Hirdetés

Az űrsepregetők - Kritika

|

Egy igazi régimódi és szórakoztató sci-fi lett az új dél-koreai Netflix film.

Hirdetés

A Netflix pár hete jelentette be, hogy milyen filmekkel és sorozatokkal készül a 2021-es évre, amiket, ha hihetünk az előzetes híreszteléseknek, heti bontásban fognak megjelentetni. Az egyik új alkotásuk egy dél-koreai film, cím szerint Az űrsepregetők (próbáljunk megbarátkozni ezzel a címmel, hiszen angolul - Space Sweepers - is ugyanaz…), amihez még egy igazán hangulatos és látványos előzetest is kiadtak január elején. És hogy mit kínál maga a kész mű? Egy igazán hangulatos és látványos filmet, ami a klasszikus, régimódi sci-fiknek állít emléket. Dugig van hibákkal és klisékkel, mégis borzasztóan szórakoztató kis darabról beszélhetünk.

Hirdetés

Ahogy írtuk a hivatalos előzetes megjelenésekor, Az űrsepregetők története 2092-ben veszi kezdetét, amikorra a Föld már közel lakhatatlanná vált. Szerencsére a fejlett technológia miatt van lehetőség egy mesterségesen teremtett csodaszép és zöldellő "bolygón" lakni… ha a társadalom felső 1%-ba tartozol. A maradék 99% továbbra is a Földön rostokol, és szüntelenül várja, hogy kiválasszák. Viszont az űrben gigantikus méreteket kezdett ölteni a szemét: régi, nem működő műholdak, szétrombolt űrállomások és aszteroidák veszélyeztetik az embereket, amik bármelyik pillanatban becsapódhatnak. Ezt megelőzvén dolgoznak az úgynevezett űrsepregetők, akik az erre kifejlesztett hajójukkal takarítják ki a bolygók környékét.

Az egyik ilyen űrsepregető hajó - amely a Győzelem névre hallgat, hiszen "az jó dolog" - legénysége legutóbbi akciójuk során kifog egy olyan kabint, amiben találnak egy kisgyermeket, Kot-nimet. Viszont ő nem egy hétköznapi gyermek, hanem egy terrorista szervezet által gyártott emberi bomba, ami hatalmas pusztítást tud okozni. A legénységben így felmerül a kérdés, hogy mi legyen vele: adják el a terroristáknak búsás összegért (ezzel veszélyeztessék az emberek életét) vagy szolgáltassák át annak a kormánynak, ami a társadalom mindössze 1%-át akarja megmenteni. A választ pedig gyorsan kell megtalálniuk, hiszen a bombára a csempészeknek és különféle szervezeteknek is fáj a foguk…

Az űrsepregetők egyáltalán nem árul zsákbamacskát. Azt kapjuk, ami itt olvasható vagy az előzetesben látható. Egy elképesztően látványos, a klasszikus Star Wars-trilógia és egyéb korabeli sci-fik hangulatához hasonló űroperát, amiben csaknem az összes filmes archetipikus karakter felbukkan és ami rogyásig van közhelyekkel. Aki ötnél több filmet látott már életében, azonnal ki tudja találni, mik lesznek az igazán nagy "csavarok" a sztoriban, és hogy hogyan fog mindez végződni. Meglepődni nagyon nehéz, izgulni a karakterekért még kevésbé, mégis egyáltalán nem érezzük elvesztegetettnek ezt a nem kevesebb, mint 136 percet. Hogy miért? Mert átkozottul parádés és élvezetes az egész.

Az egész film egy olyan látványos és bravúros akciójelenettel indít, ami azonnal megalapozza a hangulatot. Végig - még a lassabb, "drámai" részek közben is - magasztos és impozáns a látványvilág, amiről amúgy lerí, hogy művi, hogy teljes egészében VFX, mégis annyira megragadja a néző tekintetét, hogy nem rójuk fel hibaként. Mint anno, a már sokszor emlegetett science-fiction mozik esetében - igencsak gyönyörű, stílusos és dizájnos megoldásoknak lehetünk szemtanúi, mindezt pedig modern köntösben tálalva. Ehhez kapcsolódóan muszáj megjegyezni azt a tényt, hogy ha kicsit is erősebb a fizikusi vénánk, mint az átlagemberé, akkor nem egyszer az egekben lehet a szemöldökünk, és összeráncolhatjuk a homlokunkat az űrben lévő akciók megvalósítását látva.

