Hirdetés

TIPPELDE: Szerintünk ezek a filmek lesznek sikeresek és fognak bukni idén

|

Az utóbbi két év után végre úgy tűnik, ismét van értelme a box office tippeldének.

Hirdetés

A Pókember: Nincs hazaút kasszasikere és az elmúlt másfél év után elérkezettnek láttuk az időt, hogy 2022-re újra nekilássunk tippelgetni a filmes bevételek kapcsán. A cikkben az idén érkező mozis blockbustereket vizsgálva felállítottuk a top 5-ös listánkat az alábbi három kategóriában:

  • a legnagyobb bukások,
  • a legnagyobb sikerek,
  • valamint a szerintünk leginkább kétesélyes mozik

FONTOS: Hangsúlyozzuk, hogy nem a filmek minőségét szeretnénk megjósolni és nem egy-egy előzetesen lesújtó vagy egekbe magasztaló kritika a célunk. Láttunk már számtalan remek filmet elhasalni a pénztáraknál és botrányos alkotásokat dollármilliárdokat bezsebelni, nem akarjuk senki kedvencét rossz szóval illetni. Pusztán csak egy előzetes tippmixet közlünk, hogy szerintünk mire lenne érdemes tenni egy kis pénzt a bukmékerünknél, ha bevételekre fogadnánk. Aztán utólag simán kiderülhet, hogy egy totál homályos kristálygömbből próbáltunk jósolgatni.

Hirdetés

A legnagyobb bukások szerintünk: 

Legendás állatok: Dumbledore titkai

Több szempontból is rájár a rúd erre a franchise-ra: a Johnny Depp körüli botrány miatt Grindelwaldot immáron a harmadik színész alakítja majd Mads Mikkelsen formájában, a második rész gyenge-közepes fogadtatása sem segíti elő a soron következő harmadik részt, valamint az eredeti koncepció már a második etapra sem tartott ki. Utóbbi kapcsán a könnyed, bohókás első rész kedvelőinek is okozhatott némi csalódást a kialakult eposzokba illő, varázsló-háborús irány. Mindezek miatt nem jósolunk túl rózsás nyitányt a harmadik Legendás állatok filmnek (főleg ha még azt is belevesszük, hogy az összesen egy napot forgató Depp teljes gázsiját ki kellett perkálnia a Warnernek), kíváncsian figyeljük, hogy az eredeti, öt filmre tervezett franchise-t vajon végig tudják-e vinni. Az első rész 175 millió $-ból készült és 800 millió fölé kúszott, a második rész viszont 200 millió $-ból már csak 650 milliót sikerült összekaparjon - a harmadik rész produkciós büdzséje pedig jelenleg ismeretlen adat.

Halál a Níluson

2017-ben Kenneth Branagh Poirot-ja az Orient expresszt egészen 350 millió $-ig tolta el a hófödte tájakon, ami az 55 milliós költségvetés mellett igazán szép teljesítménynek számított, főleg, hogy krimiről van szó. Be is rendelték természetesen a folytatást, ami a másik híres Agatha Christie regényt, a Halál a Nílusont veszi alapul. Ám az utóbbi egy-két év alapján a szürke kis agysejtjeink azt mondatják velünk, hogy az újabb Poirot kaland luxushajója könnyen lehet, hogy elsüllyed a kasszáknál. A filmet HATSZOR tolták már el a naptárban (eredetileg 2019 decemberében nézhettük volna) egyrészt a COVID, másrészt a férfi főszereplő, Armie Hammert ért szexuális zaklatás- és erőszak vádak miatt. A megannyi tologatás, az előzetesek generálta nulla párbeszéd, a Tőrbe ejtve üdítő frissessége és a Letitia Wright kapcsán előjött oltásellenes nyilatkozatok miatt tartunk tőle, hogy a 90 millió $-ból készülő folytatás nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. 

