hányada. Elképzelhető azonban, hogy csak néhány dalbetétről lesz szó, ami sejthetően Lady Gaga, vagyis Harley Quinn előadásában szólal majd meg, úgyhogy ha vannak is fenntartásaink, azért érdeklődve várjuk, mi sül ki ebből a furának tűnő koncepcióból. És persze már csak Joaquin Phoenix és Gaga miatt is kíváncsiak vagyunk rá. A film a tervek szerint napra pontosan az első rész után 5 évvel, 2024. október 4-én kerül majd a mozikba. (Kriszti)
Kraven, a vadász
Hamarosan tovább bővül a Sony-féle Pókember nélküli Pókverzuma. A két Venom-film, illetve Morbius után ugyanis érkezik Aaron Taylor-Johnson főszereplésével a Kraven, a vadász, aki először teszi tiszteletét a nagyvásznon élőszereplős formában. J. C. Chandor (Határok mentén) filmje Pókember egyik legikonikusabb ellenfelének történetét dolgozza fel, és bár elég valószínű, hogy a hálószövő most is ki fog maradni a sztoriból, más legendás karakterek azért felbukkannak majd (de ezeket nem szeretnénk most elspoilerezni). A történetben egyébként fontos szereplő lesz Russell Crowe is, aki Sergei Kravinoff, vagyis Kraven édesapját kelti majd életre, a film pedig R-es besorolást kapott Amerikában, vagyis egy véres, felnőtt kalandnak ígérkezik majd Kraven bemutatása. Mi bízunk benne, hogy ezúttal a történetre, és a karakterekre is fektettek elég időt a készítők, és végre egy jó Sony-s képregényfilmet kapunk. (Boti)
Kung Fu Panda 4
A Dreamworks immáron másfél évtizedes múltra visszatekintő franchise-a újabb fejezethez érkezett. Főhősünk (akit ismét Jack Black szólaltat meg) feladata már nem elsősorban a harc, hanem hogy spirituális vezetővé váljon és megkeresse a következő Sárkányharcost. Ez azonban egyáltalán nem lesz könnyű, pláne akkor, ha egy rejtélyes új gonosztevő is feltűnik, az alakváltásra képes Chameleon (Viola Davis) személyében, aki képes magába szívni Po korábbi ellenfeleinek erőjét is. Újabb izgalmas és látványos kalandra lehet tehát számítani, 2024. március 21-től láthatjuk is a végeredményt. (Martin)
Madame Web
A Sony Pictures eddig csak a Marvel Studiosszal közös filmekben szerepeltette Pókembert, kölcsönadva őt az MCU számára, míg önállóan a hálószövőhöz köthető karaktereknek kezdett el saját filmeket adni. Ilyen volt a Venom 1-2 és a Morbius, valamint ilyen lesz a Kraven, a vadász is, de ez csak a kezdet, több projekt is formálódik a vállalatnál. Ezek közül az egyik a Madame Web, amelyben a címszereplő bőrébe az A szürke ötven árnyalata-filmek sztárja, Dakota Johnson bújik. Cassandra Webb 1980-ban bukkant fel először a képregényekben és képes előre látni a jövőt, valamint a gondolatokban olvasni, de nemcsak ő kap helyet a filmben, hanem Julia Carpenter, vagyis Spider-Woman/Póknő (Sydney Sweeney), valamint Anya Corazon, azaz Araña/Spider-Girl (Isabela Merced), illetve Mattie Franklin (Celeste O'Connor), egy másik Spider-Woman is. Ők veszik fel a harcot a Tahir Rahim által megformált karakterrel, Ezekiel Simsszel. Remélhetőleg több lesz egy látványos katyvasznál, ami a Pókember franchise-t akarja meglovagolni. (Szada).