A másik, jócskán örömteli és mind a stílushoz, mind a hangulathoz hozzáadó tény Az űrsepregetőkkel kapcsolatban, az a dél-koreai vénája az egésznek. Az első pár pillanat alapján látszik, hogy ha a film Amerikában készül el, nagy eséllyel dögunalomba fulladt volna az első harmad után. És annak ellenére is, hogy a dél-koreai készítők szemmel láthatóan átemeltek bizonyos aspektusokat az amerikai szférából, elképesztően hangulatos és stílusos lett a kész mű. Az összes jelenetben fellelhető az a bizonyos megragadhatatlan, halvány érzés, hogy egy tőlünk keletebbre fekvő ország filmjét nézzük, amely ezáltal más modorban, másabb módiban készült el.

Viszont mindezek ellenére Az űrsepregetők nagyon messze áll a tökéletes filmtől. A történet abszolúte bagatell és közhelyes, a karakterekről alig tudunk meg valamit - és még amiket meg is tudunk, azok sem annyira mérvadóak a jellemrajzokat tekintve -, a konfliktusok mondvacsináltak, a dialógusoknak pedig rengetegszer nincs értelmük. A színészek (élükön A hobbit-trilógiából megismert, Tölgypajzsos Throrint alakító Richard Armitage-dzsel) igazán ripacsok, néhányuk viszont próbálja menteni a menthetőt - például A szobalány sztárjához, a gyönyörű Kim Tae-rihez roppant mód passzol a nemtörődöm és szenvtelen kapitány szerepe, amiből mindent kihoz.

És hogy pontosan mi menti meg végül Az űrsepregetőket attól, hogy modern filmként ne hasaljon el, és hogy ne nyomjuk ki harminc-negyven perc után? Talán az, hogy nem akar több lenni, mint ami. A kötelező "mentsük meg a Földet" köröket lefutja, mint ahogy a hasonszőrű alkotások anno, de nem akarja többnek mutatni magát. Ez egy tökéletes szombat délutáni kikapcsolódás egy nehéz hét után, ami közben elveszhetünk a ténylegesen látványos akciókban. Keveset markol, de amit fog, azt megtartja és nem engedi. És végérvényesen pont emiatt nem vall kudarcot. Ha megpróbálunk belelátni (beleerőltetni) különféle filozófiai, életmódi tanításokat, akkor nagy eséllyel csalódást fog okozni, de ha csak szimplán szórakozni akarunk egy látványfilmen, akkor abszolúte helytáll.

Az űrsepregetők mindenkinek melegen ajánlott, aki gyerek- és felnőttfejjel egyaránt szerette/szereti a klasszikus sci-fi filmeket. Egy elképesztően látványos, akciódús és megkapó stílusú mozi lett belőle, ami pontosan azt adja, amit kínál. Felettébb klisés és kiszámítható, de hasonlóan a Six Underground: Hatan az alvilágból című Michael Bay mozihoz vagy éppen a Roland Emmerich rendezte Midwayhez, a maga műfajában és kategóriájában kifejezetten jó lett. Érdemes minél nagyobb képernyőn vagy tévén megnézni, hiszen az eszenciája így fog átjönni csak igazán.

Az űrsepregetők

Kinek Ajánljuk
  • A dél-koreai filmek rajongóinak
  • Akik oda- meg visszavannak a klasszikus sci-fikért
  • Akik szórakozni, kikapcsolódni szeretnének egy filmen
Kinek Nem
  • Akiket zavar a rengeteg klisé és közhely
  • Akik egyedi, épkézláb történetre és karakterekre vágynak
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.