Morbius

A Halál a Níluson után szabadon Dr. Morbius is már ötször kapott új premierdátumot, eredetileg 2020 nyarán érkezett volna a Sony újabb, Pókember gonoszra fókuszáló filmje, de némileg ironikusan a magát denevérrel kúráló tudóst pont a denevérektől eredeztethető COVID lassította le. De a csúsztatásokon túl a legfőbb indokunk, amiért Jared Leto szuperhős-gonosz mozija felkerült erre a listára az az, hogy minden egyes előzetes után az egyöntetű reakció, amit tapasztalunk az internet népétől az a "Ja, hogy ez még létezik?". A Venom sikere ide vagy oda, Eddie Brock és a szimbióta popularitása mindig is "jokeri" magaslatokba ért, Morbius viszont túlzottan niche karakter hozzájuk képest. A Sony szerintünk ezzel eltaktikázta magát, főleg, hogy az utóbbi pár évben már Leto sem örvend a régi, jó hírének.

Az elveszett város

A Sandra Bullock és Channing Tatum főszereplésével készülő kalandfilm sajnos nem véletlenül nem került fel a Top 20 legjobban várt listánkra sem a másik cikkben. Az alaposan Dzsungeltúrára hajazó kalandfilm - ami már egy óriási hátráltató tényező - előzetese semmi különlegessel vagy újjal nem kecsegtet, valamint szinte semmilyen online párbeszédet nem generált a pár hete debütáló kedvcsináló. A március végén érkező film időzítés szempontjából sincs túl jó helyen, a Batmannel a márciusi mozizásukat valószínűleg a legtöbben letudják, hogy aztán áprilisban válogassanak a számtalan egyéb más lehetőség (Bullet Train, Sonic 2, Legendás állatok 3, The Northman, Unbearable Weight of Massive Talent) közül.

Uncharted

Tudjuk, szinte vétek még egy kalandfilmet felpakolni erre a listára, de szerencsétlen Uncharted kapcsán csak a baljós ómeneket látjuk. Vegyük is ezeket szépen sorba: 2016 óta tartó számtalan csúsztatás és "development hell", játékadaptáció és előzménysztori egyszerre, túl nagy eltérés a forrásanyagtól a megkérdőjelezhető színészválasztással, kalandfilm és HAT távozó rendező a projekt éléről (végül a filmet jegyző Rubert Fleischer már a hetedik választás). Még Tom Holland sem nyilatkozott túlzottan lelkesen a saját alakításáról, a fiatal színész utólag már bánja, hogy elvállalta Nathan Drake kincsvadász szerepét. Kívánjuk a legjobbakat az Unchartednek, mert tényleg jó lenne berúgni a kalandfilmes zsáner ajtaját végre, de a fenti faktorok az évek során már egyesével is elegek lennének számunkra ahhoz, hogy villogtassuk a vörös szirénákat, nemhogy csoportosan és ennyien. 

A legnagyobb sikerek szerintünk: 

Black Adam

Habár Rock a kalandfilmes zsánerben nem feltétlenül tudott akkorát villantani, mint azt a nevével jelzett alkotások esetén az utóbbi években megszoktuk, de mentségére szóljon, hogy a Dzsungeltúra így sem szégyenkezhet. Főleg, ha számításba vesszük azt az "aprócska" tényt, hogy egyszerre érkezett a mozivásznakra és Disney+-ra. Viszont Dwayne Johnson és a szuperhős műfaj ötvözete? Na, az egészen ígéretes recept lehet a sikerhez. A Szikla mellett Pierce Brosnan is feltűnik a titokzatos Doctor Fate-ként, valamint Hawkman is szerepet kap Aldis Hodge (A láthatatlan ember) alakításában. Rock régóta dédelgetett szerelem projektje Black Adam karakterének vászonra vitele, szóval kíváncsian várjuk, mit hoz ki ebből a DC antihősből. Csak könyörgünk, a "hierarchia" kifejezést mellőzzék innentől a marketing során.

Thor: Szerelem és mennydörgés

Taika Waititi visszatér, hogy miután a 2017-es Ragnarökkel megszerettette az emberekkel Thor karakterét, a viking istent ezúttal a Galaxis őrzőivel összeverbuválva újabb kalandokra terelje az Oscar-díjas író-rendező. Chris Hemsworth mellett viszont lesz itt Natalie Portman is, hogy Jason Aaron híres képregényét követve ezúttal ne csak Jane Foster, hanem a női Thor bőrébe is bújhasson. És ha a sztárparádé vagy Waititi humora nem lenne elég, a főgonoszt nem más, mint Christian Bale alakítja majd. Az egyik eredeti Bosszúálló filmje a Végjáték után valószínűleg jól fog muzsikálni majd a kasszáknál, csak győzzük kivárni a júliusi bemutatót.

