A 2018-as Halloween nemcsak ahhoz képest volt óriási meglepetés, hogy a Michael Myers nevével fémjelzett franchise gyakorlatilag filmről-filmre csak veszített renoméjából, hanem a slasher horrorok műfajában is üdítő darab volt. David Gordon Green újragondolása John Carpenter '78-as klasszikusának eseményeit folytatta, méghozzá egészen magas technikai színvonalon, teljesen felfrissített hangulatisággal és bűnösen élvezetes gyilkolászásokkal. A 2021-es Gyilkos Halloween címre hallgató folytatás ezen erények nagyrészét megőrizte, és a Myers-mítoszt is igyekezett alaposan kibővíteni. Remek ötleteket dobott be a második felvonás, viszont érezhetően nem tudta hasonló profizmussal kivitelezni azokat. Mindezzel együtt is piszok szimpatikus volt a Green által képviselt irányvonal és igyekezet, aminek fényében a szerkesztőségen belül is joggal reménykedtünk egy hasonlóan színvonalas lezárásban. A Halloween véget ér ezzel szemben rosszabbul nemigen sikerülhetett volna…
A Halloween véget ér, ahogy arra címe is utal, nem kisebbre vállalkozott, minthogy lezárja Michael Myers és Laurie Strode bő 40 évre visszanyúló történetét. Annyit elárulhatok, hogy a cím nem hazudik, viszont utólagosan már azt kívánom, hogy így, ebben a formában inkább bár ne egészült volna trilógiává Green előző két slasherje. A záróetapról viszonylag könnyű beszélni, ugyanis nincs nagy megfejtésekről szól: a Halloween véget ér a trilógia minden létező aspektusában osztályokat esik vissza minőségileg. Kezdve azzal, ahogyan a korábban megágyazott ötleteit és szálait kezeli, vagy ahogyan magával Myers figurájával bánik, de a látványvilág és a jelenetek dinamikája is árnyékai a 2018-as rebootnak. A Halloween véget ér felütése, hogy ugyan Michaelnek újfent nyoma veszett, a város képtelen kiheverni mindazt a rosszat, amit az álarcos gyilkos okozott éveken keresztül. A lakókban eluralkodott a paranoia és agresszív vádaskodás, amit csak tetéz a film kifejezetten erős és váratlan nyitánya. Akkor is meg is nyugodtam, hogy nem csak tovább fogjuk vinni az elődökben megalapozott koncepciókat, de mellé még ilyen bevállalós jelenetekre és karakterdrámákra is számíthatok. Amire viszont nem számítottam, hogy ezzel gyakorlatilag túl is voltam a Halloween véget ér legjobban működő részén.
A 2018-as filmnek, és többnyire a folytatásnak is az volt a szememben a legfőbb erénye, hogy nem pusztán egy viszonylag magas színvonalú slasher horror élményt szállítottak, hanem közben dramaturgiát és friss ötleteket is vittek egy, az 1978-as eredeti óta csak renoméját vesztő franchise-ba. Ezzel papíron a trilógia harmadik darabja is megpróbálkozik, hiszen legalább 3-4 olyan koncepciót és szálat vezet fel a játékidő első harmadában, melyekre akár külön-külön is egy teljes, jól működő Halloween-filmet lehetett volna felhúzni. Ehelyett az történik, hogy Gordon rendezése az ötletek egy részét útközben vagy teljesen elfelejti, esetleg önellentmondásba keveredik valamelyikkel, vagy a komplett franchise-hoz méltatlan módon zárja le azokat. Elég csak az újonnan bevezetett figura, Corey (Rohan Campbell) szálára gondolni, amiben szerintem végtelen potenciál volt a Halloween felütésén belül, de a cselekmény konkrétan leépítette azt a kiindulóponthoz képest, mintsem kiaknázta az abban rejlő lehetőségeket.
