5. A hihetetlen család 1-2. - Michael Giacchino
Vitathatatlan, hogy Giacchino Irdatlanék első kalandjával tette fel magát rengeteg film- és filmzeneszerető ember térképére. Mivel Brad Bird mozija egy hatalmas főhajtás a 60-as évek James Bond-filmjei előtt, ehhez mérten Giacchino is elsősorban John Barry zeneiségét idézte meg. A 14 évvel későbbi folytatásban pedig a filmhez hasonlóan ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész abbahagyta, miközben érződik Giacchino ez idő alatt magára szedett tapasztalata és míg az első rész a Csak kétszer élsz grandiózus zenei megoldásait hasznosítja újra, a második már sokkalta inkább a Tűzgolyó harsány, kakofóniába hajló rezeseit emeli ki, mégis a kettő együtt és külön-külön is hihetetlen egészet alkot.
4. Sebezhetetlen - James Newton Howard
M. Night Shyamalan gyakorlatilag úgy készítette el az egyik, ha nem a legjobb képregényfilmet, a zsáner kvintesszenciáját, hogy saját kútfőből dolgozott. Persze A hatodik érzékhez hasonlóan ez is elsősorban egy dráma, ehhez pedig azok egyik vitathatatlan nagymestere James Newton Howard szolgáltatott felejthetetlen dallamokat. A fináléban, amikor Bruce Willis David Dunnja igazi hősként cselekszik, vagy előtte a pályaudvaron végre érdemben használja a képességeit, mind-mind katartikus zenei momentumok, de ezeket megelőzően is szépen, elegánsan, sejtelmesen szövi Howard a dallamokat, az említett momentumok ezért is tudnak olyan elementáris erővel hatni.
3. A kárhozat útja - Thomas Newman
Azt sokan elfelejtik, hogy Sam Mendes bűndrámája is képregényadaptáció, pedig erre olykor Conrad L. Hall gyönyörűen stilizált képei még elegánsan rá is játszanak. Mendes második rendezéséhez is vitte magával a mára állandó zeneszerzőjévé avanzsáló Newmant, aki az egyik legegyedibb stílussal rendelkező komponista a szakmában. Már ez önmagában elég lenne egy előkelő helyezéshez, Newman azonban nem csak maximumra járatta most is a "síró" hegedűket, hanem úgy volt képes időtállóan modern hangzást elérni egy a 30-as években játszódó gengsztermozihoz, hogy az szemernyit se üssön el a látottaktól, hanem kiemelje annak karakterét (vagy karaktereit), miközben a szerzőre jellemző, fülbemászóan melankolikus dallamok éppen úgy megtapadnak az emberben, mint a nyitányban felcsendülő kelta hangzásvilág. Gyönyörű, na!
2. A csodálatos Pókember - James Horner
Most nyilván sokan csodálkoznak, hogy miért nem egy bombasztikusabb, epikusabb, fülbemászóbb albumnak jutott az ezüstérem. Ahogy a bevezetőben is írtam, nem ettől lesz egy zene elsősorban igényes (akkor ilyen alapon az egy nyári slágerek is azok), másrészt a megboldogult James Horner utolsó igazán nagy volumenű zenéje az itt felsoroltak közül messze a legintelligensebb és legsokszínűbb. A címszereplőhöz mérten a főtéma a nyitótracktől kezdve a végéig folyamatosan fejlődik, változik és a visszafogott, Elfman témájával alapjaiban némi rokonságot mutató motívum ha kell drámákat megszégyenítően bensőséges, a végére pedig csodálatosan kiteljesedik, a hőssel együtt szárnyal. És ugyan Horner korábbi munkái (Avatar, Aliens, Titanic), helyenként vissza-visszaköszönnek, a zene úgy képes egy rendkívül változatos egésszé összeállni, hogy a legkülönbözőfélébb zsánerekből idézget. Van itt komédia, thriller, horror, romantika, mindez megspékelve egy kis kórussal és éppen annyi modern hangzással, ami egy 21. századi hőshöz kell. Maga a kiadott album is remekül leképezi horner zenei elképzeléseit, a complete score csak egy leheletnyit csiszol az egészen. Nevéhez mérten csodálatos.
1. Batman, Batman visszatér - Danny Elfman
Az első helyezett egy percig sem volt kétséges. Danny Elfman gótikus dallamai Tim Burton éjfekete, groteszk világához a mai napig halhatatlanok. Nem véletlen, hogy a zseniális Batman: The Animated Series-ben a néhai Shirley Walker is ezt használta, dolgozta tovább, a kiindulási alapot ez szolgálta. És noha sokakat felháborított, de a Joss Whedon által összefércelt Igazság Ligájában is helye volt, Hans Zimmer Wonder Woman és John Williams Superman témája mellett. Ugyanakkor Burton filmjeiben a zenének külön személyisége van, sokszor önálló életet él (legjobb példa erre az első rész Descent Into Mystery-je), azonban ez sokkalta inkább fakad a szerző - főleg a második részre jellemző - operai megközelítéséből, amelyben alig akad olyan jelenet, amikor ne szólna valami a háttérben, alig akad olyan figura, akihez ne lenne köthető motívum, vagy egy markánsabb téma. És ez a már-már kakofóniába hajló zenei káosz mégis képes rendet teremteni eme torz lelkek világában. Macskanő őrülten nyávogó hegedűi, Pingvin gyerekkórussal támogatott katonai indulója, vagy pedig Joker zenedobozon alapuló őrült keringője, mind mind felejthetetlenek. És persze ott van az élen a már említett Batman Theme, amely egyszerre sötét és komor, mégis hősiesen szárnyaló motívum, amelyet meghallva mi is ott repkedünk Gotham háztetői között, miközben feldereng előttünk a Sötét Lovag fenyegető sziluettje. Akár a filmek alatt halljuk, akár a kiadott lemezeken, vagy a teljes zenei anyagokon, nincs bennünk hiányérzet egyik után sem, hanem indítjuk is elölről. Halhatatlan! Felejthetetlen! Zseniális! Hibátlan!