Jurassic World: Világuralom

Noha a 2015-ben rebootolt Jurassic Park franchise második etapja, a Bukott birodalom 2018-ban nem igazán nyerte el sem a közönség tetszését, sem a kritikusok áldását, nem lehet tőle elvitatni a gigászi 1,3 milliárd dolláros összbevételt. Hiába, azok a dinók akár a parkban, akár az utcánkon (spoiler!) futkosnak, bizony bezsebelik az összes pénzt az arra járó bámészkodó közönségtől. A Pókembernél bejött nosztalgiajáratot itt is teljes gőzzel próbálja majd pörgetni a Sony helyett ezúttal a Universal, hiszen az eredeti trió (Sam Neil, Laura Dern, Jeff Goldblum) tagjai mind visszatérnek, Chris Pratt és Bryce Dallas Howard mellett. Hogy vajon beválik-e nekik a - vélhetően - nagy ugrás az eredeti zárt, parkos koncepció után, az jó kérdés. Mindenesetre az egyik legjövedelmezőbb franchise esetén vétek lenne a részünkről a legújabb darabot nem szerepeltetni ezen a listán.

The Batman

Az egyik - ha nem a - legnépszerűbb szuperhőskarakter egy sötétebb, komorabb köntösben, megfűszerezve egy kis noir detektív aspektussal, egy teljesen független történetben. Matt Reeves író-rendező legfőképp a Hetediket és a Zodiákust vette alapul inspiráció gyanánt. Ráadásul Robert Pattinson egy személyben mozgathatja meg a Harry Potter vagy az Alkonyat rajongótábor azon részeit is, akik nem feltétlenül Batman fanatikusok (vagy vannak tisztában a színész nem kicsit felfelé ívelő karrierjével az utóbbi évekből). A márciusban érkező film egy kemény leszámolást ígér Batman és Rébusz között, szerintünk pedig minden adott, hogy a film elsöprő sikert arathasson.

Doctor Strange az őrület multiverzumában

Öt és fél évvel (leírni is rossz) az első Doctor Strange film után a folytatás egyelőre úgy fest, hogy hű lesz a címéhez: Benedict Cumberbatch és Elizabeth Olsen a Scott Derricksont váltó Sam Raimi rendezésében elkalauzolnak bennünket az őrület multiverzumába, ahol az első részből ismerős agytekerős látványvilág és a párhuzamos dimenziók adta lehetőségek várnak majd bennünket. No meg vélhetően a világ összes cameo szereplése. A Marvel már felcsigázta az érdeklődést a Pókember: Nincs hazaút végén bedobott előzetessel és úgy látjuk, hogy Fura Doki lesz bizony az idei év legnagyobb győztese.

A leginkább kétesélyesek szerintünk: 

The Flash

Kezdjük is a listát az egyik közelgő DC-filmmel. A Flash film egyetlen rövid kedvcsinálója szintén a mostanában trenddé váló multiverzumosdi és nosztalgia kombót ígéri, ám ők Tobey Maguire vagy Andrew Garfield helyett Michael Keaton Batmanét küldik be a harctérre. Ez persze eddig mindenképp a film sikerességét ígéri, ami miatt végül azonban a kétesélyesek listájára futott be a Flash, az bizony pont a főszereplő. Flash karaktere sajnos nem kapott elég érdemi időt, hogy kibontakozhasson az eddigi filmekben, valamint a főszereplő Ezra Miller körüli botrányok (vagy az eddig nyújtott alakítása a szerepben) sem segítik túlzottan a Skarlát Gyorshajtó helyzetét.

Fekete Párduc 2. 

