"Milyen izgalmas, Archer magyar hangjával beszélek." - bukott ki belőlem már beszélgetésünk elején. "Nem csak!" - válaszolta nevetve Zalán, én pedig szégyenemben elbújtam a képzeletbeli szoba legfélreesőbb sarkába. És valóban "nem csak", tudom nagyon jól, Makranczi Zalán aztán nem mondhatja el magáról, hogy unatkozna. Az Archer című rajzfilmsorozaton kívül megannyi filmen működik közre - olyan színészeknek adta a hangját, mint Ben Mendelsohn a Ready Player One-ban, Matthias Schoenaerts a Vörös verébben, Mark Duplass a Pszichoanyuban, James Franco a Fülledt utcák-ban, vagy épp Armie Hammer az Éjszakai ragadozók című filmben. Újabban pedig a legújabb magyar (vagy inkább nemzetközi) rajzfilmsiker, a Ruben Brandt, a gyűjtő-ben hallatja barátságosan sármos hangját. Miután tehát elárulta nekem, hogy Archerként bizony olykor felfigyelnek a hangjára akár egy üzletben is (bár főként fiatalabbak, az idősebb nénik kevéssé), igyekeztem rátérni a lényegre.
Mikor kerültél a képbe, hogyan jutott rád a választás?
Én nagyjából a folyamat végén kerültem bele ebbe a projektbe. A filmet ekkor már leszinkronizálták angolul Gabiék (Hámori Gabriella, Kamarás Iván, Márton Csaba). Ekkor még csak bizonyos jelenetrészletek voltak meg. Én magam akkor kerültem a képbe, amikor magyarra kellett leszinkronizálni.
Mi az oka annak, hogy a magyar szöveget nem Márton Csaba mondta fel?
Meghallgatta Milorad [Kristić -a rendező] és úgy érezte, Márton Csaba angolul, míg én magyarul tudom jobban eljátszani Kowalskit. Ha az ember más nyelven beszél, akkor a hangszíne is megváltozik, idomul az adott nyelvhez. Valószínűleg ez lehetett az oka. Angolul meg az én hangom nem lenne "Kowalskis". Viszont cserébe Csaba hangja fog menni az Oscarra.
Sokat is beszélnek arról, hogy Oscaron a helye.
Feszült figyelemmel várom, hogy mi lesz ebből. Már azt is hatalmas sikerként könyvelném el, ha az első ötbe bekerülnénk, ha pedig meg is kapná a díjat, az egy csodálatos dolog lenne.
[Amikor ezt követően megkérdeztem tőle, ő mennyi esélyt lát a győzelemre, nem bocsátkozott merészebb latolgatásokba. "Egy a huszonöthöz." - mondta. A huszonnégy másik listás film között persze ott van még A hihetetlen család 2, a Ralph lezúzza a netet, valamint a Kutyák szigete. Erős mezőny. Történetesen azonban a Ruben Brandtet olyan neves szaklapok is esélyesnek tartják, mint a The Hollywood Reporter (legalábbis az első ötbe való bekerülést mindenképpen biztosra veszik), így Milorad Krstic alkotása bőven ott találhatja magát a küzdőtéren, ahol pedig ha hozzávesszük, hogy egy Pixar-mozival kell a versenyt felvennie…Nos: kemény küzdelem lesz, de már a küzdelem ténye is felvillanyozó, lássuk be.]
Azt hiszem nem vagyok egyedül ha azt mondom, mindenképpen megérdemelten jelölnék.
Igen. Másfelől annak köszönhetően nyújt ennyire intenzív élményt a film, mert Milorad tényleg mindent kitalált annak érdekében, hogy minden mindennel összefüggésbe kerüljön. Még ha nem is érted ezeket az összefüggéseket, maga a tény, hogy látod, ott van, hatalmas tehetségre vall a rendező részéről. Az mindig átsüt egy alkotáson, ha valami nagyon ki van találva.
Ebből a szempontból engem kicsit emlékeztet David Lynch stílusára. Milorad is egy őrült zseni benyomását kelti bennem.
A legnagyobb hasonlóság a kettejük között, hogy mindkettő filmjeinek megvan a maga saját, koherens világa. Nem mindig érted, hogy mit, miért és hogyan, hogy miért lett David Bowie-ból bojler, de elfogadod, mert tudod, hogy van mögötte egy koncepció, belső koherencia.
Ahogy te is mondod, a filmben rengeteg utalás van, egy elég szövevényes referenciaháló övezi a cselekményt. Mennyire értetted ezeket, mennyire voltál képben?
Hazudnék, ha azt mondanám értettem a felét - mondjuk az egyharmadát, ha be tudtam tájolni. Többször meg kéne nézni nekem is ahhoz, hogy mindent összerakjak. Azoknak a részeknek az utalásait, amiket én szinkronizáltam, kicsit jobban értem, hiszen azokat többször is volt szerencsém látni. Kowalskinál egyébként inkább a filmes utalások a dominánsak, illetve a film és képzőművészet egymásra való reflektálása figyelhető meg. Abból én eleve jobb vagyok.
Felmerült bennem a kérdést a filmet nézve: mennyiben jelent másféle hozzáállást az, ha egy élőszereplős filmet szinkronizálsz, mint hogy egy rajzolt karakterhez adod a hangod?
