Korábbi cikkeink a témában:
- Mesteri antagonisták a filmvásznon: mitől lesz egy ellenfél több, mint szimpla gonosz?
- Hősök és antihősök: A hős útja
- Karakter vagy történet? - A forgatókönyvírók két fajtája
- A logline ereje, avagy hogyan add el a sztorid egy mondatban?
- A műfajkeverés határai: a zsánerek megújulása Hollywoodban
- Egy forgatókönyv felépítése és a három felvonásos struktúra
Térjünk vissza kicsit egy korábbi cikkem tartalmához, amiben a hős útjáról ejtettem néhány szót. A legtöbb esetben a főhős (protagonista) küzd valamiféle cél eléréséért, miközben a saját gyengeségein és jellemhibáin is próbál túllépni, amik mélyen belül valójában gátat szabnak neki. A küzdelme során vannak, akik segítik az útján és akadnak olyanok is, akik próbálják megakadályozni céljai elérésében. Utóbbiak közül a leginkább kiemelkedő a főhős első számú ellenfele (antagonista). A főhős terveket sző, döntéseket hoz és cselekedik annak érdekében, hogy sikerrel járjon - és közben "legyőzze" az antagonistát.
Ez a pofonegyszerű és ismerős recept azért is működik a mai napig, mert zsánertől függetlenül generálja a legtöbb történet fő alapanyagát: a konfliktust.
Konfliktus nélkül nincs dráma. Dráma nélkül pedig izgalmas filmünk sincs.
Rögtön felmerül, hogy oké, akkor minél erősebb konfliktusokat írunk a sztoriba, annál izgalmasabb és feszültebb lesz a sztorink. Jegyezzük fel magunknak egyelőre ezt a gondolatot.
Vegyünk elő szintén egy korábbi cikkből más ismerős képletet, ami a karakterfejlődést írja körül:
Karakterváltozás (fejlődés) = Gyengeség * Tettekkel járó erőfeszítések
A főhős (vagy igazából bármelyik karakter) akkor fog a leginkább fejlődni és változni a film végére, ha a mélyen rejlő gyengeségei a felszínre törnek, miközben a cél olyan tetteket és döntéseket követel meg a főhős részéről, amik számára komoly erőfeszítéssel járnak. Itt is ezt az utolsó, második tagmondatot érdemes most a fejünkbe vésni.
A két kiemelt gondolat kapcsán jutunk el a tétekhez és azoknak a növeléséhez. Mindezt pedig a karakterek szemén át vizsgálva.
A tétek eredete: a konfliktusok típusai
Az eddigi cikkeim során leginkább John Truby The Anatomy of Story könyvét emlegettem, a következőkben viszont Robert McKee "Story" c. művét fogom felhasználni, ami remek ábrákkal szemlélteti, mi is történik a konfliktusok szintjén egy történetben.
McKee háromféle konfliktust különböztet meg:
- intraperszonális, avagy a karakterben játszódó, belső ellentétek - gyakorlatilag ez a "vívódó hős" motívum
- interperszonális, avagy karakterek közötti ellentétek - ez a konfliktus legnépszerűbb formája
- extraperszonális, avagy a karaktereken és személyeken túlmutató konfliktusok, tipikusan a társadalommal, világgal, természettel
Története válogatja, hogy a három közül melyikre érdemes helyeznünk a hangsúlyt. A karakterek közötti konfliktust nehezen kerülhetjük el, hiszen expozíció szempontjából is egy remek eszköz, másrészt a karakterek kidolgozásában is kulcsszerepet játszik, ahogy két, eltérő világnézet és értékrendszer összecsap. Viszont számtalan példát találhatunk belső ellentétekre, illetve persze ember vs. világ vagy ember vs. társadalom típusú összecsapásokra is.
Külön megemlíteném a Harcosok klubját, ami például egyszerre működik ember vs. társadalom történetként, valamint egy olyan belső vívódást is bemutatott Norton karakterében, ami mindvégig két karakter közötti (interperszonális) konfliktusként került ábrázolásra vele és Pitt antagonistájával.
Ahogy a hős dönt és cselekszik a történet során ezen konfliktustípusok mentén, a tetteinek van egy elvárt, no meg persze egy ténylegesen bekövetkezett eredménye. Van, hogy működik a terv, van, hogy totál befuccsol. Ami pedig kockázattal és nyilvánvalóan tétekkel is jár.
Néhány példa ezekre a tétekre:
- Az Ocean's Elevenben Danny úgy dönt, hogy kirabol három kaszinót és közben megpróbálja visszaszerezni régi szerelmét, Tess-t is. Mik itt a tétek? Egyrészt Danny konfliktusba kerül a csapatával, különösen Rusty-val, mivel a hátsó szándékai és az érzései Tess iránt veszélyeztetik az akciót. Szintén emiatt még erősebb a konfliktus közte és Terry között. Illetve eleve az egész akció, a pénz, no meg persze ha lebuknak, a szabadságuk elvesztésével is jár, hiszen ellene mennek a társadalmi normáknak a rablással.
- Az Amerikai Pitében sem élet és halál forog kockán a nap végén, hanem "csupán" pár idióta tinédzser akarja elveszíteni a szüzességét az érettségiig. A brigád teljesen eltérő típusú tagjai, valamint persze a párjaik között is folyamatosan épül a konfliktus, emelve ezáltal a történések súlyát. Barátságok, párkapcsolatok és persze egy bugyuta gimis fogadás forog kockán mindvégig. Itt ráadásul működik a határidőből - a tanév vége - adódó nyomás is ("ticking clock" vagy "ticking bomb" külföldi szakirodalomban), ami még inkább izgalmasabbá teszi a sztorit.
