Olyan kiváló képregényeket volt szerencsénk tavaly olvasni, mint a Batman: A Fehér lovag átka, a Paper Girls, a Cserkeszterek és a Dredd bíró: Eredet, de könyvek tekintetében sem panaszkodhatunk, elvégre többek között a Skandar és az unikornistolvaj, a Kaidzsú Állatvédő Társaság, A Hail Mary-küldetés és A férfi, aki kétszer halt meg mind rendkívül szórakoztatóak voltak.
Az évet három kiadással nyitjuk meg a Fumax jóvoltából, amik meglehetősen változatos történeteket mutatnak be: kiderül, hogy a hősöknél sem fekete vagy fehér minden. Megtudjuk, hogy mire képes Thor pörölye, ha nem ő forgatja. Átérezhetjük egy ork szemszögéből, hogy milyen az, ha belefásulunk valamibe és mindent kockára teszünk az álmunkért.
Legendás latték
Travis Baldree neve elsősorban a gamerek számára lehet ismerős, hiszen olyan játékok fűződnek a nevéhez, mint a Torchlight, de rengeteg hangoskönyvet is készített. A fantasy és más műfajok terén szerzett tapasztalatait első regényébe, a Legendás lattékba sűrítette, amely első körben magánkiadásban jelent meg, viszont olyannyira keresettnek bizonyult, hogy felkarolta egy nagy kiadó, ennek köszönhetően pedig eljutott a világ számos pontjára, így Magyarországra is. Igazi áldás, hogy ilyen sikersztorit könyvelhetett el Baldree az első könyvével, ugyanis a csatározásba belefáradt ork, Viv kávézónyitással kapcsolatos terveit bemutató kötet parádés lett.
Első látásra furcsa lehet a cím és maga a premissza is, de pillanatok alatt megkedvelteti magát Baldree könnyed stílusa, szerethető karakterei, sajátos világa és az újdonság varázsa miatt. Sosem gondoltam volna, hogy nem bírok majd letenni egy olyan regényt, amelyben az a legfőbb izgalom, hogy egy ork nőnek sikerül-e megnyitnia álmai kávézóját egy olyan helyen, ahol hírből sem ismerik ezt az italt, és hogy hosszútávon fenn tud-e maradni a vállalkozása, pedig pontosan így történt. Együtt nevettem, szomorkodtam, csodálkoztam és éltem a szereplőkkel, miközben abban reménykedtem, hogy nem fejeződik be mindjárt az egész és nem kell elbúcsúznom Vivtől, Tandritől, Gyűszűtől és a többiektől, de sajnos közel 300 oldal után következett is az epilógus - szerencsére egy a Legendás latték világában játszódó novella, lényegében a fő sztori előzménye még megkoronázza az élményt, így kissé enyhül a maró "olvasnám még tovább" érzés. A Legendás latték életem egyik legkülönlegesebb olvasmánya, már el is foglalta méltó helyét a gyűjteményben.
Identity Crisis - Meghasonulás
A képregénykészítők számos alkalommal tették már fel azt a kérdést, hogy mit jelent hősnek lenni, az alábbi Thor kötet is erre keresi a választ, de egyértelműen Brad Meltzer és Rags Morales hétrészes szériája, az Identity Crisis foglalkozik vele a legvelősebben, a legmegrázóbban a DC karakterein keresztül. Az alapot nem más szolgáltatja, mint hogy az Igazság Ligája egyik tagjának feleségét brutálisan meggyilkolják, a hősök pedig megpiszkált méhkas módjára, felbolydulva kutatják a tettest, miközben egyre inkább fény derül egy olyan szörnyű titokra is, ami ahhoz kellett, hogy biztonságban tudhassák a szeretteiket. De valaki, aki az emberek megsegítésének szentelte az életét, bepiszkolhatja a kezét annak érdekében, hogy folytathassa ezt? Joga van az önbíráskodásban túlmenni azon a határon, ahol az igazságszolgáltatás már nem rúghat labdába? És a gonoszok oldalán csak velejéig romlott alakok léteznek, nincs szürke zóna, minden és mindenki fekete-fehér?
Az Identity Crisis: Meghasonlás minőségi módon, de alattomosan viszi be a morális és érzelmi gyomrosokat, miközben azon kapjuk magunkat, hogy egyszerre azonosulunk egyik- másik karakterrel, és érzünk miattuk bizonytalanságot. Ezt a kettősséget erősítik a néha elnagyolt, néha meglepően apórlékos rajzok is Rags Morales (ceruzarajz), Michael Bair (tus) és Alex Sinclair (színek) jóvoltából, amik teljesen fekete háttér előtti panelokban nyilvánulnak meg, ezzel is kihangsúlyozva a történet komolyságát, és hogy itt valójában nincsenek nyertesek vagy vesztesek. Brad Meltzer képregénye a DC egyik legnagyobb hatású alkotása, amelynek ott a helye a kiadó kiválóságainak panteonjában.
Thor: A mennydörgés istennője
Bár voltak értékelhető elemei, a Taika Waititi által rendezett Thor: Szerelem és mennydörgésnek nem sikerült megtalálnia a megfelelő egyensúlyt a dráma és a humor között, a mérleg jócskán elbillent utóbbi irányába, ennek köszönhetően pedig Gorr megrázó története is súlytalanná vált, Thorból pedig lényegében sikerült egy bohócot csinálni. Sokan azonban elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a Marvel Studios miképpen adaptálja az egyik legmegrázóbb történetszálat, amelyben a pörölyt kiérdemelt Jane Foster haldoklik, és minél többször válik Thorrá, annál rosszabb állapotba kerül.
A háttérről Jason Aaron méltán legendás Thor történetfolyamának folytatásában, a Thor: A mennydörgés istennőjében olvashatnak az érdeklődők, amely a filmmel ellentétben sokáig titkolja az új hős kilétét, noha villámgyorsan kitalálható. A teljes Thor (2014) sorozat nyolc számát és az Annual 1-et tartalmazó kötet több szempontból is érdekes lehet a rajongók számára: a mennydörgés istenének útkeresése, a visszatérő Odin és a Mindenek anyjának kapcsolata, a címszereplő küzdése és a sötét elfek körmönfont királya, Malekith mind-mind arra ösztönöznek, hogy pörgessük a lapokat, ráadásul bemutatkozik egy olyan karakter is, aki később szerepet kaphat az MCU-ban is: Dario Agger. A Thor: A mennydörgés istennője leckét ad arról, hogy mit jelent hősnek lenni és mit áldoznak fel érte azok, akik űzik, mindezt pedig Russell Dauterman és Jorge Molina rajzolók, valamint Matthew Wilson színező színpompás és részletgazdag, mégis a maga módján rideg munkáival élhetjük át - egyes oldalak beillenének akár festménynek is, amit örömmel akasztana ki az ember a falára. A Thorok avittas beszédét persze szokni kell itt is, de ez nem fogja újdonságként érni a karakterek rajongóit.