Ha mondjuk megnézünk egy Disney-, vagy Pixar-mesét, akkor láthatjuk hogy ott egyre inkább rámennek arra, hogy a szereplők arcán megjelenjen minden egyes érzelem. Egy ilyen rajzfilm, mint a Ruben Brandt pedig több szabad asszociációt engedélyez - ha kiveszel egy kockát a filmből, akkor nem lehet azt mondani az adott karakterről, hogy "Most itt valaki nagyon dühös.". Legalábbis elenyésző az ilyen. Neked kell élettel megtölteni a képkockát. Így kicsit olyan volt, mintha lenne valami beleszólásom a dolgokba, mintha részese lennék egy alkotófolyamatnak, de igazából mégsem.
Magával Miloraddal mennyire voltál interakcióban? Milyen volt vele a munka?
Amikor én ott voltam, akkor csak a producerek voltak ott, mert ő nem szeret magyarul instruálni. Beszéli a nyelvet, csak úgy érzi, nem tud azon a kellő mélységen megszólalni, amely szerinte szükséges lenne. Így ez a feladat inkább a producerekre hárult, illetve a szinkronrendezőre, Báthory Orsolyára és főként ő volt az, akivel ez ügyben konzultáltam.
Tele van emlékezetes jelenettel a film. Te melyiket tudnád kiragadni, amelyik igazán kedvenceddé vált?
Már rögtön a nyitány a vonattal és a csigával teljesen behúzott, majd később a tűz-levegő tánc is egészen csodálatos. És amikor ezek után meghallottam a Kis kece lányomat Snétberger-feldolgozásban, az olyan vicces volt, hogy már sírtam rajta. De rengeteg van még ezeken kívül - nagyon szeretem azt is, amikor Mimi először beszél Ruben Brandttal. Ahogy ül a léghajón és lógatja ki a lábát, egyszerűen fantasztikus.
[És valóban, ahogy Zalán mondja, megannyi emlékezetes, fantasztikus képsor akad a filmben (valósággal tobzódik bennük a film), amit az ember szívesen felidéz magában és amelyeket elnézegetve nem győzünk rácsodálkozni az emberi kreativitás erejére. A beszélgetést ezt követően spoileresebb útra tereltük és szóba került a befejezés, valamint a befejezéssel egybenjáró felfedezés, amelynél mindkettőnknek (Zalánnak és nekem is) beletelt egy kis időbe, mire igazán leesett a tantusz. "Sokadik megtekintésre egyébként már azt is észrevettem, hogy Milorad saját maga sziluettjét is beletette." - mondta, mire én megjegyeztem, hogy bizony ez nem az a film, amit az ember csak egyszer néz meg, vélhetően minden egyes megtekintéssel felfedez valamit, ami azelőtt elkerülte a figyelmét. Miután ezt kitárgyaltuk, rátértünk egy klasszikussal való összehasonlításra.]
Sokan a Macskafogóval vonják párhuzamba a filmeteket. Mennyire érzed ezt helytállónak?
Ez tévesen egy reklámfogásból alakult ki: azt szerették volna kommunikálni, hogy végre ismét van egy egész estés animációs film, ami moziban megy és ami történetesen mindezek mellett magyar is. Ehhez képest aztán mindenhol ez jelent meg, hogy új Macskafogóval van dolgunk.
Végülis akciójelenetek mindkettőben vannak.
Így van. Sőt: macska ebben is van (megtámadja a Rubent).
Plusz, ez is eljátszik kicsit a műfaji elemekkel. Ami azt illeti, néhol úgy éreztem, olyan mintha egy Lynchbe oltott Ocean's Eleven-t néznék.
Ez a műfaji játék azért is kellett, mert másfél órában rázúdítani a huszadik század egész képzőművészeti történelmét kissé tömény lett volna, ez így fellazította, hígította azt. Ha ez nem lett volna, akkor átcsap művészkedésbe.
Így pedig ha egy tizenéves fiatal beül a filmre, akkor akár az is lehet, hogy a moziból kijövet elgondolkodik azon, szívesen tanulmányozná jobban a képzőművészetet.
Már ennyi haszna van. Sőt, ez elmondható a világ minden tájáról, nem csak a magyar nézőkről. Sikerült valami annyira univerzális dolgot megfogni a mondanivalóval, hogy bárhol levetíthető, ha valaki egy kicsit is fogékony a képzőművészetekre, az már meg lesz véve szerintem kilóra.
[Zalánnal nem sokkal ez után elbúcsúztunk egymástól. Még röviden kifaggattam háromfelé ágazó pályafutásáról: szinkronszínészi, színészi, valamint színpadi tevékenységeiről. Elárulta nekem, hogy bizony szeretne több filmben is szerepelni, de ez sajnos nem csak rajta múlik, hogy javában megy a 200 első randi című televíziós sorozat és hogy szerencsére olyan helyzetben van szakmailag, hogy annyit dolgozik amennyit szeretne. Saját maga uraként így jóformán azt a munkát végzi, amit igazán szeret és amiért él-hal. Jó ilyen emberrel beszélgetni. Jó volt egy olyan lelkes emberrel beszélgetni, mint amilyen Zalán. Egy olyan nem mindennapi filmről, mint amilyen a Ruben Brandt, a gyűjtő.]