Reggelig sorolhatnám a példákat, a lényeg még egyszer: az adott karaktert próbára tevő cselekedetek és döntések adják a különböző konfliktuson át egy történet súlyát. Meg kell találni, hogyan tudjuk a főhősünket (vagy bármelyik más karaktert) kimozdítani a komfortzónájából, hogy a lehető legnagyobb erőfeszítéssel járó úton haladjon a céljáért, hol bukdácsolva, hol pedig könnyedén.
A tétek növelése lépésről lépésre
Amit még fontos megemlíteni, hogy ezeket a téteket szépen, ütemezetten kell adagolni a néző számára. Nem szabad, hogy rögtön a film elején a lehető legsúlyosabb következmény vágja pofán a főhőst - hisz utána már hova építjük a nézőben a feszültségét?
A legtöbb film az ún. második felvonásba bukik bele (erről részletesen errefelé olvashattok), aminek az egyik oka épp a tétek nem megfelelő növelése.
Szintén McKee-nél maradva:
1. a főhős kigondol egy tervet, ennek megfelelően cselekszik, hogy elérje a célját
2. a tetteinek először tipikusan kis kaliberű következményei lehetnek
3. az elképzelése sikerül valahogy (elvárás vs. realitás), aminek következtében általában egy még súlyosabb döntést kell meghoznia, aminek az előzőhöz képest még komolyabb kimenetele lehet az ő, a többi karakter vagy akár az egész sztori világára nézve
Ez így halad szépen, lépésről lépésre, amíg el nem érjük a tetőpontot a cselekményben - amikor is kiderül, hogy sikerrel járt-e a főhős a célja elérésében, vagy elbukott. Bármelyiket is választjuk, a főhős, a karakterek és vélhetően a világ is változott a történet kibontakozása alatt.
Ez a "tét adagolás" is egy külön művészet, amit egyébként piszkosul nehéz ügyesen megvalósítani úgy, hogy a karakterek cselekedetei a., logikusak b., karakterhűek c., egymásra épülőek és végül d., a konfliktusoknak kellően megágyazóak legyenek.
Sokszor egy-egy film szerkezetében épp a középpont (midpoint) szolgál arra, hogy adjon valami új, nagyobb csavart - és tétet a történetnek.
A Jurassic Parkban például kiszöknek a dínók, ami jókora galibát okoz. De amikor kiderül épp a sztori felénél, hogy a T-Rex is elszabadult, na, az egy újabb, még nagyobb (hehh) problémát hoz be a képbe.
Az Ocean's Elevenben is később tudjuk csak meg Rusty-ékkal együtt, hogy Tess belezavar az akcióba. Az Amerikai Pitében teljesen félremegy a webcamos kukkolda, először úgy tűnik jó irányba, aztán Jim alaposan felsül minden téren. Ezidáig is akadt jócskán konfliktus és tét a sztorikban, ezek viszont még izgalmasabbá és feszültebbé tették a történetet. Karakterek lekaszabolása nélkül.
Zsánerek és elvárások
Végül, de nem utolsó sorban amire mindenképp ki akartam térni: egy szerelmi vígjátékban az adott karakter szemszögéből könnyen lehet, hogy egy lány megszólítása lesz az egyik legsúlyosabb, legnagyobb téttel járó akció. Nem pedig, hogy kiszökik a T-Rex vagy meghal a létező összes barátja.
A zsánerek történetek rendkívül komplex gyűjteményei, amik figyelembe veszik az érzelmi töltetüket, a központi témát és koncepciót, a jellemző archetípusokat, a sztori helyszíneit, a korszakot, amiben játszódik... és a többi. Ebből adódik természetesen, hogy adott zsánerre más és más típusú tétek jellemzők.
Az Amerikai Pite alapkoncepciójában eléggé kilógott volna a lóláb, ha karakterek elkezdtek volna hullani, mint a legyek. Egy Trónok Harca típusú királydrámának viszont "jól áll". A horrorban vagy a krimiben (noha nem mindegyikben) szinte alapkövetelmény, a képregényfilmek esetén pedig a zsáner velejárójaként a karakterek általában nem, vagy nem végleg szoktak meghalni.
Ez már a cikk témáján és a tétek kérdéskörén túlmutat, mindazonáltal felesleges irreális elvárásokat támasztanunk egy-egy zsáner felé, ugyanis hoppon fogunk maradni a moziból hazafelé jövet.
Avagy például ha majd beülünk nyáron a Hobbs & Shawra 2001: Űrodüsszeia kaliberű mélyfilozófiai témák boncolgatását várva, akkor egyrészt biztosan feleslegesen dobtunk ki pár órát az életünkből (mert jól szórakozni tuti nem fogunk), másrészt pedig az ilyen szintű összehasonlítások teljesen félrevezetőek. Mintha megkérdezném, hogy melyik a finomabb: egy alma vagy egy szék.
Visszatérve a fő témánkra: a téteket, a súlyt egy történetben közel sem az adja, hogy az írók meg mernek-e ölni karaktereket vagy sem. A karakterek gyengeségei és cselekedetei, a felépített konfliktusok és azok típusai, a zsáner adta lehetőségek és korlátok... ezek együttes egyvelege ad ki végül egy izgalmas sztorit.
Önmagában az a kijelentés, hogy valami súlytalan, mert senki se halt meg benne, egy teljesen fals gondolat.