Adott volt Michael személye és szimbolikus jelenléte, miszerint ő a gonosz megtestesülése, ami a távollétében is fertőzi Haddonfield városát és annak minden lakóját. Ezt, az előző felvonásban felvezetett, de látványosan félbehagyott gondolatot kellett volna kifejtenie a zárásnak. Ezzel szemben mindannyian jobban jártunk volna, hogy ha nem is nyúlnak hozzá a témakörhöz, ugyanis a Gyilkos Halloweenben minden látványos hibájával együtt is milliószor jobban működött ez az egész. Sőt, a második rész en bloc egy számottevően hatásosabb és méltányosabb lezárása lett volna az egész Laurie-sagának, mint amit végül kaptunk. Mondom mindezt úgy, hogy előzőleg nem is beszélhettünk semmiféle lezárásról. És még így is. Látom, hogy a Halloween véget ér mit szeretett volna csinálni, abszolút szimpatizálok a gondolatiságával és azzal, hogy Green szeretett volna kilépni a megszokott toposzokból, és valami újat alkotni. Díjazok minden ilyesfajta igyekezetet, de itt egy annyira összecsapott, felépítetlen és már-már felháborítóan méltatlan konklúziót sikerült vászonra vinni, amire egyáltalán nem számítottam.
Nem is feltétlen a finálé szellemisége volt értelmezhetetlen, hanem az a csapongó, minden dinamikát nélkülöző és lelohasztó filmélmény, amit a Halloween véget ér képviselt. A jelenetekben lévő és az azokat összekötő vágás egy lapon nem említhető az elődökével: a filmnek nincsen ritmusa, és részben emiatt érződik piszkosul eseménytelennek a cselekmény, ahogy emiatt lehetetlen megmondani azt is, hogy annak éppen hányadánál járunk. A zárójelenetekre mintha a semmiből fordulnánk rá, aminek felismerhetetlenségét az is erősíti, hogy semmi hangulata és hatásfoka nincsen a trilógia - elméletben - legfontosabb szekvenciájának. Szegény Jamie Lee Curtisnek is rosszul állt már ez a nagyon furcsán, éppen a forgatókönyv igényeihez mérten megnyilvánuló Laurie, akinek az unokáját alakító Andi Matichakkel kellett volna itt valamit alkotnia. Allyson karakterét úgy tették meg kvázi főhősnek, hogy a lány pont annyira érdekes, mint a száradó festék a falon. És akkor ők ketten bohóckodtak valamit szerencsétlen Michaellel a konyhában, ami szerintem egy új mélypontot jelöl a Halloween-filmek történetében.
A Halloween véget ér egyetlen mentsvára az lehetett volna, hogy az értelmezhetetlen cselekmény ellenére is hasonlóan szórakoztató slasher-élményt nyújt, mint elődei. Ilyen téren továbbra is vannak egész pofás jelenetek, bár aki arra számít, hogy azokat majd Michael közreműködésének köszönhetjük, hát ők bizony csalódni fognak. A gore, ami van, az továbbra is jól működik, viszont sokkal kevesebbnek és erőtlenebbnek éreztem, mint korábban. Ennek valószínűleg inkább az az oka, hogy a harmadik rész által megteremtett kontextus és hangulatvilág jócskán elmarad a 2018-as filmétől, amiből egyenes ágon következik, hogy a gyilokjelenetek is könnyebben lepattannak az emberről. A széria rajongóinak szerintem borzasztó kevés lesz, amit a Halloween véget ér tud nyújtani, de megkockáztatom, hogy még az alkalmi horrornézőkre is hatástalan lesz ez a szűk két óra.
Amekkora meglepetés volt David Gordon Green 2018-as Halloween-vérfrissítése, és amennyire szimpatizáltam a második felvonásban behozott ötletekkel, sajnos épp akkora csalódás lett a trilógia zárlata. A Halloween véget ér továbbra sem mentes a jó ötletektől és néhány remek jelenettől, összességében viszont mind a történet lezárását, mind a mítoszkezelést és az általános technikai színvonalat tekintve érthetetlen mód szétesett Green rendezése. Nemcsak egy gyengébb, hanem egy kifejezetten rossz Halloween-filmről beszélünk, ami helyett minden rajongó jobban jár, ha a 2021-es Gyilkos Halloweent tekinti a történet végének - legalábbis egyelőre.