Mufasa: The Lion King
Az idei számokat elnézve a Disney élőszereplős feldolgozásaiból is kezd elege lennie a közönségnek (aztán a Hófehérkéről még nem is beszéltünk), de a több, mint 1,6 millárd dollárt hozó, 2019-es "élőszereplős" - nem tudunk elég idézőjelet tenni - változat után nyilván nem lehetett nem meglovagolni az egyik legismertebb Disney mese sikerét. Viszont a vártakkal ellentétben nem a második rész kapott hasonló bánásmódot, hanem egy fiatal Mufasa felemelkedésére koncentráló előzményfilm rendezését bízták Barry Jenkins-re (Holdfény). Seth Rogen, Billy Eichner és John Kani visszatérnek hangjukat kölcsönözni Pumba, Timon és Rafiki számára. Ők mesélik majd el a fiatal Mufasa és Zordon történetét, akiket Aaron Pierre és Kelvin Harrison Jr. szólaltathatnak meg a karácsonyi időszakra tervezett újabb élőszereplős Disney próbálkozásban. Meglátjuk, beválik-e. (Gore)
Sonic, a sündisznó 3
A villámgyors sündisznó kalandjai nem indultak rózsásan. A kezdeti tervek után a komplett kinézetét kukázták, majd egy sokkal játékhűbb megjelenést kölcsönöztek neki. Az igazi meglepetés ezek után következett, ugyanis a film kifejezetten szórakoztatónak bizonyult, így érkezett a folytatás. A Sonic második felvonása bár igyekezett, már csak erős közepesre futotta, noha Jim Carrey antagonistája mentette a menthetőt. A széria most trilógiává érik, ám Carrey hiányában kérdéses, ez mire lesz ez elég. Mindenesetre anyagilag a vártnál jobban teljesített mindkét rész és talán tanultak a múlt hibáiból, például érdemes kevesebb idegesítő emberszereplőt felvonultatni. Reméljük így lesz, aztán újra egy látványos, könnyed móka keretein belül száguldozhatunk Soniccal és bandájával. (Zsombor)
Szellemirtók: A borzongás birodalma (Ghostbusters: Frozen Empire)
A 2021-es Szellemirtók: Az örökség volt az eredeti filmek óta az egyetlen valamirevaló bőrlehúzás a kultikus franchise-ról, egyáltalán nem meglepő hát, hogy a Sony nem akar megállni a siker kapujában. Ennek megfelelően 2024-ben folytatódnak a Szellemirtók új generációjának kalandjai, de némiképp talán a keményvonalas fanok szigorúságát is enyhíti a tény, hogy A borzongás birodalma alcímet viselő fejezetben ismét viszontláthatjuk majd az eredeti csapat (még élő) tagjait. Bill Murray, Dan Aykroyd és Ernie Hudson még egyszer magukra öltik a legendás egyenruhát, hogy segítsenek a Paul Rudd vezette jelenkori teamnek megfékezni azt a veszedelmet, ami fagyos pokollá változtatja New Yorkot a júliusi hőség kellős közepén. Az örökséget rendező Jason Reitman (a két klasszikus részt jegyző Ivan Reitman fia) a folytatásra átadta a stafétabotot társforgatókönyvírójának, Gil Kenannak, de őszintén reméljük, hogy a végeredmény ettől még ugyanolyan méltó és nosztalgikus szórakozás lesz, mint a 2021-es felvonás volt. Egy biztos: márciusban újra tárcsázhatjuk a Szellemirtókat, mert itt valami nagyon természetfeletti dolog van készülőben! (Bence)
Venom 3
A színész- és írósztrájk miatt még most is forog a Sony Pókember riválisára épülő franchise következő felvonása, melyben természetesen ismételten Tom Hardy kelti életre a címszereplő antihőst. Bár egyik korábbi film sem lett kimondottan siker, annyira mégis, hogy jövőre trilógiává bővülhessen Eddie Brock története. És vélhetőleg le is zárul, hiszen Hardy korábban megerősítette, hogy utoljára hívja harcba a szimbiótát. Mellé most csatlakozott a hírek szerint Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság, Doctor Strange) és Juno Temple (Ted Lasso, Fargo, The Offer) is, és csak bizakodni tudunk abban, hogy a harmadik rész nem marad meg a nagyon bűnös élvezet szintjén. (Boti)