Az első Fekete Párduc film jött, látott és meghódított minden kasszát 2018-ban. Odahaza jelenleg minden idők 5. legnagyobb bevételével büszkélkedhet a maga 700 millió dollárjával, világszinten pedig a maga 1.3 milliárd $-os összbevételével a toplista 13. helyén foglal helyet. Az óriási kulturális hatással bíró film folytatása a Marvel Filmes Univerzum keretein belül így nyilván jó esélyekkel indul a pénztáraknál. Sajnos azonban Chadwick Boseman tragikusan korai halála rányomhatja a bélyegét a végső számokra, valamint a Letitia Wright körüli mizéria és a hónapok óta álló forgatás sem kecsegtet biztató jelekkel. Jelenleg például abban sem vagyunk teljesen biztosak, hogy a film tartani fogja a novemberi premierjét. Reméljük, végül Chadwick Boseman számára méltó emléket állít majd a folytatás és szeretnénk oly módon tévedni, hogy végül megérdemelt módon kerüljön fel a Mindörökké Wakanda a sikerlistára.

Top Gun: Maverick

Tom Cruise végül csak 2023-ban indul a hetedik Lehetetlen Küldetésre, így idén "csak" a '86-as Top Gun folytatásában láthatjuk, Ethan Hunt helyett Maverick szerepében. Cruise nevének ereje, az elképesztő látványvilág (a színész nyilván maga tolta le a vadászrepülős mutatványokat, mi mást is vártunk...) és az ebben a cikkben sokat emlegetett nosztalgiajárat mindenképp a film sikere mellett szólnak. Viszont 36 év az bizony 36 év, ráadásul ezt a filmet is már csak csúsztatják az utóbbi két évben, szóval kérdéses, hogy a véka alá kicsit sem rejtett militarista propagandaszál vajon mennyire fekszik majd a jövő generációjának. Bárcsak lenne egy ideillő szám, ami kellőképpen kifejezi, milyen ZÓNÁBAN is repked a Top Gun folytatása...

Aquaman: Az elveszett királyság

"Mah man!", avagy Jason Momoa visszatér az Aquabro folytatásában. Az 1,1 milliárdos összbevételt megugró 2018-as DC-s film folytatásáról egyelőre még nem sokat tudunk a címszereplő új kosztümén kívül. Viszont mivel az első rész kalandfilmes jellegét és vízi világát alapvetően kedvelte a közönség, mindenképp kedvező esélyesekkel hajózhat ki Justin Lin filmje a folytatásokkal teli vizekre. A probléma, hogy egyelőre nem vagyunk teljesen meggyőzve arról, hogy a film másodjára is képes tömegeket bevonzani a mozitermekbe... főleg nem Amber Hearddel a női főszerepben. A színésznő botrányos válása Johnny Depptől felszínre hozott pár olyan korábbi eseményt is, ami miatt számtalan rajongó követelt egy új Mera castingot. Ez végül a stúdió oldaláról nem történt meg, aztán majd decemberben kiderül, hogy mennyire is volt ennek szerepe a $-milliók szempontjából. Ó, és persze van itt még egy nehezítő tényező, méghozzá a lista következő filmje...

Avatar 2

Megleptünk bárkit is most? Igazából annyiszor tolták már el James Cameron eposzának folytatását, hogy ez is elég indoklás lenne a döntésünk mögött. Bizony a számok nem hazudnak, a dolgok jelenlegi állása szerint 13 év kellett Cameronnak, hogy moziba küldje a második Avatar filmet. Az pedig bizony okból sem kevés, nem hogy évekből, szóval kérdéses, hogy vajon az első filmet pusztán a 3D-s látványban hozott technológiai újítása vitte-e el a hátán, vagy az emberek tényleg ki vannak éhezve a folytatásra. Persze Cameronék most is kimagasló látványvilágot ígérnek, hiszen a készítők ezúttal a 3D helyett a víz alatti fényképezés területén készültek reformokkal. Épp ezért mókás belegondolni, hogy mennyire akar majd vajon a közönség a karácsonykor egyszerre érkező Aquaman és Avatar folytatásokra is beülni - és melyik víz alatti világot választják majd inkább.

Ti mit gondoltok a három listánkról? Írjátok meg kommentben, hogy miket cserélnétek fel a helyünkben és ti hogy látjátok mozis bevétel szempontjából a 2022-es évet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.