Sorozat készülhet a 2011-es Vasököl alapján
A széria a Disney+-ra érkezhet majd.
A széria a Disney+-ra érkezhet majd.
Legalábbis erre tett utalást az első rész rendezője.
A várva várt Defenders sorozat panelján megerősítést nyert, miszerint Vasököl is megkapja a maga folytatását.
A New York-i Comic-Conon a Marvel és a Netflix soron következő önálló sorozata is képviseltette magát, ahol szolgáltak némi meglepetéssel.
Nagyon úgy fest, hogy Megtorló után egy újabb karakter kaphat önálló spin-off szériát, aki hamarosan két fő sorozatban is tiszteletét teszi.
Megérkeztek az első ízelítők Vasököl önálló sorozata kapcsán is.
Film készül az Ezeregyéjszaka meséinek egyik történetéből, Ali baba és a negyven rabló legendáját a Vasököl és az Éjszaka a múzeumban készítője, Shawn Levy adaptálja.
Titokban tervezgetik a 2009-es Hugh Jackman-film folytatását.
Vegyük le a polcról a Túl a csúcson című szakácskönyvet, kövessük a receptet a modern kornak megfelelően egy szupersztárral és néhány mini-Transformerssel fűszerezve és máris kész a Vasököl-ragu, némi közhely körítéssel.
Azt már jól tudjuk, hogy a The Wolverine-ben Farkas kalandjai Japánban játszódnak majd, de Hugh Jackman a Vasököl népszerűsítése közben megejtett pár szót az ellenfeléről is.
Meglepetésvendégként Hugh Jackman is betoppant minap a Comic-Con 2011-es összejövetelére, és ha már így tett gyorsan neki is állt népszerűsíteni a Vasököl című filmjét.
Japán barátainktól érkezett a soron következő Vasököl trailer, mely szám szerint a harmadik de a film stílusát tekintve az első - Hugh Jackman vajon adamantium nélkül is megállja a helyét?
Épp, hogy külföldi média társaink kipakolták a friss Vasököl matériát, be is futott a hazai szinkronizált változat, így alapból magyarul nézhetjük végig Hugh Jackman és a robotok esetét.
Még be sem mutatták a Hugh Jackman nevével fémjelzett Vasököl című Rocky Balboa-RockEm SockEm Robot keveréket máris folytatáson töri a fejét a DreamWorks.
Bokszolókat edzeni nagy móka. Robotokat edzeni bokszolni az pedig sokkalta nagyobb királyság, ezt kísérli meg bemutatni nekünk Shawn Levy következő ötletmagjában, a Real Steel-ben.
Betekintést nyerhetünk a Transformers 3 csinosnak tűnő munkálataiba, a Vasököl keretein belül Hugh Jackman szórakoztatja a rajongókat, és... és... és!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.