Hirdetés

Évadkritika: Star Wars: Visions

|

Love, death & lightsabers.

Hirdetés

Mióta a Disney 2012-ben végleg bekebelezte magának George Lucas örökségét, ezzel együtt pedig a Mickey Egeres cég lett a messzi-messzi galaxis új tulajdonosa, megannyi véleményt és persze ellenvéleményt lehetett olvasni arról, hogy a manapság szép lassan maga is elnyomó gonosz birodalommá váló média konglomerátum nem igazán mer bátrabban hozzányúlni a Star Wars-hoz, mert hát mégiscsak a világ egyik legértékesebb szellemi termékéről lévén szó egyetlen potom dollárt sem hagyhatnak csak úgy az út szélén.

Aztán persze a Disney+ 2019-es elindulásával bekövetkezett a fordulópont, először az egész internetet letaroló The Mandaloriannal, majd 2020-ban A klónok háborúja régóta esedékes utolsó szezonjával, hogy aztán 2021-ben eljussunk oda, ahol a messzi-messzi galaxisban immáron olyan alkotók is legmerészebb elképzeléseiket szabadjára engedve saját kedvükre játszadozhassanak, akiknek a munkássága a nyugati közönség nagyobb része számára egészen idáig talán feltérképezetlen területnek minősült. De mondhatjuk akár úgy is, hogy a Lucasfilm végre elérkezettnek látta az időt arra vonatkozólag, hogy a kezdetek óta a japán szamuráj filmekből nem kevés inspirációt merítő eposz még ha csak ideiglenesen is, de végre hazatérjen és ezúttal otthoni közegből mutassa meg, valójában mennyi minden rejlik az újszerű, igazán merész ötletek hiányával egyre inkább megvádolt messzi-messzi galaxis csillagai között. 

A japán hét neves anime stúdiója (Kamikaze Douga, Studio Colorido, Geno Studio, Trigger, Kinema Citrus, Production I.G, Science SARU) által megalkotott kilenc önálló történetet elmesélő rövidfilmet tartalmazó Star Wars: Visions antológia sorozat - ahogyan azt a talán címből is sejthetjük - elsősorban az alkotók féktelen fantáziáját helyezte a középpontba, így akik a hivatalos Star Wars kánont bővítő kalandokra számítanak, ők most talán picit csalódottak lesznek, ám ez ne szegje senki kedvét. Ugyanis a Star Wars: Visions-ben látható koncepciók közül szinte csak elvétve akad olyan, amely némi finom hangolással a jövőben ne lenne bátran beilleszthető a saga idővonalának valamelyik fejezetébe. A The Ninth Jedi illetve a The Duel címre keresztelt epizódok például a legklasszikusabb Star Wars panelekre - a Sithek és a Jedik közti ősidők óta tartó ellentétre - építkezve igyekeztek csavarni néhányat a már ismerős konfliktusokon, méghozzá oly módon, hogy azok még a legszőrősszívűbb Csillagok háborúja rajongókat is minimum enyhe mosolygásra fogják késztetni.

A Tatooine Rhapsody, a The Twins, a T0-B1, illetve a The Village Bride ezzel szemben a Star Wars mitológia egy-egy másik központi elemét, a kaland utáni vágyakozást, a testvéri kapcsolatot, a sors feletti irányítás megragadását igyekeztek olyan sajátosan japán nézőpontokból megmutatni, amikkel habár szintén nem most fogunk először találkozni - anime rajongók továbbra is előnyben - a franchise történetében, ez semmit nem von le azok minőségéből.   

Amennyiben viszont nem feltétlen rajongunk az igazi, hamisítatlan japán animék által kínált élményékért, úgy nem kevés nyitottságra lesz szükségünk, hiszen a Visions bármennyire is egy jól bejáratott univerzum eddig felfedezetlen szegleteibe enged nekünk betekintést, elsősorban mégiscsak az animét, mint műfajt jól ismerő rajongókhoz szeretne szólni. Így aztán nem tartom kizártnak, hogy a műfajt csak távolabbról szemlélő nézők egy része nem feltétlenül fogja értékelni a változatos vizuális megvalósítások egyes elemeit, márpedig az antológia sorozat egyik legnagyobb erőssége mindenképpen ezekben az első látásra talán szokatlannak tűnő megoldásokban keresendő.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


A történetmesélés tekintetében szintén érdemes felkészülni néhány igazán merész, a Star Wars mitológiát alaposan felrázó húzásra, amelyek esetében nem egyszer fájóan kevésnek érződött az átlagosan mindössze 10-20 perces játékidő, így nem lennék meglepve, amennyiben egyik-másik epizód főszereplőinek kalandjai a későbbiekben a The Duel főhőséhez hasonlóan tovább folytatódnának egy-egy saját regény, netán egy konkrét spin-off sorozat formájában. 

Nincsenek illúzióm azzal kapcsolatban, hogy a Star Wars: Visions által bemutatott koncepciók többsége valószínűleg sokaknál kiveri majd a biztosítékot, ám azt sem tartom elképzelhetetlennek, miszerint ennek a kilenc rövidfilmnek a hatása idővel a fősodorbeli Star Wars történeteket is képes lesz egy olyan fényesebb ez által pedig fantáziadúsabb jövő irányába terelni, ahol többé nem kell majd választani múlt előtt való kötelező tisztelgés és a legmerészebb álmaink megvalósítása között.

Star Wars: Visions

Kinek Ajánljuk
  • Akik nyitottak az újszerű és rendkívül merész Star Wars történetekre
  • Akik már régóta kivannak éhezve néhány fantasztikusan megkoreografált fénykardpárbajra
  • Akik imádják a klasszikus értelemben vett animéket
Kinek Nem
  • Akiknek már Az utolsó Jedik fordulatai láttán is felállt a szőr a hátukon
  • Akik nem igazán rajonganak az anime műfajáért
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.