Miután az elmúlt években olyan ikonikus videojátékokból készültek élőszereplős vagy animációs szériák, mint a The Witcher (bár itt inkább a könyvek adták az alapot), a DOTA, a Cyberpunk vagy a League of Legends (Arcane), a BioWare is úgy érezte, hogy elérkezett az idő, hogy bedobja a nagyágyúnak számító Dragon Age játékát ebbe a táborba.

A BioWare nem akart semmit sem bízni a véletlenre, ezért a jövőre debütáló Dreadwolf - a játékszéria negyedik része - előtt küldte a ringbe a Feloldozás alcímmel bíró animációs adaptációt, mely a Dreadwolf eseményeit vezeti fel a nézők és potenciális játékosok számára.

Az ilyesfajta feldolgozásoknál az szokott lenni a legnagyobb dilemma, hogy a már bejáratott fogyasztók, vagy az egyszeri nézők, vagy esetleg mindkettő számára kielégítő végeredmény keletkezzen-e. Míg a fentebb felsoroltak közül az Arcane és a Cyberpunk: Edgerunners képes volt a grandiózus, mindenféle nézői igényt lefedő adaptációt tető alá hozni, úgy a Dragon Age - Feloldozás is inkább A Vaják / DOTA vonalon mozog, azaz leginkább a már veterán játékosok számára nyújthatna kellemes kikapcsolódást.

Az, hogy egy adaptáció egy már meglévő bázist céloz meg, önmagában nem jelent gondot, de az összecsapottság, az inkoherencia, az ismét túlzásokba eső PC-propaganda viszont már jelentősen csökkent az élvezeti faktoron.

A Dragon Age - Feloldozás mostani premierje több szempontból is kissé megkésettnek tűnik. Az Arcane tavaly lesöpörte a nézőket a lábukról, és megmutatta, hogy igenis lehet narratív és technikai szempontból is újítani a 21. században. Az becsülendő, hogy a Dragon Age nem próbálta meg lekoppintani az Arcane sikerreceptjét, és megmaradt úgymond a klasszikus történetmesélésnél és grafikánál, azonban sajnos még így is másolatszagú lett ez az első évad.

Ugyanis a Feloldozás egy hasonló zsoldoscsapatot mutat be, mint tette azt az Amazon szintén animációs szériája, A Vox Machina legendája az év elején. A különbség az, hogy míg az Amazon egy 12 részes első évaddal kedveskedett a fantasy rajongóknak, addig a Netflix és a BioWare koprodukciójának első felvonása mindössze hat epizódot számlál. Ez a kurtítás pedig egy olyan masszív világnál, mint a Dragon Age nem feltétlenül előnyös - nemcsak világépítés, hanem a karakterek és a köztük lévő dinamika bemutatása szempontjából sem.

A Feloldozás egy kéttagú tolvajbandával indít: az elf Miriam és hű társa, Roland egy sikeres rablást követően egy újonnan összeverbuvált zsoldoscsapatban találják magukat, akiknek be kell hatolniuk a Tevinter Imperiumba, hogy ellopjanak egy ősi relikviát a helyi uralkodótól, amit vérmágiára és gonosz célokra is lehetne használni. Tevinter, amellett hogy egy nagyhatalom, Miriam számára a múlt árnyaival is kísért, ugyanis korábban innen szökött el a rabszolgasorból.

A csapatot erősíti egy Lacklon nevű törpe harcos, Hira, aki egy mágus és egyben Miriam korábbi szerelme, az opportunista vezető Fairbanks, valamint Qwydion, akit egy druidaszerű varázslóként lehetne jellemezni. Ha csak a fantasy karaktertípusokat nézzük, ez akár egy ütős banda is lehetne, ám a közöttük lévő dinamika elnagyolt és hiteltelen.

Ha A Vox Machina legendáját vesszük referenciaként, ott két részben alapozták meg a nézők számára a csapatot, aminek tagjairól csakhamar kiderült, hogy már régóta mozognak együtt, viszont még így is számtalan titkot rejtegetnek egymás elől. Mindez azonban szépen felvezette, hogy az azt követő 10 epizódban átélt kalandban hiteles maradjon a banda összetartása.

A Feloldozásból viszont a csapat lelkének ilyen fokú bemutatása már csak az évad rövidségéből fakadóan is hiányzik. Ezt a széria azzal próbálná kompenzálni, hogy mindenféle szerelmi szálat igyekszik behozni a cselekménybe, amivel igazolhatnák, hogy az első komolyabb próbatételnél miért nem széled szét a banda. Tekintve, hogy milyen fajta szerelmi szálak kerülnek bemutatásra, ez valószínűleg nem mindenki tetszését fogja kiváltani - de ha eltekintünk a PC-propagandától, még akkor is egy nagyon olcsó húzás kerekedett ki ebből.

A cselekmény fordulatai is kísértetiesen lekövetik A Vox Machina legendájának utolsó tíz részét - hőseink egy hatalmas birodalomba lépnek be, miközben egyikőjüket személyes vendetta is hajtja. A halottnak hitt rokon száláról itt sem feledkeztek meg, ami később szintén központi szerepet kap. Azonban míg A Vox Machina legendájában működtek az egyes szituációkban eldurrantott poénok, a Feloldozás hasonló momentumai kínos erőlködésnek tűnnek.

A széria legérdekesebb figurája a varázsló magiszter, Rezaren Ammosine lehetne, aki komplex motivációval debütál, ám a végére egybites gonosszá sorvad össze. Azonban még így is ő az, aki a legfrissebb benyomást kelti a nézőben, ugyanis a többiek motivációi (a háttérvilág minimális bemutatásából kifolyólag) vagy nem lettek kellőképpen bemutatva, vagy a lusta forgatókönyvírók áldozataivá váltak.

Mindez pedig azt eredményezi, hogy hiába dobják fel a magaslabdát a végén, valószínűleg csak a legfanatikusabb játékrajongók fogják tűkön állva várni a második évadot. Ennél bizony többet is kihozhattak volna az alapanyagból, és a PC-propaganda kiszolgálására szánt munkaórákat is illőbb lett volna a karakterek kidolgozására fordítani - mert ha jól felépített szereplőket kapunk, akkor a homoszexuális szál sem tűnik ad hocnak és olcsó fordulatnak.

Láttunk már döcögősebb nyitányt, de tény, hogy a Dragon Age szériának mind narratívájában, mind karakterek szempontjából, mind pedig világépítésben össze kell kapnia magát a jövőben. Erre már csak a játék háttérvilágának masszív mivoltából fakadóan is van esély, és remélhetőleg a folytatásban ennek kiaknázását, illetve a kidolgozottabb karaktereket helyezik előtérbe.

Hallgassatok meg egy másik véleményt is: